Ez itt nem színház, nem szemkápráztató fellépés, hanem a visegrádi élő hagyomány bemutatása, megélése. A gyerekek a Szent György Lovagrend oltalma alatt egész évben a bajvívás, a fegyverforgatás fortélyait tanulják, és ismerkednek a magyar hagyományokkal, történelemmel. Az olaszországi Lancianóból (Visegrád testvérvárosa) minden évben ellátogat a híres zászlóhordozók csapata, akik látványos mutatvánnyal vívnak ki tapsot. (Az idén mintha több újonc lett volna közöttük, sok volt a pontatlan zászlódobás.) Nem fogjuk elfelejteni Kassai Lajos lovasíjász és a számos vidéki hagyományőrző egyesület tornaprogramját sem.
Az egyébként rendkívül igényes, válogatott árukészlettel bemutatkozó kirakodóvásár egy szakaszára is jegyet kellett váltani, és akkor még be sem juthattunk a harci bemutatókra – Károly Róbert lovagi tornájára 3500 forint volt a belépő –, a visegrádi kiruccanás az idén tehát húzós volt. A kettős beléptetés elhagyásával, szerényebb árképzéssel dugig lehetett volna tömni a lelátókat. Most viszont foghíjas maradt a nézőtér. A 700 forintos másfél literes langymeleg ásványvíz leginkább arra volt alkalmas (szomjoltás helyett), hogy kizökkentse az embert a középkori álomból. Még szerencse, hogy a helyi lakosok ismerik, hol van a kerti csap, ahonnan a lovaknak is inni adnak.
Visegrád most csendes, a hadak elvonultak. Ritkán érezzük ilyen erősen, hogy jó dolog a történelem örökében élni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!