A modernitás válságtünetei és az általános alapjövedelem

Bevezetése alapvető létstratégiai kérdésekre nem ad választ, sőt föl sem teszi őket.

Az utóbbi hónapok egyik fontos globális és hazai témája az általános alapjövedelem (universal basic income), amit a magyar beszédtérben feltétel nélküli alapjövedelemként szokás említeni. Rövid ideig a figyelem központjába kerülését az is segítette, hogy Svájcban népszavazást rendeztek a bevezetéséről. A konkrét összege havi 2500 frank, tehát kb. 700 ezer forint lett volna, ám a svájciak többsége elutasította bevezetését. Kísérleti jelleggel egyébként működik már ilyen Finnországban, és bevezetni készülnek Hollandiában, sőt az Amerikai Egyesült Államokban is léteznek bizonyos formái. A kérdés érthető módon éles vitákat provokált, ám a globális diskurzustér örvénylései, mint mindig, most is szinte teljesen lehetetlenné tették az indulatoktól mentes számvetést. Mégis érdemes lenne nekivágni egy átfogó elemzésnek, mert a téma körül zajló összecsapások a nyugatias modernitás lényegi ellentmondásainak a megértését segíthetik számunkra. Ez pedig azért lenne fontos, mert ma a nyugatias modernitás egész létmódja van súlyos válságban, és a 21. század során egészen bizonyosan alapvető változásoknak kell végbemenniük, ellenkező esetben ez a globális krízis kataklizmaszerű társadalmi drámákhoz vezethet.

Mindenki számára evidencia, hogy a föld lakóinak döntő többsége méltatlan körülmények között tengeti életét, és még a leggazdagabb országokban is magas e rétegek aránya. A Szentírás szerint „méltó a munkás az ő bérére”, ami arra utal, hogy a szakrális rend egyrészt természetesnek tekinti, hogy mindenkinek van feladata, hogy ennek alapján munkálkodjon ebben a világban, másrészt, hogy e feladatának elvégzéséért cserébe megilletik a méltó emberi életfeltételek. Minden, a saját tehetségünk, képességeink, készségeink is, a Teremtő ajándékaként jutnak el hozzánk, és így, mint ajándékot mindnyájan tovább is ajándékozzuk mindazoknak, akik éppen szűkölködnek. A közösség hosszú távú anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi üdve ekképpen mindenki legfőbb célja és feladata, mert tudja, hogy a közösség egyetemes biztonsága csak így tartható fenn.

– Techet Péter: Kell-e feltétel nélküli alapjövedelem? (május 23.)

– Csath Magdolna: Mire jó valójában a garantált alapjövedelem? (június 8.)

