Szegény Afrika

A Magyar Nemzeti Bank alapítványainak támogatásai kapcsán egy egész tudományágat járatnak le.

Nem csekély büszkeséggel kellene ezekre a tényekre tekintenünk, és erőt merítenünk belőlük a kormányzat által meghirdetett déli nyitás kiteljesítéséhez, amely így méltán sorakozhatna fel a keleti és a dél-amerikai nyitás programjához. Hirtelenében itt csak egyetlen ötlet. Tekintettel vasúttervezési múltunkra, miért ne lehetne például a világszínvonalú hazai Swietelsky Vasúttechnika Kft. a kivitelezője mondjuk a Kenya–Uganda–Tanzánia vasútvonalak felújításának és bővítésének. Különösen, hogy ezekben az országokban igen erős a magyar barátság a nálunk végzett diplomások folytán. Ráadásul egy világhírű magyar akadémikusnál doktorált egykor (Tanzániában) Uganda jelenlegi elnöke

Megvallom, amikor a napokban a szemem elé került Marnitz István, Bita Dániel és Pető Péter jegyzete a Népszabadság Online-on, bizony szíven ütött a dolog. A meggondolatlanul alkalmazott újságírói gegek érdekében sikerült pellengérre állítaniuk azt a szakterületet, amely valójában minden támogatást megérdemelne, mivel éppen csak most kapott lábra. Az immár megismerhető dokumentumokból kiemelt és ironikus szavakkal illetett pályázati programok kapcsán (hozzá egy grafikai melléklet is kapcsolódik, amely a témában járatos személyekből ugyancsak erőteljes ellenérzést válthat ki) hadd említsem meg: ezekben az afrikai expedíciókban, bárhonnan és bármilyen formában kaptak is hozzá – egyébként igen szerény – támogatást, kiváló szakemberek, magas kvalitású kutatók vettek, illetve vesznek részt. Aligha hagyható figyelmen kívül továbbá, hogy Ruandában alig néhány éve a világ megkésett figyelme folytán milliós nagyságrendű népirtásra került sor. S hogy Afrikában a könyvtárügy mekkora jelentőségű, azt európai környezetben élő, elbizakodott médialovagok aligha képesek felfogni.

Létezik egy tehetős magyar magánszemély, aki az elmúlt nyolc-tíz évben a kifogásolt néhány millió forint sokszorosát költötte Afrikára, egyszerűen emberbaráti szeretetből, tárgyi vagy pénzbeli formában (most éppen kórházat épít saját a maga és mások adományaiból egy közép-afrikai országban). Mégpedig éppen azért, hogy emlékeztesse hazánk kormányát és lakosait: nekünk is van egy picinyke feladatunk a szegény országok megsegítésére irányuló világfolyamatban. Ha a szükségszerűen és megállíthatatlanul globalizálódó világ részévé akarunk válni – legalább kicsiben –, akkor ebből is magunkra kell vennünk valamit.

Szomorúsággal tölt el, sőt bosszantónak érzem, hogy az a rengeteg energia, amelyet több ezer érdeklődő és tevékeny ember (köztük diplomaták, gazdasági szakemberek, kutatók, egyetemi hallgatók és különféle elkötelezett magánszemélyek) az Afrika-ügyre fordított, ostoba belpolitikai csatározások áldozataként a semmibe hullhat. Ezért fontos lenne, hogy ez a „mesebeli Afrika”-paródia ne válnék a közeljövőben az Afrika-ügy, a hazai afrikanisztikai kutatások, valamint a kontinens megsegítésére irányuló újabb magán- és esetleges állami támogatások rovására.

Mondhatni állampolgári kötelességemnek érzem, hogy az elmúlt három évben a feleségemmel együtt (igen szerény költségterítés fejében) megteremtett, a Magyar Afrika Társaság támogatásával létrehozott Magyar Afrika Tudástár szabad megközelítésű elektronikus könyvtárat, amelyben immár mintegy kétszáz könyv és közel ezer tanulmány található, és amelynek szűk három év során mintegy 1,8 millió látogatója volt – egyes tételeit több mint kétezren töltötték le –, és amelynek virtuális értéke akár több tíz millió forint is lehet, felajánljuk a köz javára a kollégáim számára kiutalt szerény milliók fejében.

A szerző nyugalmazott egyetemi docens, afrikanista néprajzkutató