A kérdésfelvetést, amely arra utal, hogy vajon milyen mértékben adtunk át szuverenitást az EU-nak, és kinek a hatáskörébe tartozik a migrációs politika, az Orbán-kormány egy bulvárosított belpolitikai hecckampánnyá silányította. Ahogy e lapban olvashattuk a szerkesztőségi állásfoglalást, elkeserítő volt látni, hogy a népszavazást megelőzően „a nyilvánosság előtt nem folyt érdemi vita a voksolás témájáról”. A szuverenitásról szóló vita helyett a civilizációk összecsapásáról vizionáló összeesküvés-elméletekkel felvértezett régi MSZMP-díjazottak szimuláltak szövegeket, és a közszolgálat is beérte a „jönnek, jönnek!” tartalmú egyperces „reklámfilmekkel”. A polgári értékrendhez kapcsolódó vita elmaradt, az ellenzéki oldalon egymás leárulózása, az „Orbán, takarodj!” sűrű hangoztatása és a szeretet-gyűlölet képeslapmélységű dichotómia fölállítása lehetetlenné tette, hogy kiderüljön, kinek mi az álláspontja. Például arról, hol ér véget a nemzeti szuverenitás, és hol kezdődik az unióval közös hatáskör. Márpedig a kérdés, ami itt fölvetődött, nem az volt, hogy hány embert tud Magyarország befogadni a háború sújtotta területekről. Az a kérdés is vitát igényelne, de helyette arról sem folyt vita, hogy hatásköréből pontosan milyen területeket adott át Magyarország a lisszaboni szerződés (a Fidesz által is olvasás nélküli) elfogadásával az EU-nak.
Az egész kampány megalázó volt, és méltatlan Magyarországhoz. Megalázott mindenkit, aki állást kívánt foglalni a nemzeti szuverenitás oldalán ebben a kérdésben. Ennél is kínosabb volt, hogy azt a polgári ethoszt, amely korábban jellemezte a Fideszt, fölváltották egy Lokál, Ripost és Georg Spöttle képviselte uszítással.