A nyugatias modernitás deszakrális létmódja szembefordult mindezzel, brutális kegyetlenséggel lerombolta a szakralitás normatív szerkezeteit, szabályozórendszerét, és helyére célfüggvényként az anyagiakban mérhető, rövid távú, egyéni haszon került, akár a világ elpusztítása árán is, aminek hordozója a profit. Mindez a szakralitást megtartó alapvető normák és intézmények brutális felszámolásával megy végbe. Az anyagi önújrateremtés szakrális rendszere a föld művelésében és a kézművességben öltött testet. A földművelés szakrális rendje, és a céhekben megfogalmazódó hasonló logikájú elvek jelentették az alapvető anyagilét-talapzatot, így legelőször ezt kellett szétzúznia a nyugatias modernitásnak. A „bekerítés” nevű hatalomtechnika segítségével megbontották a földművelés ősi szakrális rendjét, a legjobb földeket profitalapú nagyüzemi tömegtermelésre kezdték használni. Mindez a parasztság szétroncsolását, ipari bérmunkásként a városi manufaktúrákba kényszerítését jelentette. Amit az uralkodó történelemszemlélet eufemisztikusan „eredeti tőkefelhalmozásnak” nevez, az ezt a kegyetlen kifosztási folyamatot takarja. Ezzel eleve megsemmisül a „méltó a munkás az ő bérére” szakrális alapelve, hisz a tőkefelhalmozás lényege éppen az, hogy a tőketulajdonos korlátlan profitfelhalmozását a munkás rovására valósítják meg. Thomas Piketty francia közgazdász A tőke a 21. században című könyvében hosszú távú idősorok tömegében mutatja be, hogy az elmúlt négy-öt évszázad során a tőkejövedelmek, vagyis a profitok négy-ötször olyan ütemben emelkedtek, mint a munkajövedelmek, vagyis a bérek. Az egyik póluson felfoghatatlan vagyonok halmozódnak fel, a másik oldalon pedig ennek a negatív lenyomata, vagyis óriási „adósságtömeg”, a megfosztottság és nyomor emberhez méltatlan világa. Az a tény, hogy ma a világ lakóinak nagy része emberhez nem méltó életet él, az döntően éppen ennek a folyamatnak köszönhető. És mivel a világ urai részben brutálisan nyílt erőszakkal, részben, mint napjainkban, a rejtett erőszak különböző formáival érték el mindezt, így a mai jogértelmezés szerint ezt akár „semmissé” is lehetne nyilvánítani, s bizonyosan így is lesz egyszer kikerülhetetlenül. És ennek nyomán akár elkezdődhetne az a korszak is, amikor az eddig és így felhalmozott gigantikus világtőke elkezdi begyógyítani az elmúlt fél évezred során általa ütött „létsebeket”.

Mivel a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésének mai indoklása nélkülöz minden történelmi áttekintést, így a mai elképzelések szervetlen és gyökértelen, következésképp eleve alkalmatlan javaslatok nyalábjai csupán. Hiszen ha ezek szerves történelmi javaslatok lennének, akkor nem is lenne szükség rájuk, mivel magának a nyugatias modernitás mint létmód gyökeres átalakítását, bizonyos értelemben eddig létezett formájának felszámolását jelentenék, ami természetesen fel sem vetődik ezekben a javaslatokban. Amúgy a feltétel nélküli alapjövedelem gondolatával rokonítható viszonylag konkrét javaslatok már a 18. század végén megfogalmazódtak. Nicolas de Caritat, aki Condorcet márkijaként vált világhíressé, vagy az angol-amerikai libertariánus gondolkodó, Thomas Pain, vetették fel, nagyjából egy időben, az 1790-es évek során először. Mindez inkább azért lényeges, mert mindketten a libertariánus szabadságfelfogás legelszántabb hívei voltak, mint ahogy napjainkban is az amerikai Cato Intézet kutatói, mint a legkövetkezetesebb neoliberalizmus hívei támogatják a leghatározottabban a feltétel nélküli alapjövedelem gondolatát. Sőt már 1986-ban, tehát a legliberálisabb, Ronald

