Megszületett a kormány és a munkáltatók közötti bérmegállapodás, amelynek keretében a minimálbér jelentős emeléséről döntöttek a felek (a járulékok egyidejű csökkentése és a társasági nyereségadó mérséklése mellett). Összességében a csomag eredményeképpen a kis- és középvállalkozások terhei nőnek, a nagyvállalatok terhei pedig tovább csökkennek.
A változás legérzékenyebben az alacsony profittermelő képességű ágazatokat érinti. Ezek közé tartozik a kisüzemi mezőgazdaság és kiemelten a növénytermesztés, a kiskereskedelem, a betanított munkásokat foglalkoztató szolgáltatások, a vendéglátás és turizmus jó része. A szereplők közül sokan nem tudják kigazdálkodni a költségek újabb emelkedését. Milyen válaszok várhatók a vállalkozók részéről?
Az első az innováció útján történő költségcsökkentés. A boltos eddig üzemelő üzletét becsukja, eladóit, pénztárosait elbocsátja, az áruválasztékot pedig az internetre költözteti, azaz webáruházat nyit. Ha igazán innovatív, akkor az áruházat egy szomszédos országban regisztrálja, mivel ott az áfakulcsok alacsonyabbak. Gépkocsihoz gumit már most is lehet úgy rendelni, hogy az áfamentesen érkezik a megrendelőhöz. Az eladó külföldön van, az árut pedig közvetlenül a magyar vevőnek házhoz szállítja. Ez teljesen törvényes. Az áru jóval olcsóbb, mint ha itthon szerzi be ugyanazt az autós. Az üzlet már nagyban működik más területeken is (parfüm, műszaki és divatcikkek). Megjósolható a trend erősödése, pláne, hogy a szállítás ma már térinformatikai eszközök alkalmazásával, optimalizálva zajlik – azaz nagyon olcsó.
Az innovatív kereskedők ezt csinálják, a nem innovatívak tönkremennek. Az állam elesik az áfabevételektől, számos munkahely szűnik meg – olyanoké, akiknek a jövedelme alacsony szintű, képzettsége is alacsony. Az itthon maradó vállalkozások egyre inkább részmunkaidősként jelentik be alkalmazottaikat, növekszik a szürke- és feketefoglalkoztatás, csökkennek a járulékbefizetések, és az alkalmazottak egyre kevesebb nyugdíjra lesznek jogosultak. A mezőgazdaságban fokozatosan megszűnik a tevékenység a munkaintenzív, alacsony béreket fizető ágazatokban. Ilyen a málna, ribizli, szeder, eper termesztése, a kisüzemi, minőségre törekvő állattenyésztés (mangalica), a hagymatermesztés stb. A kereskedelmi láncok pedig tovább folytatják a hazai fogyasztók etetését külföldről, olcsón behozott, kétes minőségű termékekkel. Tény, hogy a mezőgazdaságban a fejlett világban termelik a tömegárut (búza, kukorica), a munkaigényes, drágán eladott termékeket pedig a világ fejletlenebb részén, ahol viszont alacsony béreket fizetnek. Ebből következik, hogy a magyar kézműves termékeknek nincs létjogosultságuk, mert a kormány nem engedi, hogy alacsonyabb béreket adjanak azoknak, akik máshoz nem értenek. A sokadik egyértelmű bizonyíték, hogy a kormány a nagyüzemi mezőgazdaság mellett teszi le a voksát.
A kiskereskedelemben már most terjed a házhoz szállítás – egyelőre hazai raktárakból. De meddig? Mi akadályozza meg bármelyik nagy láncot abban, hogy hazai vevőit külföldről, olcsóbban szolgálja ki? Megint belép ugyanis az alacsonyabb áfa, ami versenyelőny, különösen, ha itthon nincs termelés, tehát nincs felvásárolható áru. Nem baj, hoznak külföldről. De akkor bolt sem kell, eladó sem kell, pénztárosra, árufeltöltőre sincs szükség. Megoldódik a kereskedelemben tapasztalható munkaerőhiány.
Nézzük a termelést. Vegyünk egy étolajat előállító céget. Azért jó példa az étolaj, mert ez a termék tökéletesen szemlélteti, mit jelent az áfacsalás egy ágazatban. A törvényeket betartó és ezáltal piacait elveszítő gyártó szempontjából a legegyszerűbb megoldás, hogy a termelést áttelepíti mondjuk Ukrajnába, majd itthon a fogyasztóknak reklámkampány keretében bejelenti, hogy ötliteres kiszerelésben házhoz szállítja az árut, havonta egyszer. Képzeljük el, hogy egy lakótelepen vagy egy faluban megjelenik egy teherautó, és a vásárlók boldogan viszik haza az olcsó étolajat, amely egyébként semmiben sem különbözik attól, amit eddig a boltban vettek. Akár még hazai napraforgóból is készülhet, amit Ukrajnában dolgoznak fel. Ugyanez megvalósítható más tömeg- és szárazáruval. És persze más ágazatokban is. A fentiekből látszik, hogy a magyar gazdaság fejlődésének záloga nem kizárólag a járulék- és bérszint, pláne annak központi szabályozása. Álláspontom szerint sokkal nagyobb gond a világszinten kiugróan magas áfa, a szegények adója. Ennek nemzeti szinten történő csökkentése, valamint EU-s szinten a fokozatos harmonizációra való törekvés lényegesen hasznosabb, mint a kormány által erőltetett adóverseny a társasági adó és az személyi jövedelemadó terén.
Németh György szociológus-közgazdász a közelmúltban megvizsgálta, milyen összefüggés van Magyarországnak a World Economic Forum által megállapított versenyképességi helyezése (138 ország közül a 69.) és adómérték-versenyképességi helyezése között (utóbbiban hazánk a 103.). Azt találta, hogy „a korreláció mindössze 0,14 (0 érték esetén a kettő között nincs összefüggés, 1 esetén nagyon szoros összefüggés van). A Magyarország előtt a versenyképességi listán található 68 ország esetén ez a szám –0,02, ami azt jelenti, hogy a magasabb teljes adóráta a nagyobb versenyképesség jele”. Az adóverseny megnyerése tehát, a kormány meggyőződésével szöges ellentétben, nem jár a versenyképesség növekedésével. Nyertesei azok a multinacionális vállalatok, amelyek egyedi megállapodás keretében mentesülnek az adók és egyéb közterhek megfizetése alól.
A kormány gondolkodása tehát ebben az esetben teljesen elhibázott. Az adócsökkentés persze hasznos is lehet, de a fent leírt jelenségek és példák minimálbér-emelés miatti tömeges megjelenése és elterjedése súlyosan veszélyezteti a magyar gazdaság nem multinacionális kezekben lévő szegmenseit – beleértve az ott dolgozók munkahelyeit is.
