Zsákutcás gazdaságpolitika

A kormány az elmúlt éveket az önmaga teremtette statisztikai meseországban töltötte.

Ez a kijelentés több sebből is vérzik. Egyrészt horizont kérdését illetően, úgy tűnik, nincs egyetértés a kormányon belül. A Nemzetgazdasági Minisztérium ez idő alatt is lázasan dolgozik azon, hogy megkönnyítse a harmadik országból érkező gazdasági bevándorlók magyarországi munkavállalását. Varga Mihály több alkalommal is a kormány nevében nyilatkozva állt ki a külföldi vendégmunkások behozatala mellett.

Másrészt a sokat emlegetett demográfiai fordulat is várat magára. Bár a kormányzati propaganda azt állítja, nő a születések száma, ez a jelenlegi adatok tükrében nem igaz. 2010 óta két demográfiai mélyponton vagyunk túl: 2011-ben és 2013-ban 90 ezer fő alá csökkent a születések száma. Az átmeneti javulás után most újra kevesebb gyermek születik: 2016 első fél évében a születések száma 1,8 százalékkal csökkent.

Tehát nemhogy fordulatról, de javuló tendenciáról sem igazán beszélhetünk. A szülőképes korban lévő nők egyre nagyobb hányada, becslések szerint 6-8 százaléka él és vállal gyermeket külföldön, a hazai jövedelmi viszonyokra ugyanis nem lehet alapozni egy család megélhetését. Az alacsonyan tartott hazai bérszínvonal és a felső rétegekre kalibrált családpolitika ezért sokak számára teszi egyedüli kiúttá a külföldi boldogulást.

Az idén nyáron csúcsokat döntő munkaerőhiány csak még inkább rávilágított arra, ami a romló demográfiai adatok hátterében áll. Az uniós összevetésben egyik legalacsonyabb bérezésű és egyik legmagasabb elvonással sújtott magyar munkaerő vészesen fogy, évente egy kisvárosnyi magyar dönt az elvándorlás mellett. A tapasztalatok szerint nem kalandvágyból, nem átmenetileg, hanem jellemzően megélhetési okokból, tartósan. És ami a legrosszabb: sokszor véglegesen.

A magyar kormány az elmúlt éveket az önmaga teremtette statisztikai meseországban töltötte, ahol közel teljes a foglalkoztatottság, a bérek folyamatosan emelkednek, a tömeges elvándorlás csupán ellenzéki hangulatkeltés, a munkaerőhiány pedig ismeretlen fogalom. A valóság tagadására alapozott kormányzás – a felső tíz százaléknak kedvező neoliberális adópolitika, a béreket leszorító gazdaságpolitika, a közmunkára csupaszított foglalkoztatáspolitika, valamint a szegénységet újratermelő oktatási és szakképzési rendszer – most bosszulja meg magát.

A sikerpropaganda ideig-óráig működik ugyan, de a valóságot nem lehet hosszú távon figyelmen kívül hagyni. Orbán Viktor válasza a munkaerőhiányra azonban azt mutatja, a kormány mégis ezzel próbálkozik. Csakhogy ehelyett azt kellene mondani: kiszállunk a lefelé tartó bérversenyből, nem a munkaerő árára, hanem a képzettségére alapozzuk a versenyképességünket. Olyan adórendszert alakítunk ki, amely csak a létminimum szintje felett adóztatja a személyes jövedelmet.

A munkára rakódó rekordnagyságú terhek csökkentése se várhat, de nem mindegy, hogy milyen járulékot csökkentünk. A munkavállalói járulékok csökkentése automatikusan növelné a dolgozók nettó bérét. Ahhoz azonban, hogy nagyarányú béremelés valósulhasson meg, nem elég járulékot csökkenteni, az alacsonyabb szinteken adócsökkentésre is szükség van. Ez éppen azoknak a szakképzett rétegeknek a keresetét növelné, akik most elvándorolnak.

Orbán Viktornak igaza van abban, hogy van olyan „belső tartalék”, amit mozgósítani kell ahhoz, hogy csökkentsük a munkaerőhiányt. Csakhogy ehhez épp az ellenkezőjét kellene csinálni annak, amit a kormány tesz. A munkanélkülieket az elmúlt évek sehova sem vezető, viszont annál pazarlóbb közmunkaprogramjával szemben felnőttképzési programokba kell bevonni, és kompetenciafejlesztésben részesíteni. A képzést minden szinten meg kell erősíteni, a szakképzés reformját vissza kell fordítani.

Mondjuk ki: bérrendezés nélkül Magyarország nem fog egyről a kettőre jutni. De a béremelés nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy ne a puszta megélhetésért, túlélésért való harc kösse le magyar családok tömegeinek az életét. Hogy tisztességes oktatást kapjon a gyermekünk, hogy rendes ellátást kapjunk, ha megbetegszünk, hogy el tudjunk utazni egy családi szabadságra, hogy beleférjen egy színház.

Ezek polgári igények, és mindennél beszédesebb, hogy pont ezen a szinten veszített nagyon sokat a magyar családok sora az elmúlt hat évben. Mert a Fidesz már rég nem a polgári Magyarországot építi. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a magyar családoknak pénzre van szükségük. Hiszen tisztes megélhetés nélkül nincs és nem lesz soha polgári Magyarország.

A szerző az LMP társelnöke