Ki emlékszik még arra a hírre a Bajnai-kormány végnapjaiból, amikor egy vidéki városban európai uniós forrásokból akadálymentesítést végeztek, de a rámpák olyan meredekre sikerültek, hogy senki nem tudta kerekes székkel megközelíteni a közintézményeket? Az önkormányzatnak saját költségén kellett deszkapallókat leraknia, hogy a mozgásukban korlátozott helyi lakosok elintézhessék hivatali ügyeiket. A dolog egyre kínosabbá vált, ezért az illetékes kormányzati szerv vizsgálatot kezdeményezett, de végül mindent rendben talált. Az ellenőrök kiszálltak a helyszínre, és azt tapasztalták, hogy semmiféle problémát nem jelent számukra a bejutás az érintett intézményekbe – különösen, mivel lábuk ép volt, és a lépcsőket használták. Ezzel az ügyet lezártnak tekintették: miért is ne, hiszen minden olyan szépen el lett számolva, a projekt dokumentációját pedig újrahasznosítható papírra nyomtatták, ami kiemelten fontos egy uniós pályázat esetében.
Nem, nem puszta fikcióval van dolgunk, mielőtt bárki ezt feltételezné. Legfeljebb annyiban, hogy az eset nem pont így és nem pont akkor történt. Nem mintha a szocialista kormányok alatt nem futottak volna uniós pénzekből finanszírozott értelmetlen projektek, amelyek vitathatatlan szimbóluma a 40 millió forintból épült 40 centiméter magas bodrogkeresztúri kilátó (természetesen e beruházás körül is minden rendben volt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009. októberi nyilatkozata szerint). A fenti történet alapjául azonban a mostani dunaújvárosi eset szolgált. Látszólag helyi jelentőségű ügyről van szó, de érthető módon az országos sajtó is beszámolt arról, hogy az új közvilágítási rendszer kiépítése után gyakorlatilag sötétbe borult a város. A helyzet odáig fajult, hogy a fokozott balesetveszély miatt az önkormányzatnak külön kellett gondoskodnia a gyalogátkelők megvilágításáról. S ha ez nem lenne elég, az ügyben valóban vizsgálatot folytatott az uniós KEOP-pályázatokért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), amelynek eredményét az Index hozta nyilvánosságra a minap. Mint kiderült, az ellenőrzésre 2015. október 14-én 10 óra és 14.45 között került sor, mely időpont köztudomásúlag kiválóan alkalmas a közvilágítás megtekintésére. Nappali fényben a papírok is jobban látszanak, ezekből pedig egyértelműen kiolvasható volt, hogy minden szabályszerűen zajlott: a számlák hiánytalanul megvoltak, elkészült az előírt elő- és utódokumentáció, a sajtómegjelenéseket is szorgalmasan gyűjtötték. És igen, az NFM éber ellenőrei az újrahasznosítható papír mennyiségét sem hagyták figyelmen kívül.
Megszokhattuk, hogy uniós csatlakozásunk után az EU-s pályázatokkal együtt egy új beszéd-, sőt gondolkodásmód jelent meg életünkben. Eszerint fontosabb, hogy egy támogatott beruházás során foglalkoztattak-e esélyegyenlőségi munkatársat, mint az, hogy a megvalósult fejlesztés milyen hatással van az érintett közösség mindennapjaira – egyáltalán szükség volt-e rá. A jelek szerint mi, magyarok gyorsan és sikerrel alkalmazkodtunk ehhez a gondolkodásmódhoz, és az uniós bürokrácia, valamint a posztszocialista észjárás különös nászából megszületett a kelet-közép-európai abszurd új válfaja: a formai kritériumoknak való megfelelés művészi tökélyre fejlesztése. Nem számít, hogy az elégtelen fényerő miatt egy egész város lakossága kénytelen sötétben tapogatózni, ami a közbiztonságot és a testi épségüket egyaránt veszélyezteti. A lényeg, hogy a pénz a megfelelő zsebekbe kerüljön, és minden szépen le legyen papírozva. Jobb lett a közvilágítás Dunaújvárosban? Nem, sőt romlott. El lehet vele számolni az uniónak minisztériumi jóváhagyással? El. További kérdés? Nincs.
A 250 millió forintból megvalósult – ennek több mint 80 százaléka EU-s forrás – dunaújvárosi (vissza)fejlesztés kirívó eset, de egyáltalán nem példa nélküli. Ezt mutatja, hogy a Csalás Elleni Európai Hivatal vizsgálatot kezdeményezett a vízközműhálózatok fejlesztésére kiírt uniós pályázatok ügyében. Hiába, nálunk még a szennyvíz is piszkosabb. Persze ezt hajlamosak vagyunk némi kurucos ellenérzéssel fogadni, mondván, mit okvetetlenkednek itt jöttment bürokraták. De mint arra nemrég Lázár János is felhívta a figyelmet, mi az uniótól tulajdonképpen nem kaptunk semmit, minden EU-s pályázati forrás a magyar emberek pénze. A kormány pedig bizonyára nagyra értékeli, hogy Brüsszel végre csinál valamit, és segít megvédeni a magyar emberek pénzét.
Ennél csak az lenne kézenfekvőbb, ha ezt maga a kormány tenné. Ha az NFM nemcsak a papírokra lenne kíváncsi, hanem a dunaújvárosiak panaszaira is. Gondoljunk csak bele, milyen vehemenciával vetették volna rá magukat a fideszes politikusok egy ilyen ügyre az MSZP– SZDSZ-kormányok idején! A jelek szerint ez most elmaradt, ki tudja miért. Talán mert a hatalom elkényelmesít, nehezebben megy a vetődés? Vagy más oka lenne? Nem tudjuk, sötétben tapogatózunk.
