A nemrég zárult amerikai elnökválasztási kampány idejére lelassult az amerikai–európai szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) tárgyalási folyamata, de nem így a kanadai–európai szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ratifikálásának előkészítése. A CETA, a TTIP és a hasonló szerződések a globalizáció furcsa termékei, amelyek látszólag két egyenlő fél (ország, térség, szövetség) között köttetnek, a tapasztalat viszont az, hogy ezeket az egyezményeket a nemzetközi óriáscégek uralják, és nem a szerződő országoknak, hanem az említett cégeknek hoznak hasznot. A kereskedelmi korlátok lebontása és a szigorúbb európai egészség- vagy környezetvédelmi szabályok fellazítása miatt Európát eláraszthatják az olcsó, de silány termékek, a génmódosított vagy hormonkezelt élelmiszerek, s adott esetben a nemzetközi cégek országokat perelhetnek be elmaradt hasznuk miatt. Vagyis az országok önrendelkezése is csorbulhat.
Az állampolgárok azt várják el a döntéshozóktól, hogy az egyezmények megkötése előtt készítsenek hatástanulmányokat, mérlegeljék a lehetséges előnyöket és hátrányokat, a következményeket, s vegyék figyelembe a szakértők, sőt a civil társadalom véleményét is. De nálunk a jelek szerint nem ez történt: az Országgyűlés annak ellenére adott felhatalmazást Orbán Viktornak a CETA aláírására, hogy a parlamenti vitanapon az aggályok is szóba kerültek.
Számomra megdöbbentő volt az a sajtótájékoztató, ahol Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője egy odavetett mondatban jelentette be, hogy Magyarország beleegyezését adja a CETA aláírásához. Vajon a magyar döntéshozók közül hányan böngészték végig a szerződés (gyakorlatilag egy vaskos könyv) szövegét? Egy biztos, Schiffer András ügyvéd, az LMP korábbi frakcióvezetője megtette, és kitűnő elemzést írt a Magyar Nemzetben azokról a csapdákról, amelyeket a megállapodás rejt magában számunkra (Magyar Nemzet Magazin, 2016. október 15.). Már a TTIP-tárgyalás során megjelent a kettős beszéd: miközben Szijjártó Péter külügyminiszter arról győzködte a közvéleményt, hogy Magyarország nem enged a GMO-mentességből, Fazekas Sándor az Egyesült Államokban génmódosított magokat kért úgymond kísérletekhez.
De mi a helyzet az ország önrendelkezésének kérdésével? Szinte idézni sem lehet azt a számtalan nyilatkozatot, amelyekben a kormányfő és a kormánypárti politikusok hitet tettek függetlenségünk mellett. Emlékszünk a Brüsszellel vagy az Egyesült Államokkal szembeni szabadságharc különböző fejleményeire, ahogyan a Civil Összefogás Fórum (CÖF) 2012-es békemenetére is, ahol „Nem leszünk gyarmat” feliratú molinóval vonultak fel a résztvevők.
A CETA támogatásának kérdése megosztja Európa lakóit, pártjait és döntéshozóit. A német szövetségi parlamentben, a Bundestagban az ellenzéki pártok nem támogatták a CETA-t; magyarázkodásra kényszerült az osztrák kancellár, mert a szociáldemokraták vezetése kiállt a megállapodás mellett; Románia és Bulgária a vízummentesség megadásához kötötte a beleegyezését; a vallon parlament csak az utolsó utáni pillanatban, külön feltételekkel járult hozzá az aláíráshoz.
Az egyezményt támogató politikusok az állampolgárok aggályait, tiltakozását szinte sehol nem vették figyelembe, pedig mind a TTIP, mind a CETA ellen több helyen és több alkalommal volt hatalmas, több százezres tüntetés Nyugat-Európában. Közel három és fél millió európai polgár írt alá petíciót a szabadkereskedelmi egyezmények ellen, Hollandiában pedig már közel kétszázezer aláírás gyűlt össze egy CETA elleni népszavazáshoz. Egyelőre persze nyitott kérdés, hogy a kampányában szabadkereskedelem-ellenes Donald Trumpnak, az Egyesült Államok következő elnökének a lépései hogyan hatnak az egyezmények sorsára.
De vajon mi történhetett itthon? Vezetőink miért nem tartják fontosnak az ország önrendelkezését, ezzel együtt az egészség, a környezet és a munkahelyek védelmét? Vajon a CETA ellen miért nem szervez békemenetet a CÖF? Vagy tényleg kölcsönadták az LMP-nek a molinójukat, ahogy az ökopárt többször is kérte? A kormány azt állítja, hogy fontos számára az emberek véleménye, de sem a paksi bővítésről, sem az állami földek eladásáról, sem a kanadai szabadkereskedelmi egyezményről nem volt népszavazás. Vajon miért dobjuk oda önként az ország szuverenitását a multiknak a CETA aláírásával?
Még nem késő változtatni: akár nálunk is lehetne népszavazás a ratifikálás előtt, ahogy azt Hollandiában tervezik.
A szerző környezetvédelmi újságíró
