Új kereskedelmi politika hajnala?

A CETA politikai céljait kijelölő európai tanácsi mandátum hat évig nem volt hozzáférhető.

Megjegyzés: az alábbi írás még azelőtt készült, hogy kiderült volna, a vallonokat végül sikerült meggyőzni a CETA támogatásáról.

Ha Európa még Kanadával sem képes egy kereskedelmi megállapodást tető alá hozni, ugyan kivel tudna? A kérdés Justin Trudeau kanadai miniszterelnök arcmásával kering a közösségi oldalakon, feltehetőleg a kanadai kormány és az Európai Unió píárkommandói összehangolt erőfeszítésének legújabb termékeként. Eszerint akik miatt most veszélybe került az EU és Kanada közti paktum (a CETA) elfogadása, ellenállásukkal Európa világgazdasági befolyását teszik kockára. Ámde mi van, ha a fenti állítás stimmel ugyan – csak nem úgy, ahogy a piaci fundamentalisták és a befolyásukat féltő uniós vezetők gondolják? Európában ugyanis jelenleg nem a CETA-t elutasító „renitens” belga régiók vannak elszigetelve, hanem az egyezmény alkotógárdája és harcos támogatói.

Mind a TTIP, mind a CETA „modern” jogszövegnek számít, amely túllép a klasszikus kereskedelmi egyezmények keretein. Céljuk elsősorban a „nem vámjellegű kereskedelmi akadályok” kiküszöbölése és a védett piacok – mint például a közszolgáltatások – megnyitása. Ebből a szemszögből a fogyasztó-, környezet- és munkavédelmi előírások felszámolandó kereskedelmi akadályokká válnak. Nem csoda, hogy széles társadalmi csoportok érzékelik ezt inkább veszélyként, mint lehetőségként.

Hiába áll ki például a német kormány hivatalosan a CETA mellett, ha Németországban kétszer annyian ellenzik, mint ahányan rajonganak érte. Több mint 3,5 millió állampolgár írta alá a TTIP-t és a CETA-t elutasító európai állampolgári kezdeményezést. Európa-szerte több mint kétezer önkormányzat és regionális parlament nyilvánította magát „TTIP-mentes övezetnek”. Pár napja 24 európai országból 101 jogászprofesszor közös kiáltványban kritizálta élesen a külföldi befektetőket privilegizált helyzetbe hozó vitarendező tribunálokat. Az osztrák kisvállalkozók, a német szakszervezetek vagy a lengyel gazdák mind-mind a „trójai” szerződéseket elutasítók széles koalíciójában találhatók.

A XXI. század Európai Uniójában ugyanis valóban nem életképes egy olyan kereskedelmi szerződés, amit brüsszeli technokraták a nyilvánosság és a tagországok háta mögött, ámde a lobbiszervezetekkel karöltve hoznak létre, és próbálnak meg izomból lenyomni demokratikusan megválasztott képviseletek torkán. A CETA politikai céljait kijelölő európai tanácsi mandátum hat évig nem volt hozzáférhető. A TTIP aktuális szövegét választott parlamenti képviselőink csak szupertitkos olvasószobákban, szakértők segítsége nélkül ismerhetik meg.

Az Európai Bizottság „minden idők legjobb kereskedelmi szerződését” (szerintük ez a CETA) nem a meggyőzés erejével, a kritika komolyan vételével és a vitatott pontok kijavításával próbálta elfogadtatni, hanem inkább bejáratott hatalomtechnikai módszerekre támaszkodott. Az Alexisz Ciprasz tavaly nyári „megfőzésénél” bevált recept a vallon miniszterelnök esetében azonban csődöt mondott. Paul Magnette elszántan ragaszkodik a régió parlamentje által jelzett aggályok orvosolásához, hiába zúdul rá a szabadkereskedelmi lobbi össztüze.

A CETA pillanatnyi megingása fontos győzelem a szerződést bírálók számára. A paktum ellen szóló érvek a napokban széles nyilvánosságot nyertek, és egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy az aláírást követően az összes tagállami parlament minden további nélkül áldását adja majd rá. A szabadkereskedelmi lobbi egyértelműen túlfeszítette a húrt. A demokratikus elveket lábbal tipró, a döntéshozatalt a parlamentektől a technokraták és nagybefektetők kezébe áthelyezni kívánó erőfeszítés a visszájára fordult. A TTIP és CETA kritikusai által elindított párbeszéd állampolgárok millióit aktivizálta, és határokon átívelően sok ezer civil szerveződést kapcsolt össze. Nem kevesebbnek, mint a régóta hiányolt európai nyilvánosság létrejöttének, az európai démosz születésének vagyunk tanúi.

Mindez megnyitja a kaput egy újfajta, demokratikus Európa megteremtése előtt, ahol a döntéshozók célja nem a legerősebb lobbik érdekeinek érvényesítése, hanem a közjó szolgálata. Egyszersmind lehetővé tesz egy valóban új generációs kereskedelmi politikát, amely nem csak a leggazdagabbak további gyarapodását tartja szem előtt.

Amelyik elit pedig a XIX. századból örökölt diplomáciai gyakorlat és az abszolutista kormányzási technikák kudarcából nem szűri le a megfelelő következtetéseket, az ezekkel együtt fog bukni.

(A szerző a Stop TTIP európai kezdeményezés koordinátora)