Hajdanában az országok területekért harcoltak. Az I. világháború azért tört ki, mert Németország kimaradt a gyarmatosításból. A tőkének kellett a piac, és ahogy Rosa Luxemburg megjósolta, ha már nem lesz új elfoglalható terület, kitör a háború a világ újrafelosztásáért. Azt is megszoktuk, hogy trópusi termékekért, nyersanyagokért, olajért folyt a harc. Ez vezérelte az Egyesült Államok közel-keleti háborúit is: Amerika hadi költségvetéséből évente 50 milliárd dollár az olaj megszerzését szolgálta. (Most, hogy felfedezték a palagázt, amiből már exportra is futja, láthatóan alábbhagyott a harciasságuk.)
Szép új világunkban a háború már az adatokért folyik. Ezt még szoknunk kell. A Facebook 31 éves vezérét a The Economist címlapján nemrégiben kőbe faragott római császárként, „Marcus Zuckerbergusként” ábrázolták. Egyik kezében az F logót tartja, míg a másik hüvelykje felfelé mutat. És micsoda találékonyság a felirat a szobor talapzatán: „Coniunge et impera!” Az informatika óriásai nem úgy akarják uralni a világot, hogy megosztják, hanem összekötik, összekapcsolják.
Digitális lavina szemtanúi vagyunk. 2012-ben a világ 2,8 milliárd terabájt adatot produkált, 2020-ra 40 milliárd várható. (A tera ezermilliárdot jelent.) Az írás hajnalától 2003-ig összesen 5 exabájtnyi (ezerszer ezermilliárd) információmennyiség keletkezett. 2012-ben bolygónk lakói minden tíz percben „megtermelték” ezt a mennyiséget. Az interneten hozzávetőleg 1 trillió (ezerszer ezermilliárd) weboldal van. Az özönvízszerűen áradó adatok felhasználásához új módszerekre és elméletekre van szükség. A statisztikák újabban már nem a szokásos módon, nem adatlekéréssel készülnek. Divatos szakma lett az adatbányászat. A statisztikusokat lassan felváltják az adattudósok. Az adatbányászok különféle elemzési módszerekkel, elméletekkel (következtetéselmélet) és matematikai formulákkal nyerik ki a szükséges összefüggéseket az irdatlan adattengerből. Amerikában az online kereskedelem adataiból az MIT rendszere 15 percenként (!) megújítja a fogyasztói árindexeket. (Egy hagyományosan működő statisztikai hivatalnak ehhez hónapokra van szüksége.) Minden szokásunk, érdeklődésünk minden rezdülése érték a „technológiai” cégek számára. (Tudjuk, hogy keresésnél a Google „testreszabottan”, azaz korábbi érdeklődésünknek megfelelően állítja rangsorba a találatokat. Nemrégiben kéményt béleltettem; utána egy ideig az internet keresője kéretlenül tálalta a kéménybélelő cégeket. Repülőjegy-vásárlás után pedig a légitársaságok hirdetései jönnek elő.)
Ipar 4.0-ról beszélünk, újraiparosításról. Ennek messze nem az a lényege, hogy az iparvállalat a gyártás során alkalmazza az informatikát, és egyre tökéletesebb termékeket készít. A történet egyre kevésbé erről szól, hanem a gyártás és a termék informatikai, internetes kapcsolódásairól, beágyazottságáról. Hiába gyárt a Samsung tökéletes készülékeket, a babért (a profitot) a Google aratja le, mert a Samsung okostelefonjai az Androidot, a Google operációs rendszerét alkalmazzák. A szűken vett gyártási folyamat másodlagossá válik. Bármennyire is tökéletes a BMW autója, az informatikai rendszere egyre fontosabb lesz; és nem a motor vagy a futómű működése szempontjából, hanem a járműről és a vezetőjéről, annak szokásairól rendelkezésre álló adatok miatt. (Gondoljunk csak bele, micsoda kincsesbánya egy autó navigációs rendszere: mi mindent tud vezetőjéről!) Bármennyire is tökéletes egy klímaberendezés, fontosabb lesz a szoftver, az „intelligens termosztát”, amely a környezet, a háztartás más digitalizált berendezéseinek és a használó szokásainak az adatait tartalmazza. Az internetes cégek platformnak nevezik az adatok egy-egy termékhez vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó gyűjteményét. A harc a világpiacon ma már nem az olajért folyik, hanem ezeknek az információs platformoknak a birtoklásáért.
És itt jön be a képbe az, ami az eddigi piaci logikával, üzleti szellemmel teljesen ellentétes: miután a nagy informatikai cégek megszerezték az adatokat, nem „ülnek rájuk”, nem sajátítják ki azokat, hanem „nyílt végű” szoftverekbe szervezik. Nyílt platformokat hoznak létre, és kifejezetten bátorítanak mindenkit, beleértve a versenytársakat is, hogy használják az adatbázist, a rájuk épülő applikációkat. A platformok akkor prosperálnak, ha más cégek – legyenek akár konkurens fejlesztők –, valamint a fogyasztók használják őket. A hagyományos iparvállalatok saját tulajdonban gondolkoznak, és idegen tőlük a „sharing economy”: az, hogy licenceiket, intellektuális tulajdonukat megosszák.
Nagy meglepetésünkre a Microsoft tavaly ingyen rendelkezésünkre bocsátotta Windows 10-es operációs rendszerét. A Tesla, az amerikai elektromos meghajtású autók gyártója közzétette licencét, hogy terjessze az új technológiát. Az Amazon új kereskedelmi szokást kezd bevezetni: azelőtt küldi az árut, mielőtt a fogyasztó megrendelné. Elmúlt az a világ, amikor a nagy cégek műszaki adatai hétpecsétes titoknak számítottak. Most nem ezek megszerzéséért, hanem a fogyasztók adataiért, a fogyasztási szokások, sőt gondolataink, gondolkodásunk megismeréséért folyik a küzdelem.
Régebben úgy tudtuk, hogy a bankok és az olajvállalatok a világ legnagyobb cégei. Egy ideje már a Szilícium-völgy informatikai óriásai állnak az élen. A frankfurti tőzsdén jegyzett harminc legjelentősebb német vállalat (Dax–30) tőzsdei értéke 1046 milliárd dollár. A Szilícium-völgy harminc legnagyobb cégének értéke ezzel szemben 2614 milliárd dollár. Az Uber, a taxivállalatoknak magánautókkal konkurenciát támasztó, alig néhány éves cég értéke 41 milliárd dollár – annyi, mint a Deutsche Banké.
A német ipar nagy ászai a szó szoros értelmében rettegnek az internetes óriásoktól – lásd a Samsung esetét. Egyébként a Daimler, a Siemens, a BMW vagy a Volkswagen tőkéje mind 100 milliárd dollár alatt van. Hol van ez a kaliforniai internetes cégek több száz milliárdos nagyságához képest?! (Az Apple, a Google, a Microsoft, az Amazon és a Facebook értéke a 350 és 600 milliárd dollár közötti tartományban van.)
Britannia annak idején a tengerek fölötti uralommal szerezte meg a világhatalmat. Ugyanerre tehetnek most szert a „technológiai” cégek az információs platformok birtoklásával.
A szerző közgazdász, társadalomkutató
