Demokrácia vagy autokrácia?

Magyarországon hovatovább evidencia, hogy már nem is demokráciában élünk.

Lehetnek azonban zavarba ejtő kétségeink. A The Journal of Democracy című kiváló folyóirat az elmúlt 26 évben sokszor értékelte az új demokráciák állapotát. Legutóbb 2015 végén, amikor „Hanyatlanak-e a demokráciák?” címmel jelentettek meg tematikus számot. Ebben a szerzők nagy része azt képviseli, hogy az átmenet időszakát félreértettük. Az uralkodó megközelítés a kelet-­közép-európai demokratizálódás idején az volt, hogy a régió országaiban az egyik rendszert (a diktatúrát) felváltja egy másik: a demokrácia. Ehelyett annyi történt, hogy a késő 80-as évek diktatórikus vagy autokratikus rendszerei kimerültek, „átadták a helyüket” egy másik rendszernek, ami demokráciának tűnt. Ám már a 90-es évek végén kiderült, hogy a demokráciák konszolidációja elakadt, és számos országban stagnálás, majd visszafordulás kezdődik. A szerzők szerint a visszafordulás azért kezdődik el, majd a 2000-es évek végére azért teljesedik ki, mert a demokratizálódás valójában csak látszatfolyamat volt. A lényegi folyamat az, amit fentebb már érintettem, hogy az autokráciák a 80-as években nem szenvedtek rendszerszintű vereséget. Így tehát az Orbán-rendszer – szűrhetjük le a tanulságot – azért jöhetett, mert a demokratizálódás valójában csak felszíni jelenség volt, s a geopolitikai szituáció ismételt változásával (Putyin megerősödésével) a nyugati demokráciák újra komoly keleti kihívót kaptak. Azaz, majdhogynem ott folytatódik minden, ahol az 1980-as évek végén abbamaradt.

Zavarba ejtő következtetések, az bizonyos. Nehezen is barátkozik meg velük az ember. De ha kiegészítjük egy másik gondolatmenettel, akkor már korántsem olyan logikátlan és megdöbbentő mindaz, ami az elmúlt szűk évtizedben történt velünk.

Egy kiváló amerikai közgazdász-politológus, Dani Rodrik írt egy rendkívül gondolatébresztő dolgozatot arról, milyen feltételei vannak a liberális demokráciának. Is Liberal Democracy Feasible in Developing Countries? (Megvalósítható a fejlődő országokban a liberális demokrácia?) című írásában például egyértelműen arra jut, hogy minimum négy demokratikus rendszertípust különböztethetünk meg: 1. Illiberális autokrácia; 2. Liberális autokrácia; 3. Választási demokrácia; 4. Liberális demokrácia. Ahhoz, hogy ezt a megkülönböztetést megtegye, először is szükség volt az elmúlt negyedszázad tapasztalataira, de még valamire, arra, hogy a vizsgálódásba bekapcsolja a történelmet is. Azt a korszakot, amellyel az elmúlt 25 évben rendkívül mostohán bántunk, s csak a hátrányaival, vagy a tőle való megszabadulással voltunk elfoglalva. Csakhogy Rodrik kimutatja, hogy a fejlett és a kevésbé fejlett országok közötti különbség vastagon történelmi termék: a nyugati országok a legtöbb mai vívmányukat és versenyelőnyüket a demokrácia kora előtt halmozták fel. Úgy is mondhatjuk: a liberális demokrácia egy történelmi fejlődéssel mélyen átitatott régió terméke, amelyet más régiók folyton igyekeznek „lekövetni”, de ennek mindig útját állja a történelem. Az, hogy a saját történelem fényévnyire van a nyugatitól, s liberális demokráciát rendkívül nehéz gyorstalpalón elsajátítani a jelenben.

Mindez persze nem azt a lefegyverző következtetést involválja, hogy akkor adjuk is meg magunkat a sorsnak, mert a dolgok eleve elrendeltek. Ez így egy végletes reakció lenne. De valószínűleg a másik véglet az, hogy a liberális demokráciát egyszer már elértnek véve, nem értjük és nem akarjuk elemezni, valójában mi és miért történt velünk. Ennek nem csupán az mond ellent, hogy a hazai ellenzék hosszú ideje nem tud érdemi alternatívát felmutatni. Sokkal mélyebben fekvő okok elemzésére is szükség lesz, amit ezúttal csak röviden „társadalomfaktornak” neveznék. Vajon a magyar társadalom milyen mozgásformái szakították meg a liberális demokrácia kiépülését, és vezettek a mostani állapotokhoz? Nekem az a határozott véleményem, hogy a magyar társadalom erősen „benne van” abban, ami itt velünk az elmúlt tíz évben történt. Mint ahogy benne volt abban is, hogy az átmenet során sikeres volt a demokratikusnak látszó kísérlet. S ha igaza van Rodriknak (miszerint minden a történelemben dől el), lehet, hogy a magyar társadalom azért nem tudta és tudja fenntartani a liberális demokráciát, mert a történelmi folyamatokban nem állt módjában megtanulni azokat a Nyugat-Európában megszokott képességeket, amelyek a demokráciához és a piacgazdasághoz szükségesek.

Megint oda jutok, mint a legtöbb cikkemben: sok-sok elemzésre és folyamatok egész láncolatának újragondolására van szükség ahhoz, hogy értsük mindazt, ami a magyar demokráciával (és tágabban a demokráciákkal) történt az elmúlt 25 évben. Azzal, hogy autokráciá­nak és nem valamilyen nem liberális demokráciának mondjuk azt, ami körülvesz minket, az elemzést még nem végeztük el. A kérdés – mint mindig – a miértekben van. Ha erre egy csöppet is sikerült felhívnom a figyelmet, már volt értelme megírnom ezt a cikket.