A füttyögés nem vélemény

A szónokba belefojtani a szót mint politikai cselekvés egyidős a történelemmel.

Ha a médiumok tudósításai alapján megvonjuk az idei nemzeti ünneplés mérlegét, arra a megállapításra jutunk, hogy az ünnephez méltó módon füttyögő és üvöltöző demokraták békés randalírozását durván megzavarta a lengyel elnök és a magyar miniszterelnök beszéde. Az ellenzéki sajtó híradásaira rányomta bélyegét az az előfeltételezés, hogy az ünnep idején is folytatódott a Népszabadsággal megindított kormányzati trend, miszerint elnémítják a kritikus hangokat, mert íme, már füttyögni sem hagyják a haza sorsán aggodalmaskodó polgárokat, míg a kormánypárti orgánumok a füttyögésben újabb argumentumát látták annak, hogy a Népszabadság megszűnésével nem sérült, hanem egyenesen izmosodott a sajtó- és véleményszabadság, így a lap szétverése nem pusztán üzleti érdek volt, hanem történelmi szükségszerűség. Továbbá az ellenzék szerint: a füttyögés a demokrácia naturális megnyilvánulása, ezért helyszíntől és időponttól függetlenül mindig helyénvaló, míg a kormányoldal ez esetben úgy tartja, hogy a nemzeti ünnepen füttyögők rosszabb esetben az ÁVH szellemi örökösei, de legjobb esetben is szimplán tahók, amely jelenségek és adottságok részei ugyan a demokráciának, nem válnak sem a díszére, sem a javára.

A fütyülés, a zajongás, a szónokba belefojtani a szót mint politikai cselekvés egyidős a történelemmel. Ez nem jelenti, hogy követendő hagyomány lenne. 1848 forradalmas napjaiban a pesti nép úgynevezett „macskazenével” bosszantotta azt a politikust, aki éppen neki nem tetsző módon nyilvánult meg. Kapott „macskazenét” Batthyány Lajos miniszterelnök, de Széchenyi és Kossuth is, igaz nem a szónoklataikat zavarták meg, hanem éjszakai álmukat. 1956. október 23-án a tömeg nemcsak követelte Nagy Imre fellépését, hanem nyomban ki is fütyülte az első mondata után. Ennek ellenére nem állíthatjuk, hogy a füttyögés is politikaformáló erő lett volna a létező szocializmusban. A rendszerváltás hajnalán bizonyos kifejezések hallatán (szocializmus, MSZMP, Szovjetunió stb.) mindenféle tömeg vad füttyre fakadt – például a köztársaság kikiáltásakor is –, de az első szervezett kifütyülésnek a szabadon választott miniszterelnök volt az elszenvedője. A barcelonai olimpia után adott állami fogadáson a sportolók kifütyülték Antall Józsefet. Mi bajuk volt vele, a jó ég tudja. A sportolókról az a közvélekedés járja, hogy nem iq-rekordokat döntögetnek, ami legtöbbjük esetében csak ostoba előítélet, de ott és akkor rászolgáltak. Orbán Viktor első kifütyülése is sporttal kapcsolatos: Kokó bokszmeccse előtt fütyülte ki a közönség.

Az ezredforduló után bevett gyakorlat lett, hogy speciálisan kiképzett és felszerelt randalírozó kommandók járták az ünnepi rendezvényeket, a másik politikai oldal demonstrációit, azzal a bevallott szándékkal, hogy belefojtsák a szónokokba a szót, vagy más módon zavarják az eseményt. A zavargók jó hatásfokkal léptek fel a Kendermag Egyesület összejövetelén, s arra is nagyon büszkék voltak, amikor március 15-e alkalmából Demszkyt megdobálták tojással. Természetesen nem feledkezhetünk meg a magyar demokrácia rövid történetének emblematikussá vált kifütyüléséről, Göncz Árpád ünnepélyes elnémításáról. ’56 kapcsán rendszeresen elhangzik, hogy valami méltó vagy méltatlan a forradalom szelleméhez. A Göncz Árpádot kifütyülő egykori bajtársai bizonyították, hogy némely tettük kevéssé volt méltó a maguk alkotta szellemiséghez. Azóta is, akik megzavarják a nemzeti ünnepeket, Göncz kifütyülőiben vélnek önigazolást találni, csak ott nem stimmel a dolog, hogy az akkori tiltakozók mögött volt egy valóságos forradalom és szabadságharc.

Egyébként pedig ne feledkezzünk meg arról a lényeges apróságról, hogy a füttyögés nem vélemény. Éppen ellenkezőleg: a vélemény hiánya. Sőt, pontosan az artikulált véleménynyilvánítás szabadságának a korlátozása a lényege. Aki arról panaszkodik, hogy nem engedték füttyögni, s ezzel megsértették a legalapvetőbb szabadságjogait, az súlyos tévedésben van, ugyanis ő akarta megsérteni a többiek véleménynyilvánításhoz fűződő jogát. (A szabadságunk csak addig tart, amíg másokat nem korlátozunk.) Aki azzal a céllal megy egy tömegrendezvényre, hogy megzavarja, hogy másokat akadályozzon az ünneplésben, megemlékezésben, az provokál. Ne lepődjék meg, ha ebben igyekeznek meggátolni, esetleg atrocitások is érik. Korlátozták a jogait? Aligha. Ugyanis Budapest számos más pontjára kérhet közterület-foglalási engedélyt, ahol füttyöghet kedvére, senki nem fogja akadályozni benne, sőt még rendőri biztosítást is kérhet hozzá.

A teljesség kedvéért hozzátesszük: természetesen a demokratikus közéletben is van helye a fütyülésnek, ahogy nem idegen a kultúrától sem, akkor, ha az első indulatból fakadó tetszés vagy nem tetszés spontán megnyilvánulása. De annak semmi köze a szervezett, szándékos provokációhoz.