A XXI. század bírói

A Budaházy-per alapján úgy tűnik, az igazságszolgáltatás is véleményműfaj.

Budaházy György nagyon elrontott valamit. Akkor történhetett a baj, amikor megszületett, és Budaházy Györgynek nevezték el, nem pedig mondjuk Biszku Bélának. Biszkuként rózsadombi villa, luxusnyugdíj várná, s a haladó baloldal glóriája fényeskedne fölötte egész életében. Sortüzeket rendelhetne el, Nagy Imre és társai elleni ítéletet egyeztethetne moszkvai elvtársakkal, sürgethetné a bíróságokat, hogy még több ötvenhatos „ellenforradalmárt” küldjenek bitófára. Biszkuként akárhány embert eltehetne láb alól, soha senki nem kérné számon rajta, hiszen a védett kaszthoz tartozik.

A tömeggyilkosságokért, háborús bűncselekményekért, minősített hazaárulásért legfeljebb két év – három esztendő próbaidőre felfüggesztett – börtönt kapna élete alkonyán, de azt is csak azért, hogy a népet lecsendesítsék vele, ne zajongjon folyton az elsikkasztott rendszerváltás miatt. Steiner Gábor bíró mondaná ki fölötte ezt a „szigorú” ítéletet arra hivatkozva, hogy nincs elég bizonyíték, rossz a vádirat. És Ruzsás Róbert ítésznél is megfordulna a Fővárosi Ítélőtáblán, aki mondvacsinált eljárási hibákra hivatkozva újra első fokra utalná vissza a büntetőügyét, hadd teljen az idő. (Az mellékes, hogy utóbb a Kúria majd törvénytelennek minősíti Ruzsás döntését, és gyakorlatilag jogi analfabétának minősíti a taláros embert – mint mindig, ennek sem lesz semmilyen következménye. A törvénytelen új eljárás folytatódhat, Ruzsást nem rúgják ki páros lábbal, emberünk pedig időt nyer, hogy békésen szenderülhessen át a túlvilágra.)

Milyen érdekes! Ha bizonyos ügyek avatott bírákhoz kerülnek, a legapróbb eljárási aggály is óriásivá terebélyesedhet. Ám vannak olyanok, amelyeknél a bíró szemét majd kiszúrják a törvénytelenségek, visszaélések, mégis átsiklik fölöttük. Mint Budaházy esetében, akit kedden a Fővárosi Törvényszék tizenhárom év fegyházra ítélt a Magyarok Nyilai nevű szervezet 2007 és 2009 közötti merényletei miatt. Kenéz Andrea bíró az elsőfokú ítélet kihirdetésekor maga ismerte el, hogy számos jogsértést követtek el a nyomozók: például nem derítették ki minden esetben, kik voltak az elkövetők, a vádiratot nem sikerült előírásszerűen összeeszkábálniuk, a titkos információgyűjtést azután is folytatták, hogy megkezdődött a nyomozás – holott ezt törvény tiltja –, a másodrendű vádlottat kizárták a lakásából a házkutatás idejére s a többi. Ám Kenéz szerint mindez nem számít: akkor is törvényes az eljárás, ha tele van törvénytelenséggel. Vagy ott van a Magyarok Nyilaiba beépült (beépített?) Benkő György, aki körül a bíró szerint is rengeteg kérdőjel maradt, ám „a titokgazda joga és kötelessége feloldani a gátakat”, hogy a bíróság megtudja, ki a csuda ez az alak valójában. És az sem számít, hogy Benkő folyamatosan provokálta a vádlottakat, mivel az általa – ugyancsak törvénytelenül – készített hangfelvételek jók voltak, a bíróság aggály nélkül fölhasználta őket. Kenéz nem állt le kukacoskodni („steinerkedni”) a jogszabályokkal.

Azért is átkozhatja a sorsát Budaházy György, hogy nem Gyurcsány Ferencnek született. Gyurcsányként központilag szervezett adathamisításokkal, szisztematikus hazudozással nyerhetne választást, s még azután sem vonnák felelősségre, hogy mindezt egy kiszivárgott hangfelvételen maga beismeri. A csalárdságait leleplező beszéd ellen jogosan tiltakozókat simán szétverethetné, szétlövethetné mamelukja, Gergényi Péter vezényletével, akit érdemeire tekintettel rövidesen kitüntetnének. A szemkilövetésekért, több tucat ártatlan ember meghurcolásáért, a koncepciós eljárásokért egyiküket sem vonnák felelősségre. Gergényi ugyan kapna egy kis felfüggesztettet, amiért nem védte elég ügyesen a tévészékházat, aztán annyi. Terrorcselekmény miatt sem indulna nyomozás, hiába bizonygatnák jogászok: 2006 őszén az állam szándékosan, a lakosság megfélemlítésére alkalmazott erőszakot, hogy a tüntetők hazakotródjanak. Ha Budaházy Gyurcsánynak születik, tudná, hogyan kell mindezek után kormányokon átívelően védve maradni. Azt viszont talán még Gyurcsányként sem értené, miért írja róla a Népszabadság 2016. augusztus 31-én: „az viszont faktum, hogy a »szemkilövetős« Gyurcsány a legkisebb veszélyt sem jelentett a demokráciára”.

Ha Biszku és Gyurcsány nulla évet kap, Budaházynak hogyan juthat tizenhárom – annyi, amennyi trancsírozós gyilkosoknak? Nem tudom. Rég leszoktam róla, hogy igazságszolgáltatásnak nevezzem, ami a bíróságokon folyik. Kedd óta úgy gondolom, a jogszolgáltatás címke is erős túlzás. Inkább publicisztika az is, véleményműfaj. A csűrhető-csavarható jogszabálydíszletektől mit sem zavartatva egyik bírónak ez a véleménye a vádlottról, a másiknak pont az ellenkezője. Némi túlzással csak a jó szerencsén múlik, hogy ugyanaz a személy életfogytot kap-e vagy milliós kártérítést. Kár, hogy a XXI. század bírói nem ismerik Petőfitől a XIX. század költőit: „Ha majd a jognak asztalánál / Mind egyaránt foglal helyet ”