Reagan elnök által fémjelzett időszakban a Cato támogatta Robert van der Veen híres tanulmányának megjelenését, ami a Kapitalista út a kommunizmusba figyelemre méltó címet viselte. Van der Veen ebben részletes eszmetörténeti megalapozását is adja annak, amit akkoriban „social income”, vagyis társadalmi jövedelemként említ. A támogatók másik vonulatát a radikális baloldali körök, illetve szakszervezetek jelentik, bár fontos hozzátenni, hogy a szocialista politikai erők uralkodó vonulatai vagy meg sem nyilatkoznak ez ügyben, vagy nem tartják „aktuálisnak” a kérdés felvetését. Ha nagyon leegyszerűsítve foglalnánk össze a mai javaslatok lényegét, akkor e lényeg nem több, mint hogy minden eddigi, bizonyos feltételek megléte esetén folyósított segélyt „egyesítenének”, és egy összegben, rendszeresen, és ami a lényeg, feltétel nélkül juttatnák el a címzettekhez. És főként a liberális támogatók hangsúlyozzák azt, hogy ennek legfőbb előnye az volna, hogy leegyszerűsítené a dolog állami adminisztrálását, és ezzel leépíthető lenne az állami adminisztráció igen jelentős része, ami a liberális-neoliberális elvek leggyakrabban ismételt mantrája szerint a „kisebb” állam felé tett fontos lépés.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a megfosztottság anyagi eleménél is fontosabb a szellemi megfosztottság. Ugyanis az a tény, hogy a szegények – legalábbis a társadalomtól nem csak anyagi értelemben leszakadt részük – képtelenek a világ valós értelmezésére, korlátlanul manipulálhatók, és rávehetők arra, hogy azt is megvásárolják, ami nem építi, hanem rombolja az egészségüket, és akkor is megvegyék, ha erre jövedelmük nem nyújt fedezetet. Hisz „ha csak egy kicsi hiányzik”, ott a hitel, amivel halálos monetáris csapdába is csalhatók. Ha tehát feltétel nélkül, közvetlenül és rendszeresen pénzt adunk a kezükbe, ezt igen nagy valószínűséggel a globális reklámgépezet manipulációja nyomán bennük felépített hamis valóság hamis szükségletei alapján fogják elkölteni, általános helyzetük ettől értelemszerűen tovább romlik majd. Még veszélyesebb természetesen, ha hamis vágyaikat ily módon gerjesztve a számukra tökéletesen átláthatatlan hitelek uzsoracsapdájába kerülnek. Mert ha a munka nem lélekemelő önépítés, hanem lélekölő robot a döntő többség számára, akkor az általános alapjövedelem automatizmusa újabb hatalmas lökést adhat ennek az önpusztító folyamatnak. Persze nem alaptalanok azok a megállapítások sem, amelyek szerint mindez éppen az emberi alkotó és építő erők felszabadítását hozhatná magával. Csakhogy mai világunk már egy fél évezred óta tartó lelki, erkölcsi, szellemi hanyatlás és lejtő kritikus pontján van, így a feltétel nélküli alapjövedelem legfőbb feltétele éppen az a testben és lélekben egyaránt egészséges, és egészségét tovább javítani kész és képes ember volna, aki nincs, sőt egyre kevésbé lehet egyáltalán.

###HIRDETES2###

És végül a munka szerepének megítélése kapcsán térjünk vissza még egyszer az alapkérdésekhez. Ami most megy végbe, az a globális gazdaság működtetéséhez szükséges globális munkaerőtömeg egyre gyorsuló ütemű csökkenése, amit leegyszerűsítve az ember géppel való helyettesítéseként írnak le az ezt elemzők. Mindehhez fontos hozzátenni, hogy a gép valójában az emberi közösség szakrális szellemi energiáinak összpontosulása, az emberi szellem tárgyi megtestesülése, eredete a türelemmel, szelídséggel, alázattal végzett paraszti munka lassú kísérletezésének iparkodó szorgalma, benne a közösségek egyetemes tudása, bölcsessége, szeretetenergiája összegződik. Az eredeti tőkefelhalmozás kifosztó logikája ezt is „magánosítja” és szembefordítja azokkal, aki létrehozták. Ha e folyamat eredeti szakralitásra épülő logikája megmarad, és erre épül maga a létszerveződési mód is, akkor az így „felszabaduló munkaerő” több léleképítő szabadidőt, testi-lelki egészséget jelenthetett volna, és jelenthetne ma is. E deszakrális létben azonban éppen ellenkezőleg, az eddigi lepusztulási lejtő után most szabadesésben való zuhanást jelent, egyenesen az anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi önmegsemmisülés felé. Az általános alapjövedelem napjainkban javasolt formái erre az alapvető létstratégiai szintű kérdésre nemcsak hogy nem adnak választ, de valójában magát a kérdést sem képesek feltenni. Így aztán jó szándékú igenlőit valójában csapdába csalják azok az erők, amelyek ennek bevezetésével az engedelmes munkaerőállatok gigantikus csordáinak további elnyomorítását kívánják szolgálni.

A szerző közgazdász