Az Economist brit gazdasági lap 2016. április 30-i számában érdekes elemzés jelent meg arról, miért nem jó mutatója a GDP – bruttó hazai össztermék – egy ország teljesítményének. A cikk felidézi, hogy a GDP mai értelmezése a világhírű közgazdásznak, Keynesnek köszönhető, aki azt 1940-ben a magánfogyasztás, a beruházások és az állami kiadások összegeként fogalmazta meg. Akkor ez nagy eredménynek számított, mert végre létrejött egy mutató, amellyel egy nemzet mérni tudta teljesítményét. Az idők során azonban a GDP-mutatót egyre több bírálat érte, elsősorban azért, mert alapvetően csak azokat a teljesítményeket lehet a segítségével mérni, amelyek pénzben kifejezhetők.
A legátfogóbb bírálat 2009-ben született meg, amikor vezető közgazdászok – köztük több Nobel-díjas – arra hívták fel a figyelmet, hogy egy ország működésének eredményességét csak több tényező együttes elemzésével lehet hiteles módon megismerni. A vizsgált tényezők között pedig szerepelnie kell a termelés természetre és emberekre gyakorolt hatásának is. A cikk arra is rámutat, hogy a „szép kort”, 75 évet megélt GDP mára azért is veszített hasznosságából, mert a gazdaságok szerkezete időközben jelentősen átalakult. Például nőtt a szolgáltatások szerepe, és növekszik a nem fizetett közösségi munka értéke is, amely jelentős mértékben hozzájárul a társadalom fejlődéséhez és az emberek életminőségének javulásához, de nem számít bele a GDP-be.
A szolgáltatások között különösen az innovációs és humánszolgáltatások szerepe erősödött, de ezek eredményeit nem olyan egyszerű mérni, mint a termelését. Különösen érdekes az internetes szolgáltatások kérdése. Korábban az emberek megvásárolták az újságokat vagy a zenei CD-ket, vásárlásuk pedig növelte a GDP-t. Most viszont ingyen olvassák a lapot vagy hallgatják a zenét az interneten, ami nem számít bele a GDP-be. Vagyis az innovációk hatását is nehéz, sőt esetenként nem is lehet a GDP-vel mérni. Ez pedig azt jelenti, hogy a sok innovatív szolgáltatást kínáló gazdaságok teljesítményét gyengébbnek értékelheti a GDP-vel való mérés, mint azokét, amelyekben jelentős az összeszerelő üzemekben történő gyártás. De nem tudja figyelembe venni a GDP a gyermeknevelést vagy az idősek otthoni gondozását sem, pedig mindkét tevékenység jelentős értéket képvisel. További torzítás, hogy a mutató nem csökken, ha például egy cég környezetszennyezést követ el, miközben a szennyezés megszüntetése már növeli a GDP-t, hiszen az elvégzett munkának ára van. Egy hatalmas földrengés utáni újjáépítés is jelentősen növeli a GDP-t, miközben a bekövetkezett kárt nem csökkenti.
A történetre a koronát az teszi fel, hogy 2013-ban olyan döntés született az EU-ban, hogy az úgynevezett rekreációs (feszültségoldó, alkalmanként használt) drogok kereskedelmét és a szexuális szolgáltatások ellenértékét is bele kell számítani a GDP-be. Ez a változás például Nagy-Britanniában 0,7 százalékkal növelte azonnal a mutatót. Fel kell tenni azonban a kérdést: tényleg jobban teljesít-e egy olyan gazdaság, amelyben gyorsan nő a drogkereskedelem és a prostitúció?
Hozhatunk további furcsa példákat is. Az elvégzett műtétek száma, illetve értéke beleszámít a GDP-be, de az már nem, hogy egy műtét következtében meggyógyult-e vagy meghalt a beteg. Vagy például a mutató szempontjából mindegy, hogy egy országban egymillió egyforma cipőt gyártanak-e, vagy különböző színűek és méretűek az elkészült cipők. Vagyis a termékválasztékra nem érzékeny a GDP.
A cikk azt a végkövetkeztetést vonja le, hogy a GDP kidolgozása idején még hasznos mutató volt, mivel akkor a gazdaságok szerkezete még sokkal egyszerűbb volt. A GDP arra ma is jó, hogy a pénzzel kifejezhető teljesítményeket mérje. Azonban mára a gazdaságok szerkezete annyira bonyolulttá vált, hogy e mutató alapján nem lehet reális képet kapni a gazdaság valódi fejlettségéről. De ennél is nagyobb probléma, hogy a GDP-be nem számítanak bele a társadalom számára hasznos tevékenységek, mint például az otthoni gyermeknevelés, az idősgondozás vagy a közösségi munka. Viszont eredményként tüntet fel olyan tevékenységeket, amelyek társadalmilag károsak. Többek között a kínai gazdaság sokak által irigyelt hatalmas növekedését is más színben tüntetné fel, ha figyelembe vennénk a növekedés okozta hatalmas környezeti károkat és azok egészségre gyakorolt hatását. Persze az egészségkárosodás – ebben a logikai rendszerben – jót tesz a növekedésnek, hiszen több gyógyszert kell az embereknek fogyasztaniuk, ez pedig növeli a gyógyszergyárak termelését és profitját, ami viszont szintén GDP-növelő tényező.
