Kinek jó a TTIP?

Brüsszel a jelek szerint nem az emberek, hanem a globális cégek érdekeinek képviselője.

Trójai szerződésnek nevezte a Greenpeace május 1-jei brüsszeli tüntetésén a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Együttműködést (TTIP). A szervezet azt állította, egy titkos dokumentum került a birtokába, amely bizonyítja, hogy a TTIP aláírása nemcsak a környezetre, de az emberek egészségére is jelentős veszéllyel járna. Továbbá megnövelné a cégek hatalmát a nemzetállamok és az állampolgárok felett.

A kiszivárgott információk szerint az európai autók amerikai piacra engedéséért cserébe nagy mennyiségű amerikai, a jelenlegi európai élelmiszernormáknak nem megfelelő mezőgazdasági terméket kellene befogadni az európai piacra. Tehát ami jó lenne az autógyáraknak, az tönkretehetné az európai gazdákat, és az emberek egészségét is veszélyeztethetné. A probléma ugyanis az, hogy az amerikai élelmiszereknek sokkal alacsonyabb szintű szabványoknak kell megfelelniük, mint az európaiaknak. Ráadásul az amerikai élelmiszerek tömegtermékek, amelyek jelentős állami támogatást is élveznek, ezért termelésük költségei is alacsonyabbak. Az olcsó tömegtermék pedig nyilvánvalóan versenyképesebb tud lenni, mint a drágább, bár jobb minőségű helyi termék.

További problémát jelentene az amerikai génmanipulált termékek szabad és általános értékesíthetősége, illetve termelhetősége Európában. Ehhez az amerikai mezőgazdasági lobbi ragaszkodik. Viszont ha egyszer egy országban meghonosodik a GMO-termelés, akkor a génmanipulált termékek „megfertőzhetik” az ország teljes területét. De ha csak azt elfogadja az EU, hogy nem lehet a termékeken jelölni, hogy GMO-mentesek-e, már akkor is nagy kár éri azokat az országokat, amelyek GMO-mentes termékeket állítanak elő, hiszen nem juthatna el a vevőkhöz ez a fontos információ. De probléma az is, hogy a GMO-s termékek tömeges elterjedése tovább csökkentené az élővilág sokszínűségét, a biodiverzitást.

A legvitatottabb kérdés az ICS vitarendezési mechanizmus (investor court system: beruházó bírósági rendszer), amelynek lényege, hogy egy cég és egy nemzetállam vitájában nem a helyi, de még csak nem is az EU-s bíróság mondhatna ítéletet, hanem egy, az üzleti körökhöz közel álló, nemzetállamok feletti szervezet. Ez a vitarendezési eljárás valószínűleg a szegényebb országoknak okozná a legnagyobb gondot. Hiszen ha egy óriáscég beperel egy gyengébb gazdaságú országot, mondjuk azért, mert az védeni szeretné a környezetet egy szennyező üzemtől, akkor olyan óriási büntetést szabhatna ki rá a nemzetek feletti bíróság, hogy akár bele is roppanhatna a költségvetése. Nem véletlen, hogy ez ellen még a német bíróság is felszólalt, és az ICS-rendszert, amely egyedül a beruházók érdekét védi, törvényellenesnek mondta ki. Egyébként a globális cégek túlhatalmát jelentené az is, hogy míg azok a cégközeli bírákhoz fordulhatnának profitérdekeik védelmében, addig a helyi vállalkozások továbbra is csak a helyi bíróságokon kereshetnének jogorvoslatot, ami eleve hátrányt jelentene számukra.

De kinek is lenne jó ez a megállapodás? A kérdést segít megválaszolni, ha megnézzük, kik támogatják a leghevesebben. Az EU-ban leginkább a nagy cégek és a pénzvilág, a politikai közösségek között pedig a liberálisok a TTIP támogatói. Talán nem meglepő ezek után, hogy a tárgyalások EU-s felelőse a liberális biztos, Cecilia Malmström. A liberálisok Magyarországon is a TTIP elkötelezett hívei. Ezt bizonyítja június 13-i közleményük, amely szerint a TTIP támogatása azt jelentené, hogy „Magyarország nem a Putyin célját szolgáló Eurázsiai Unió felé kacsingat, hanem az európai és az atlanti gazdaság szerves része”. Majd így folytatják: „Hazánk alapvető érdeke, hogy a magyar cégek mélyebben integrálódjanak a világkereskedelembe, sikeresebbek legyenek mind az európai, mind az amerikai piacon. A TTIP ugyanolyan szerepet tölt be a kereskedelemben, mint a NATO a biztonságpolitikában”.

