Néhány héttel ezelőtt Abu-Dzabi repterén kellett várakoznom. Az Egyesült Arab Emírségek fővárosának légikikötője minden szempontból a legmodernebb: ingyenes wifi, tízméterenként felfüggesztett lapos képernyős televíziók, alvókapszulák, a sivatagi hőséget enyhítő légkondicionálók garantálják az utazók kényelmét. Mellettem egy muszlim család múlatta az időt. Az apa, jól menő üzletember módjára, elegáns zakóban, hozzá illő pólóval és nadrággal, deresedő haja divatosan rövidre nyírva, arca frissen borotválva. Körülötte sertepertél kisiskoláskorú lánya a Disney-mesékből ismert babákkal játszadozva. Tisztes távolságra a feleség fekete abajában csitítgatta síró karonülő gyermekét, az arcát eltakaró nikáb alól csak fáradt tekintete villant ki. Egyszer csak járatukhoz szólította őket a hangosbemondó. Az apa szó nélkül felpattant, és okostelefonját nyomkodva lassú léptekkel a kapu felé indult. Felesége bámulatos sebességgel összepakolt. Egy táskát kislánya kezébe nyomott, egy másikat vállára akasztott, egy hátizsákot hátára kapott, egyik kezébe felkapta gyermekét, a másikkal megragadta gurulós bőröndjét, és mint egy feldíszített fekete karácsonyfa, indult engedelmesen üres kézzel bandukoló ura után.
Óhatatlanul ez a látvány jutott az eszembe, amikor nem sokkal később egy németországi történetről olvastam. A hír arról szólt, hogy egy berlini magániskolában egy tanárnő összekülönbözött tanítványának török származású, síita muszlim imám apukájával, mert az nem volt hajlandó kezet rázni vele. – Maga nőgyűlölő és alkalmatlan a német életre! – vágta állítólag a férfi fejéhez a tanárnő. – Kérem, bocsásson meg, de vallási okok miatt nem foghatok önnel kezet – mentegetőzött szívére tett kézzel az imám. A rövidke szóváltás után később az iskola levélben bocsánatot kért, ha megsértette a szülőt vallási szabadságában, személyében, vagy bármilyen más módon, és ezzel véget is érhetett volna a történet. Ám a férfi a bocsánatkérést nem fogadta el, mert az „nem lehetett őszinte, hisz nem a tanárnőtől érkezett”, a gyermekét pedig végül kivette az iskolából. Korábban például Svájcban is megesett már hasonló, ott szíriai diákok ugyancsak vallási okokból tagadták meg a kézfogást tanárnőikkel.
Láthatólag nem egyedi és elszigetelt esetekről van szó, így az is érdekes, hogy milyen válaszokat adnak rá. Németországban az ügyből mindenesetre óriási vita kerekedett, és a közösségi médiát valósággal ellepték a felháborodott hozzászólások, ki gyávának hordta le az iskolát, más az egyenjogúságnak intett szomorúan búcsút. A dilemma persze a legkevésbé vallási. Bár a Koránban egyetlen sor sincs, amely tiltaná a kézfogást, hogy a szent szövegek alapján ki hogyan értelmezi az idegenek érintését, az maradjon a hittudósok és az egyén belátásának dolga. Sokkal érdekesebb az az óhatatlanul felmerülő probléma, hogy mi a fontosabb: a vallásszabadság gyakorlása, vagy a nemi egyenjogúság? Úgy tűnik, hogy az iszlám egyes értelmezéseiben a kettő kibékíthetetlen ellentétben áll egymással, és ebben a kézfogás csupán az első lépés, a feleség málhás szamárként kezelése pedig a sokadik.
Ami a már említett svájci példát illeti, az alpesi országban némi huzavona után rövidre zárták a vitát. Az iskola előbb úgy rendelkezett, hogy a diákoknak senkivel nem kötelező kezet fogni, később azonban a médiában kirobbant botrány hatására a hatóságok elé vitték az ügyet. Az eljárás során úgy döntöttek, hogy a kézfogás a svájci kultúra része, a külföldiek integrációja és a nemi egyenlőség pedig fontosabb, mint a diákok vallásszabadsága, ezért aki a jövőben megtagadja a kézfogást, az akár ötezer frankos büntetésre is számíthat.
Vallásunk és kultúránk persze eltérő lehet, és a különbözőséget el kell fogadni, tisztelni kell. Mint arra a Kölnben, illetve több más nagyvárosban szilveszter éjszakáján történt csoportos szexuális zaklatások kapcsán azonban már többen rávilágítottak, a tolerancia kétirányú utca. Ha európai férfiak hasonló tettekre merészkedtek volna valamelyik iszlám államban, aligha úszták volna meg büntetlenül, némi ejnyebejnyével. Érdekes módon éppen a kölni esetet felhasználva nyitott új dimenziót a vitában a németországi imám ügyvédje, szerinte ugyanis a szexuális zaklatásra vonatkozó jogszabályok alapján mindenkinek joga van eldönteni, hogy akar-e valakivel bármilyen fizikai kontaktust létesíteni, vagy sem; a nem az nemet jelent, így rendelkezik a törvény, s ezalól a kézfogás sem lehet kivétel.
Ezek után a tanárnő még örülhet is, ha nem perelik be szexuális zaklatásért.
