A tragikus esemény után megdőlt egy másik tabu is Romániában – az ortodox államegyház érinthetetlenségének mítosza. A meglehetősen ingatag lábakon álló, rosszul felszerelt román egészségügy egyszerűen nem bírt a sebesültáradattal (egy égési sérülésekre specializálódott, vadonatúj kórház például a tragédia éjszakján egyetlen sérültet sem fogadott, mert a részleget háromszor is átadták ugyan az utóbbi hat évben, a modern berendezések mégsem működtek). Ezért sokan tették fel magukban a kérdést: az állam miért nem a kórházak felszerelésére áldoz grandiózus templomok építése helyett? Az országban ugyanis a rendszerváltást követő években nagyságrendekkel több új templom épült, mint szociális intézmény vagy iskola, és ezek többségét az ortodoxok – más felekezetek gyakorlatával ellentétben – nem a híveik adakozásából, hanem az állam bőkezű támogatásaiból húzták fel. Az csak olaj volt a tűzre, hogy az ortodox egyház nem küldött papokat az áldozatok emlékére szervezett eseményekre, és amikor erről megkérdezték az újságírók Dániel pátriárkát, meglehetősen pökhendin azt mondta: az emberek a templomba menjenek, ne klubokba! Kiderült az is, hogy a pópák a vasárnapi liturgián több helyen arról prédikáltak: a tűzvész Isten büntetése az eltévelyedett ifjúságnak, akik a sátánt szolgálták.
Szomorú tanulság: egy esztendő nem volt elég arra, hogy a hatóságok megtalálják a tragédia felelőseit. Három bűnügyi eljárás is indult ugyan, de ezek egyike visszakerült a korrupcióellenes ügyészségre kiegészítésre, kettőt pedig a törvényszéken, zárt ajtók mögött ellenőriznek, hogy megindítható-e egyáltalán. Ha végre megindul, akkor a szórakozóhely három tulajdonosának emberölés, súlyos testi sértés, tűzvédelmi és munkavédelmi előírások megszegése miatt kell bíróság elé állnia. Mivel a szórakozóhelynek megvolt minden szükséges engedélye, felelniük kell a negyedik kerület hatóságainak, valamint az ellenőrzéssel megbízott tűzoltóknak is.
A Colectiv-tragédia emléke még mindig felháborodást kelt az emberekben, és elvárásokat támaszt a politikusokkal szemben – nyilatkozta a napokban Klaus Johannis román elnök. Arról is beszélt, hogy maga is részt vesz az áldozatokra emlékező események némelyikén. Ezekből lesz bőven: az azóta bezárt klub épülete előtt vasárnap délben emlékművet avatnak, s a hétvégén három napon keresztül ingyen játszanak a romániai rockzene kiemelkedő képviselői egy bukaresti sörözőben, a bevételt a tragédia sérültjeinek ajánlva fel. Vasárnap este 22 óra 32 perckor pedig a tervek szerint az összes romániai klubban egy perce elhallgat a zene, hogy így emlékezzenek azokra, akik életükkel fizettek, mert részt vettek egy koncerten.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!