Elszámoltatás? Biztos?

Minden elszámoltatóból előbb-utóbb elszámoltatott lesz.

Eltűnt az internetről az Elszámoltatás.kormány.hu – ezen az oldalon olvashattuk Budai Gyula egykori kormánybiztos vizsgálati jelentéseit, feljelentéseit a 2002 és 2010 közötti kormányok korrupciós ügyeiről, gyanított sumákságairól. A portál eltűnését az Index szúrta ki: egyik pillanatban még ott volt, a következőben már nem. Persze magyarázat is érkezett a Kormányzati Tájékoztatási Központtól, eszerint a kabinet honlapjának üzemeltetése a szép nevű Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától márciusban átkerült a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-hez, és ennek során a Kormány.hu kétszáz aloldalából negyvenhetet archiváltak. A negyvenhét között volt az elszámoltatási lap is, de hát Budai Gyula 2012 óta már amúgy sem kormánybiztos – érvelt a KTK, ha ezt egyáltalán érvnek tekinthetjük. Hiszen ilyen erővel már 2013-ban lekapcsolhatták volna az oldalt, minek fogyassza tovább az áramot. Igaz, akkor a 2014-es kampányban jóval többször kellett volna magyarázkodni a beígért, de kisiklott számonkérés miatt.

A honlap levételének kétségkívül lehet egy vereségízű üzenete: még a nyomát is el akarják tüntetni annak, hogy volt itt valamiféle elszámoltatási kísérlet, amely végeredményében inkább kudarcot vallott. Különösen, ha felidézzük, micsoda leszámolásokat, már-már patakvért ígértek a 2010-es választás előtt.

Mégis hajlok arra, ezúttal talán nem érdemes politikai hátsó szándékot keresni a Budai-jelentések bedobozolása mögött. Meglehet, tényleg archiválásra szorult az egész iratkupac. Csakhogy ez az apró hír fölidézi, hogyan vezettek meg bennünket. Nem a kormánybiztosok – Papcsák és Budai – munkájára gondolok: ők teljesítették a penzumot, feljelentéseiket megírták. Ám hiába tűnt egyértelműnek a feljelentések mögött fölsejlő umbulda, a Pintér Sándor irányította rendőrségen tekintélyes részük furcsamód elhalt. Budai Gyula ezt utóbb azzal magyarázta, hogy nem volt elegendő hozzáértő, gazdasági ügyekben jártas nyomozó. Ám amely ügyek véletlenül eljutottak a bíróságig, azok egy része is felmentéssel (moszkvai kereskedelmi képviselet elkótyavetyélése, Bábolna-ügy) vagy felmentéssel fölérő ítélettel zárult (Hagyó-ügy, 2006. ősz), igaz némelyik még csak első fokon. A jogszolgáltatás paródiája, hogy Demszky Gábor volt főpolgármestert még tanúnak sem bírták hazahívni Berlinből a fővárosi panamák ügyében.

Persze akad más magyarázat is, mint a hatóságok dilettantizmusa. Amikor azt látjuk, hogy a Dataplex-botrány egyik kulcsszereplője, Kóka János a vádlottak padja helyett a minisztereket kísérő üzleti delegációban ül, sőt az állami Eximbank bevásárolja magát az egykori SZDSZ-elnök cégébe, elgondolkodunk. Vagy amikor a balliberális Nap-kelte atyját, Gyárfás Tamást a levadászandók listájáról átrakják az érinthetetlenekére, úgyszintén. Gergényi Péter esetén gondolkodni sem kell: Pintér Sándor már 2010-ben megmondta, szerinte a volt budapesti főkapitány – akivel Admiral Tours néven közös vállalkozást is vitt – nem követett el bűncselekményt 2006 őszén, slussz. Ennek tükrében az is csoda, hogy első fokon megrovást kapott. (Pedig Orbán Viktor 2010-ben megígérte: „Nem hagyjuk szó nélkül, ami 2006. október 23-án történt. A törvényes keretek között ezért felelnie kell mindenkinek, aki ebben részt vett.”) Gyurcsányt csak azért nem említem, mert ő a jelek szerint tényleg elszámoltathatatlan, nemzetközi védelmet élvez: különben nem hívták volna raportra Budait az amerikai nagykövetségre a Sukoró-ügy miatt.

A valódi – és nem a szavak szintjén való – számonkérést talán azért sem erőltette kormányunk, mert minden elszámoltatóból előbb-utóbb elszámoltatott lesz.