Az állítólagos orosz áfiumról

Milyen véleményszabadság van ott, ahol a tények kimondása „dezinformáció”?

Nem kell orosz propagandistának lenni például ahhoz, hogy felháborodjunk, ha Merkel kancellár asszony felhatalmazást ad az ügyészségnek büntetőeljárás indítására a török államfőt bíráló humorista ellen. Ez a döntés vajon nem ellentétes a véleményszabadság alapelveivel? Néhány héttel azután, hogy a holland népszavazás nagy arányban elutasította az Ukrajnával kötendő társulási szerződést, a hágai kormány bejelentette, hogy nem veszi figyelembe a népszavazás eredményét. Egy népszavazás eredményének negligálása összeegyeztethető a demokrácia magasztos eszményével? A szilveszteri kölni eseményekkel kapcsolatban nem elképesztő, hogy a politikai vezetők köztörvényes bűntettek elhallgatására és elkenésére utasították a német rendőrséget? Milyen véleményszabadság van ott, ahol a tények kimondása „dezinformáció”, letagadásuk pedig „demokratikus kötelesség”? Nem pontosan ez a fajta álszentség erősíti meg azokat, akik a nyugati demokrácia valódi, becsülendő értékeit is le akarják rombolni?

És ha már az oroszoknál és a propagandánál tartunk, nem lenne helyesebb visszavenni valamit a nyilvánvaló túlzásokból és torzításokból? Vlagyimir Putyinnak és a rendszerének nyilván sok hibája van. De nem ízléstelen éppen Hitlerhez hasonlítani azt az orosz vezetőt, akinek a testvére éhenhalt Leningrád német blokádjában, s akinek a családjából több embert megöltek a náci megszállók? És a demokrácia bajnokaként ünnepelni azt az ukrán vezetést, amely alkotmányába iktatja a zsidókat, lengyeleket és oroszokat tömegesen kiirtó, Hitler csatlósaként harcoló Bandera és hívei „dicsőségét”? Nem meggyalázása ez az antifasizmus eszméjének?

Az orosz példákon túllépve hogyan válik Erdogan török elnök zsarnokból a nyugati demokrácia megbecsült szövetségesévé egyik napról a másikra? Iránban az egyetemisták többsége nő, többé-kevésbé szabad választásokon az ellenzék győzött (még ha korlátozott is a lehetősége a változásokra), és a parlamentnek nemcsak keresztény, de még zsidó tagja is van. Miért számít Irán mégis sötétebb diktatúrának, mint Szaúd-Arábia, ahol a nők autót sem vezethetnek, mozifilmek nem készülhetnek, és a keresztény hitre térésért halálbüntetés jár? Tibetben a kínai kommunisták szüntették meg a rabszolgaságot, vezették be a közoktatást és törölték el azt a szokást, hogy a legfőbb vezetőt csecsemőkorában, a papok nevezzék ki egy életre szólóan. Biztos, hogy rosszul tették? A nyolc-tíz millió kongóit brutálisan legyilkoló belga gyarmattartó rendszert nem illene Hitler és Sztálin mellé odahelyezni az emberi gonoszság panoptikumába?

A mai kommunikációs térben gyakorlatilag lehetetlen eltitkolni az alapvető tényeket és a figyelemre méltó véleményeket. Ha a demokrácia hívei megpróbálják cenzúrázni ezeket, akkor mások annál sikeresebben terjesztik őket, az igaz hírekhez és ütős kommentekhez ügyesen hozzácsapva a saját üzenetüket. Ilyen értelemben nyilván valóban működik orosz (és másféle) propaganda. De hatása csak akkor van, ha a demokráciákban korlátozzák az információs és véleményszabadságot, és a tények kimondását alárendelik a nagytőke vagy az elvont „politikai korrektség” érdekeinek.

Nagyon helyes, ha valaki leleplezi az orosz propaganda hazugságait. Amíg szabad a vita, az sem baj, ha az igazságait is hazugságnak nevezi, biztos lesz, aki majd kiigazítja. De az amerikai társadalom nyilvánvaló torzulásáért, az európai egység eszméjének válságáért, a nyugati hatalmak által megbuktatott arab rendszereket felváltó eszelős káoszért, a brüsszeli iszlám terrorizmusért végső soron maguk a nyugati demokráciák hibái a felelősek. Ha meg akarjuk menteni a nyugati típusú demokrácia értékeit, akkor nem a kritikusait kell be- vagy feljelenteni, hanem ezeket a hibákat kell kibeszélni és megszüntetni. Igazi véleményszabadság, viszonylagos egyenlőség és jólét, a társadalmi többség érdekeit képviselő politika – ha a rendszer ezek alapján működne, akkor semmilyen „dezinformációs kampánytól” sem kellene félnie.

A szerző publicista, volt európai parlamenti képviselő (MSZP)