Jogukban áll hallgatni?

A kampányüzemmód nem kedvez az értelmes, érveken alapuló párbeszédnek.

„Olyan kérdéseket ne tegyen fel,
amire én nem válaszolok”
(Fekete György Kötcsén az Index riporterének)

Egy ismerősöm vitaestet szervezett a tömeges migráció társadalmi vonatkozásairól, amire többek között egy fideszes politikust is szeretett volna meghívni. Az illető kötélnek is állt volna, de csak azzal a feltétellel, hogy a beszélgetés során nem esik szó az október 2-án esedékes népszavazásról. Ezt a szervezők természetesen nem tudták garantálni, így ez az est is azoknak a rendezvényeknek a sorát gyarapítja, amelyeken kormánypárti résztvevők nélkül vitatkoznak a hazai politikai napirendet másfél éve meghatározó kérdésről.

Az érintett politikus reakciója tulajdonképpen teljesen érthető. Népszavazási kampány kellős közepén vagyunk, amelynek a tétje hatalmas – nem is a szavazás következményeit tekintve, hanem mert a Fidesz kénytelen a saját maga által irreálisan magasra tett érvényességi küszöböt megugrani. Ilyenkor legcélszerűbb, ha a politikus nem mozdul ki a komfortzónájából: a kommunikációs gépezet által előre legyártott paneleket mondja fel a lakossági fórumok baráti közönsége előtt, és véletlenül sem keveredik olyan helyzetbe, hogy saját véleményt kelljen nyilvánítania a szavazás tárgyáról. Elég ugyanis egy, a kijelölt irányvonaltól eltérő mondat, és rögtön országos hír lesz belőle, amiért aztán – különösen a népszavazás érvénytelensége esetén – neki kell majd viselnie a felelősséget. Kinek ne jutna eszébe ilyenkor Mádi László példája, akinek 2010-ben a képviselő-jelöltségébe került, hogy megemlítette: a maga részéről nem tartja ördögtől valónak az ingatlanadó bevezetését.

Az persze nem újdonság, hogy a kampányüzemmód nem kedvez az értelmes, érveken alapuló párbeszédnek. Ami újdonság: a magyar politikai élet gyakorlatilag 2014 eleje óta permanens kampányüzemmódban működik. Erre nem ad magyarázatot a ritka csillagállás, vagyis az, hogy arra az évre három voksolás – országgyűlési, európai parlamenti és önkormányzati választás – is esett, az ország meg valahogy „úgy maradt”. Kampányhangulat nem lesz csak úgy magától, annak megteremtésén és fenntartásán keményen dolgozni kell. S nem véletlenül dolgozik ezen gőzerővel a kormányzati gépezet. Emlékezzünk csak, micsoda felfordulás lett abból, amikor a Fidesz 2014 októberében rövid időre felfüggesztette a kampányolást! A kormánypárti politikusok elkezdtek összevissza beszélni, egymás ügyeit kitárgyalni a nyilvánosság előtt – rögtön meredeken zuhanni is kezdett a párt népszerűsége. Az első kék plakátok megjelenésével azonban helyreállt a világ rendje: azóta ismét kampány van, nem ugribugri.

A közéleti viták kiüresedéséhez egy további tényező is hozzájárul: az, hogy alapvetően megváltozott a kampányok tartalma. A Fidesz felismerte, hogy csak szavazókat veszít, ha konkrétumokkal korteskedik – sokkal biztosabb általánosságban változást ígérni, s majd később, kormányra kerülve bíbelődni a részletekkel. Ezen felbuzdulva a párt 2014-ben egyszavas kormányprogrammal futott neki a választásnak (Folytatjuk!), ami működött is, bár különös jóstehetséggel kell rendelkeznie annak, aki pontosan erre számított a folytatást illetően. Persze az ellenzék is meghallotta az új idők szavát, különösen a baloldalon: nem terheli a választókat azzal, mihez is kezdene kormányon. Elég egy négyszavas kormányprogram (Csak nehogy Orbán folytassa!), aztán a többi valahogy majd kialakul.

Ha viszont ez a semmit- vagy nagyotmondás a kampányok központi eleme, a permanenssé vált kampánnyal ez költözik be a mindennapjainkba. A politikusok végképp nem fogják elhagyni a komfortzónájukat: legfőbb törekvésük nem is az lesz, hogy arról beszéljenek, amiről akarnak, hanem hogy ne kelljen arról beszélniük, amit nem akarnak az orrunkra kötni. Valahol jelképes, hogy a politikai ellenfeleivel a parlamentben mindig oly nagy kedvvel vitázó Orbán Viktor miniszterelnökké választása óta nem találta magát valódi interjúhelyzetben, nem kapott igazi, előre nem egyeztetett újságírói kérdéseket. Ahogy jelképes az is, hogy senki nem kérdezett vissza, amikor múlt pénteken a Kossuth rádióban arról beszélt: már tudja, mi lesz a következő lépése egy eredményes népszavazás esetén, de ezt még korai lenne elárulni. Bizonyára mindenki könnyebben hoz felelős döntést, ha a referendum várható következményeiről csak utólag értesül.

Jogában áll hallgatni; bármi, amit mond, felhasználható ön ellen – halljuk rendszeresen az amerikai filmekben. Ennek szellemében végzik munkájukat a magyar politikusok is: inkább hallgatnak, nehogy valaki felhasználja ellenük, amit mondanak. Csak az kérdés, hogy ez jogukban áll-e.