Virág elvtárssal szólva: kemény idők voltak, de álltuk. Harcoltunk a rossz multikkal, és szövetséget kötöttünk a jó multikkal, legalábbis a miniszterelnök nagyon sokszor elmondta ezt. Beszéde előtt persze lehet, hogy kormánya nemcsak szövetséget, hanem valamiféle üzletet is kötött ezekkel a cégekkel, de úgy fest, ebbe sokakat nem avattak be. Mert azt látjuk, hogy a politika fehérgallérosai élik a maguk pezsgős, szolgálati autós, cintányéros cudar világát, de a kékgallérosoknak, a melósoknak másfajta cudar világ jutott: igazi és nyomorúságos, kiszolgáltatottsággal és mindennapos megaláztatással teli.
Itt van tehát legalább két nagyvállalat, ahol a kétkezi munkások élete finoman szólva nem fenékig tejfel. És mennyi lehet még, ahol a munkaszerződésnek csúfolt omertától való félelmükben, a kirúgástól tartva inkább hallgatnak és tűrnek a szalag mellett állók? Hol van ilyenkor a multiknak különadók formájában sallerokat és kokikat osztó kormány? Hol van az a jól megfogott tárgyalási pozíció? Ahogy nem változott a helyzet könyörgésre és kéregetésre, úgy nem fog változni az államtitkár félrenézésére és a miniszter cinikus vállvonogatására sem. Azért érthetetlen ez a hozzáállás, mert ha ennek a kormánynak a képviselői népmesei szegénylegényként mennek neki az euroatlanti világrend sárkányának Magyarország védelmében, akkor miért olyan bonyolult betartatni pár céggel a saját szabályait és vállalt kötelezettségeit? S ami külön pikantériája a helyzetnek: a választók rezdüléseire oly érzékeny kormány miért hagyja cserben az övéit? Hiszen mindeközben az állami megrendelésekkel kitömött politikai agytrösztök hazai szerzői arról blogolnak, hogy a brexit és Donald Trump győzelme a kétkezi melósok semmibevételének is tulajdonítható. Ez így is van. De idehaza olykor ezeknek a trumpista politikai gondolkodóknak és állami bloggereknek a kedvenc pártja veszi semmibe a kétkezi melósokat.
