Magyarországon a fekete humor az utcán hever. Le sem kell hajolni érte, felröppen magától, és egyenesen az orrunkra száll. Mi pedig megbűvölve bámuljuk, amíg szemtengelyferdülést nem kapunk. Örkény István is biztos jót derülne, ha hallaná, hogy Gyurcsány Ferenc egykori titokminisztere lett a kiadója Oriana Fallaci utolsó könyveinek, melyekben a legendás olasz újságíró nekiesik az európai terjeszkedést folytató iszlámnak.
A könyvkiadót Művelt Népnek hívják. Ha ez még nem volna elég, a kiadó a Fallaci-könyveket „illiberális, inkorrekt, igaz” felcímmel reklámozza. Ami nem csak azért vicces, mert a sokat vitatott „illiberális” kifejezést Orbán Viktor hozta be a közbeszédbe mint saját politikájának fő irányjelzőjét. Hanem azért is, mert Fallaci korántsem valami klassz és előremutató dolgot ért az illiberalizmus alatt, és ezt véletlenül le is írja, amikor a baloldalról beszél, amely szerinte „az iszlámhoz hasonlóan rabszolgává teszi a saját híveit, megfélemlíti őket, akkor is ostobává teszi őket, ha amúgy értelmesek lennének. […] Az iszlámhoz hasonlóan tehát illiberális. Tekintélyelvű, totalitárius, még akkor is, ha elfogadja a demokrácia játékszabályait.” Örkény ujjong.
Oriana Fallaci egyébként csak egy a sok közül. Mostanában sorra jelennek meg nálunk a könyvek, amelyek nem kevesebbre vállalkoznak, mint hogy lerántsák a leplet a világ működéséről. Udo Ulfkotte német újságíró például olyan köteteket gyártott sorozatban, mint a Megvásárolt újságírók és A menekültipar. A magyar kiadó A Hit Gyülekezete. (Itt már Örkény is feladja.)
Hogy menekültiparról szó van-e, én tényleg nem tudom. Viszont látom, hogy a migrációval kapcsolatos igazságipar máris túl nagy sebességgel dübörög. De azt sem a derék Ulfkotte, sem a sokat látott Fallaci nem mondja meg nekünk, hogy mi, Európa polgárai, mégis mit csináljunk. Hagyjunk fel a tájékozódással, mert a média úgyis hazug? Tagadjuk meg a kereszténységet, ha arról talál beszélni, hogy a kerítésvagdosó migráns is a felebarátunk? Vagy álljunk be határőrnek, mint Novák Előd? Közben azok, akik az ellentétes irányú propaganda hatása alatt állnak, és egy kicsit elgondolkodnak, ugyanolyan tanácstalanok. Mert a menekült- és bevándorláspárti igazság szövedéke is felfeslik, főleg így, terror idején. Aki mégis ezt az igazságot választaná, az mit csináljon? Fogja huszonnégy órában egy bevándorló kezét, nehogy rossz útra tévedjen?
Költői kérdések ezek, valójában ugyanis egy elvárás van irányunkban: hogy járuljunk az urnákhoz, azzal a szilárd hittel, hogy az igazság birtokában vagyunk mi is, meg azok is, akikre szavazunk. Ahelyett hogy esténként azon rágódnánk, képes lehet-e Magyarország befolyást gyakorolni Európa sorsára, vagy egy olyan ország látványos, de hiábavaló szélmalomharcának vagyunk tanúi, ahol egyébként még könyörgésre sem akarnak megmaradni a bevándorlók.
Elmondjam, én kinek az álláspontját tudom elfogadni? Varga Tiborét, a Golgota Keresztény Gyülekezet szabadkai lelkészéét, aki a migrációs válság kitörése óta élelemmel látja el a szerb oldalon felbukkanó migránsokat, és közben különösebb hírverés nélkül elosztogatott köztük pár ezer arab nyelvű Bibliát. Néhányan meg is keresztelkedtek, mert a protestáns kisegyház a magyarországi menekülttáborokban is folytatott missziót. Igaz, hogy ez önmagában nem váltja ki a politikai lépéseket, de jó tudni, hogy vannak olyan emberek, akik úgy oldják meg ezt a helyzetet, hogy közben nem keverednek ellentmondásba sem önmagukkal, sem a nyilvánvaló valósággal. Talán az ő igazságuk is ér annyit, mint a nehezen ellenőrizhető leleplezések.
