A magyar haderőreformok nem működnek

A nemzetközi és a hazai előírásokkal is ellentétes a Honvédelmi Minisztérium fejlesztési terveinek titkosítása.

Az a gond ezzel a tétellel, hogy az adófizető polgár ennek felhasználásáról semmit sem tudhat. A honvédelmi törvény 2011. évi módosításakor beírtak egy paragrafust, miszerint a haderő szervezeti felépítésére, működésére, haditechnikai eszközeire vonatkozó adatok a keletkezésüktől számított harminc évig nem nyilvánosak. Ennek megfelelően a tízéves hosszú távú stratégiai haderőfejlesztési terv és a középtávú honvédelmi szakpolitikai program nem nyilvános. A honvédelmi törvény ugyanezen módosításakor kivették a parlament hatásköréből a hosszú távú fejlesztési terv tárgyalásának, országgyűlési határozatba foglalásának jogát. 2013-ban nem magát a 2013–2022 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési tervet, hanem Hende Csaba ennek fő irányairól szóló jelentését fogadta el a kormány. Ugyanez a helyzet a középtávú tervvel is: a 2015–2018 évekre vonatkozó honvédelmi szakpolitikai program nem nyilvános.

A stratégiai tervezés az Államreform operatív program (Árop) keretén belül működik, jelentős EU-támogatással. A kormányzati stratégiai irányítás rendszeréről (KSIR) szóló rendelet meghatározza a stratégiai tervdokumentumok előkészítésére, társadalmi véleményezésére, elfogadására, közzétételére, megvalósítására, nyomon követésére, valamint előzetes, közbenső és utólagos értékelésére, továbbá felülvizsgálatára vonatkozó követelményeket. Tehát nemcsak a nemzetközi gyakorlattal, hanem a magyar előírásokkal is ellentétes a haderőfejlesztési terv titkosítása, s ezzel kivonása a parlamenti ellenőrzés és a civil kontroll alól. A HM vélhetően azért tartja titokban ezeket a terveket, mert nem tartalmazzák a teljesítéshez szükséges finanszírozási, személyi, tárgyi, szakmai és szervezeti feltételeket, így nem állnák ki a nyilvánosság próbáját.

A minisztérium gazdálkodását a Fidesz hatalomra kerülése óta nem vizsgálta az Állami Számvevőszék. Hende Csaba ötéves tevékenysége nem mutatott semmiféle tervszerűséget. Ahelyett, hogy rendbe tette volna a haderő aktív komponensét, egy semmiféle katonai képességgel nem bíró, elaggott tartalékosokból álló rendszer létrehozására fecsérelte az idejét. Regnálása alatt szűnt meg a haderő helikopterképessége, nulla felé tendált a tüzér- és harckocsizó képesség is. A végrehajtóknál 7-8 ezerre növekedett a békelétszám hiánya. Ebbe a létszámhiányba bele is bukott, amikor 2015 nyarán csak 3500 katonát tudott kivezényelni a kerítésépítésre a papíron majd harmincezer fős haderőből. Utóda, Simicskó István sem hozta nyilvánosságra hosszú távú stratégiai koncepcióját. Az aktív komponens helyett ő is a tartalékos komponenssel történő bíbelődést preferálja, Hende Csabához képest emelt szinten. Ő húszezer tartalékossal számol, akik területvédelmi alegységekbe szerveződnének. Ez már 2000 óta dédelgetett álma, ám félő, hogy semmi köze a haderő hosszú távú fejlesztési tervéhez.

A húszezer fős tartalékos komponensről való álmodozáson kívül természetesen lennének egészen konkrét feladatai is a honvédelmi miniszternek. A legfontosabb az elviselhetetlen létszámhiány felszámolása lenne. Riadtan szemlélem a 2016-os toborzó futásról szóló híreket. Sehol egy olyan hír, hogy ennek a kampánynak hatására hányan jelentkeztek katonának. Egyébként is, ha tömegesen jelentkeznének, nem lenne pénz az illetményükre. Létszámbővítésre egy fillér sincs tervezve a 2017-es költségvetésben.

A következő feladat az lenne, hogy a források reális felosztásával a NATO-csúcstalálkozókon elfogadott fejlesztési tervekkel összhangban valódi, végrehajtható, a nyilvánosság próbáját kiálló fejlesztési tervet kellene kidolgozni. Simicskó István június 16-án a szolnoki sajtónapon elmondta, hogy lesz egy 2026-ig szóló, „példaértékű” stratégiai haderőfejlesztési terv. Na végre! Egyébiránt nem példaértékű tervet kellene készíteni, hanem olyat, amelynél évente bemutatható, ellenőrizhető az eredmény. Például 2018-ban átfegyvereztünk, rendszerbe állítottunk egy NATO-kompatibilis lövész zászlóaljat. 2020-ra rendszerbe állítottunk egy NATO-kompatibilis gépesített dandárt az összes támogatójával és kiszolgálójával együtt. És így tovább addig, amíg fel nem áll 2025-körül egy NATO-kompatibilis hadosztály.

Mindennek az elején pont a fenti folyamat elősegítésének érdekében kellene jelenteni, hogy a HM létszáma ötszáz helyett már csak száz fő, a vezérkaré kétezer helyett már csak ötszáz fő, a háttérintézmények tízezer fője helyett már csak kétezer fő (ha nagyvonalúan számolunk). A második világháborús robbanótestekkel a továbbiakban a katasztrófavédelem foglalkozik, a haderő tűzszerészeti feladatait a hadosztály műszaki zászlóaljának tűzszerész szakasza végzi.

A cikk leadásakor jött a hír, hogy négy tűzszerész katona szolgálat teljesítése közben hősi halált halt. A hazáért haltak meg? Nem ilyen egyszerű. Bérmunkát végeztek nem nyilvános szerződés alapján, vagyis valakinek profitot termeltek igen feszített munkarendben. A miniszter belső vizsgálatot rendelt el. Nem hiszek a „belső” vizsgálat elfogulatlanságában. Parlamenti bizottságot kellene alakítani paritásos alapon, egyedül az tárhatná fel az összefüggéseket: ki kivel kötött szerződést, kinek van haszna ebből, milyen érdekviszonyok juttatták el a katonákat oda, hogy a feladaton a hét minden napján dolgozniuk kellett? Ez fontosabb, mint azt vizsgálni, miért robbant fel a bomba.

Egy biztos: ki kell kászálódni a szegény rokon és a vonakodó szövetséges pozíciójából. Nagyjából tíz év múlva azt kellene konstatálni, hogy a szövetség egyenrangú partnerhadereje vagyunk. Be kellene látni, az a program, hogy „folytatjuk”, a haderőnél is kevés. Az elmúlt huszonhat év reformkísérletei ugyanis nem vezettek sehova.

A szerző nyugállományú katona