Sosem szabad szem elől téveszteni, hogy Orbán Viktor kitűnő stratéga, aki mindig azt nézi, mi szolgálja jobban hatalompolitikai érdekeit. Ha az alkotmánymódosítás fontos lett volna számára, akkor nyilvánvalóan azt választja. A miniszterelnöknek azonban jelen esetben sokkal fontosabb volt, hogy konfrontálódjon a Jobbikkal, és egyértelműen kijelölje a frontvonalakat – akár azon az áron is, hogy hagyja elvérezni a saját indítványát (majd ne legyen hajlandó tárgyalni róla, amikor később a Jobbik szinte szóról szóra ugyanazt nyújtja be). Innentől már értelmezés kérdése, ki a felelős az alaptörvény-módosítás kudarcáért (ízlés szerint: ki Brüsszel szekértolója, ki a hazaáruló). Aki feltételeket szabott, vagy aki nem fogadta el azokat? Azt mindenesetre láthatjuk, hogy a kormányközeli média készséggel segít az állampolgároknak a megfelelő értelmezésben.
A Vona Gábor ellen indított, nyilvánvaló túlzásoktól és hamisításoktól hemzsegő bulvárhadjáratot is ezen a szemüvegen keresztül érdemes nézni. Mert azt valószínűleg nem sokan fogják elhinni, hogy Vona minden idejét vagy homoerotikus orgiákon tölti, vagy terroristák társaságában. De nem is ez a cél. A Fidesznek épp elég, ha annyi marad meg a fejekben, hogy itt egy zavaros hátterű alakról van szó, akiben nem lehet megbízni, akinek a szavára nem lehet adni. Aki egyik pillanatban ezt mondja, a másikban meg az ellenkezőjét. Aki még azzal is Brüsszelnek kedvez, ha újra az Országgyűlés elé viszi a Fidesz alaptörvény-módosítási javaslatát („a kötelező betelepítési kvóta elleni küzdelemben csak a Fideszre számíthatnak a magyar emberek” – nyilatkozta Németh Szilárd, miután az igazságügyi bizottság elutasította a Jobbik által kis módosítással benyújtott indítványt).