Ezzel a véleménnyel csak egy probléma van: az, hogy valószínűleg nem a magyar cégeknek, hanem elsősorban a német autógyáraknak lenne haszna Magyarországon a TTIP-ből. Ezt érzékelteti egy MNB-s vélemény is. Nagy Márton, a jegybank alelnöke április 6-án úgy nyilatkozott, hogy a magyar GDP-t körülbelül 0,3 százalékkal növelhetné meg a TTIP aláírása. De rögtön hozzátette: „Magyarország egyértelmű nyertese lenne a TTIP-nek az autóipar miatt”. Arra nézve viszont nem fogalmazott meg előrejelzést, hogy mennyivel csökkenthetnék a GDP-t a kkv-szektort – amely ma a hozzáadott értékünk közel felét állítja elő – és a mezőgazdaságunkat várhatóan érő negatív hatások.

Az egyik legfélrevezetőbb liberális vélemény egyébként az, hogy a TTIP erősíti a versenyt, a verseny pedig jót tesz mindenkinek. Hiszen az erősek és a gyengék versenyében nyilvánvaló, hogy az erősek győznek. Másrészről azt a kérdést is fel lehetne tenni, hogy ha már az óriáscégek mindenki mást kiszorítottak a piacról, akkor vajon kikkel fognak versenyezni? A szabad kereskedelmi megállapodások mindig az erős feleknek kedveznek – nem véletlen, hogy ezeket mindig az erős gazdasággal rendelkező országok kezdeményezik. Ilyen például az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia. De amikor még ezen országok gazdasága sem volt elég erős, akkor jelentős állami védelemmel óvták azt a nemzetközi versenytől, vagyis akkor még protekcionisták voltak, amiről most lebeszélnék a gyengébb országokat.

Egyébként egy globális cég a helyi szereplők bármilyen nemzeti védelmével szemben elmehetne a már említett bírósághoz, amely „a tiszta verseny megsértésére” hivatkozva valószínűleg igazat is adna neki. Ily módon Magyarországon a legnagyobb veszélynek a nemzetközi versenyképesség tekintetében rossz pozícióban lévő kisvállalati szektor lenne kitéve, mivel a szerződés aláírása után a kormány, ha akarná, sem tudná helyzetbe hozni őket. De veszélyben lennének a kisebb hazai agrárvállalkozások is, hiszen képtelenek lennének az olcsó amerikai tömegáruval versenyre kelni. Segítséget pedig nem kaphatnának saját kormányuktól.

De említsük meg azt is, hogy a TTIP óriási árumozgást indítana be, ami ronthatná a természeti környezet állapotát, és lehetetlenné tenné a párizsi klímamegállapodás betartását. Végül ne feledkezzünk meg egy másik, kapcsolódó ügyről, a Kanadával kötendő szabad kereskedelmi megállapodásról, a CETA-ról sem, amelynek aláírása Trudeau kanadai elnök novemberi brüsszeli látogatásakor várható. Ennek a megállapodásnak a részletei tartalmilag semmiben nem térnek el a TTIP-ben szereplőktől. Itt is érvényes lesz ugyanaz a bírósági rendszer, mint a TTIP esetén. Továbbá Kanadában minden jelentős amerikai multinak van részlege, amelyekre szintén érvényes lesz a CETA. Vagyis hiába tűnik úgy, hogy a CETA Kanada és az EU között köttetik, annak hatálya kiterjed valamennyi Kanadában bejegyzett nemzetközi cégre. Ezért akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a CETA a TTIP trójai falova.

Május végén jelentős méretű tiltakozás volt Brüsszelben mindkét kereskedelmi szerződés ellen. De tüntettek már a civilek Németországban és más nyugat-európai országokban is. A civil szervezetek nyomására egyes európai vezetők is megszólalnak. Például a francia elnök május 3-án kijelentette, hogy Franciaország nem hajlandó jelenlegi formájában elfogadni a TTIP-t. Így fogalmazott: „Nem tudjuk támogatni a szabályok nélküli szabad kereskedelmet.” De még a TTIP-vel szemben talán legelfogadóbb Svédországban is szkeptikus hangok jelentek meg. Az EU-ban eddig 1600 város és régió minősítette magát „TTIP-mentes zónának”. Többségük Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és Spanyolországban található. Egy felmérés szerint pedig a németek 83 százaléka elutasítja a TTIP aláírását.

A CETA aláírása csaknem biztos. Kérdés viszont, hogy a növekvő ellenállás meg tudja-e állítani a TTIP aláírását. Pedig elég lenne feltenni vele kapcsolatban egyetlen kérdést: azt, hogy ha a többségnek is jó ez a megállapodás, akkor miért zárt ajtók mögött, kizárólag az érdekelt nagy cégek és politikusok részvételével folynak a tárgyalások? Mindenesetre Brüsszelben már formálódik a megoldás az ellenállással szemben: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője – félvén attól, hogy a nemzeti parlamentek leszavaznák a TTIP-t – most azon mesterkedik, hogy az egyezmény ne is kerüljön nemzeti jóváhagyásra, hanem maradjon központi, brüsszeli hatáskörben. Ez végképp nyilvánvalóvá tenné, hogy üres beszéd az EU-ban a demokrácia, a szubszidiaritás, az állampolgárok véleményének figyelembevétele. Ehelyett Brüsszel ma nem az emberek, hanem a globális cégek érdekeinek képviselője.

A szerző közgazdász