Veszélyes tehát, hogy a gazdasági tevékenység életminőségre gyakorolt hatását a GDP nem tudja mérni. Éppen ezért kockázatos lehet a jövő szempontjából, ha egy kormány a gazdaságpolitikai döntéseknél a hagyományos értelemben vett GDP mindenáron való növelését tartja elsődleges célnak. Nézzünk néhány hazai példát! Egy nagy, új kórház építése nyilvánvalóan jobban növeli a GDP-t, mint a lerobbant kórházak korszerűsítése. De igaz ez az újlakás- és -házépítés, valamint a felújítás, korszerűsítés esetére is. El is hangzott az egyik politikus szájából, hogy azért az új lakások és házak vásárlását támogatja a csok, mert jobban növeli a GDP-t. A terek felújításánál a kiterjedt lebetonozás is jobban növeli a GDP-t, mint ha több természetes növényzetet, fákat és virágokat ültetnének ki. Vagyis még a Városligettel kapcsolatos vita is értékelhető ebből a szempontból. Egy interjúban elhangzott, hogy a Városligetbe tervezett új épületek jelentős értéke gazdagítja a kerületet. Ezzel hogyan lehet egyáltalán szembeállítani azt, hogy másrészről fákat kell kivágni? A fák a nemzeti vagyon részei. Azok eltűnése nem csökkenti a GDP-t, az új épületek felépítése viszont jelentősen növeli.
A példákkal természetesen nem a folyó vitákba kívánok beszállni, csak érzékeltetni szeretném, milyen módon torzíthatja gondolkodásunkat, ha eredményeinket csak a GDP-vel mérjük, és ezért döntéseinket is a GDP mindenáron való növelése irányítja. Kennedy elnök így minősítette a mutatót egy 1968-ban mondott beszédében: „A GDP-be értékként számít bele a levegőt szennyező tevékenység, a cigarettareklám, az erdők kivágása és a természeti csodák feláldozása a növekedés érdekében. De nem számít bele gyermekeink egészsége, oktatásunk minősége, és nem növeli a GDP-t költészetünk szépsége sem. A GDP tehát mindent figyelembe vesz, csak azt nem, ami az életben igazán fontos.”
A GDP-vel kapcsolatos nemzetközi vitákban ma már általános az a vélemény, hogy változtatni kellene annak kiszámításán. A „GDP plusznak” nevezett módosított GDP-ben figyelembe kellene venni egyrészt a pénzben nem mérhető, de értéket teremtő tevékenységeket, másrészt a gazdaság szerkezetét korszerűsítő innovatív szolgáltatások értékét. Ezzel azonban még nem oldottunk meg minden problémát. Például nem vettük figyelembe azt, hogy a gazdasági tevékenységek okozta károkra, az úgynevezett negatív externáliákra sem érzékeny a mutató. Ezért a szakemberek azt javasolják, hogy a GDP mellett a nemzeti vagyon alakulását is rendszeresen mérni kellene. Így figyelembe lehetne venni a gazdasági tevékenység okozta környezeti károkat, vagy például a kulturális örökség eltűnését akkor, amikor a felgyorsított építkezéseknél – amelyek persze növelik a GDP-t – nincs idő az ásatások normális elvégzésére és a leletek megőrzésére. Végül a gazdaságpolitikai döntéseknél azok életminőségre gyakorolt hatását is előzetesen értékelni kellene. Erre nem is kell új mutatókat kitalálni, hiszen az életminőség mérésére megfelelő mutatók állnak rendelkezésre az emberi fejlődés indexétől kezdve az egészségben eltöltött várható élettartamon át a különböző „jóllétmutatókig”.
Megnyugtatóbb lenne jövőnk szempontjából, ha az éves költségvetés vitájának és elfogadásának folyamatában vizsgálati szempontként nemcsak a GDP alakulása, hanem a nemzeti vagyon növelése és a társadalmi mutatók javítása is szerepelne. Ez a szemléletváltás egyben azt is jelentené, hogy a gazdasági növekedésről a társadalmi fejlődésre, a rövid távú szemléletről a hosszabb távú gondolkodásra helyeznénk át a hangsúlyt. Így az elérendő eredményeket nemcsak azzal érzékeltetnénk, hogy mekkora összegeket költünk majd útépítésre, sportfejlesztésekre, új épületekre, azaz pénzben kifejezhető dolgokra, hanem azzal is, hogy ezek mennyiben járulnak hozzá a gazdaság korszerűsödése mellett a társadalmi fejlődéshez, az egyenlőtlenségek csökkenéséhez, az élhetőbb környezethez, a nemzeti vagyon – és nem csak a magánvagyonok – növekedéséhez, valamint általában az életminőség javulásához.
Hiszen ne feledjük: a GDP azért is rossz mutató, mert úgy is növekedhet, hogy közben romlik az életminőség, nem fejlődik a társadalom, sőt még a szegények száma is nő.
A szerző közgazdász
