Miközben a teljes kormány azért rágja le izgalmában a körmét, hogy vajon ott lesz-e minden nyugdíjas karácsonyfája alatt a tízezer forintos Erzsébet-utalvány Orbán Viktor levele kíséretében, vannak családok, amelyeknek nagyobb gondokkal kell megküzdeniük így év vége felé. A nyíregyházi Lego-gyár alkalmazottairól múlt héten írtunk: sokan nem tudják, hogy januárban, a túltermelési kényszerleállás után mehetnek-e még dolgozni egyáltalán. Gyüre Csaba jobbikos országgyűlési képviselő meg is kérdezte ennek kapcsán Szabó Lászlót, mit tesz a kormány annak érdekében, hogy megvédje azokat, akik olyan vállalatoknál dolgoznak, amelyekkel stratégiai partnerséget kötött a kormány. A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára felsorolta az unalomig ismert makrogazdasági mutatókat, majd közölte, hogy biztos csak megingásról van szó a nyíregyházi gyárban. A General Electrictől 300 embert küldtek el a minap – egy olyan cégtől, amely közel 700 millió forint adókedvezményben részesült. Rogán Antal tájékoztatási miniszter erre azt mondta: nem örülünk ennek.
Annak a kormánynak a tagjai ők, amelynek a feje nem is olyan régen még így szólalt fel: meg akarunk állapodni a multinacionális cégekkel, de előtte pozíciót kell fognunk. Orbán Viktor azzal indokolta öt évvel ezelőtt a különadókat, hogy tárgyalási alapot teremtsen, mivel „a helyzet kéregetésre, könyörgésre nem változik, tárgyalni kell, ehhez pedig tárgyalási pozíció kell”. Világos beszéd, amit tettek is követtek: 2013-ra már egy sor multinacionális céggel stratégiai partnerséget kötött a kormány, sokszor meglehetősen ünnepélyes keretek között. Emlékszünk még a nagy ívű beszédekre? Esetleg a munkalapú társadalomra és a munkavédelmi akciótervre? (A 2008-as szociális népszavazáskor emlegetett, a „plebejusokkal” kötött szövetséget pedig csak a rend kedvéért említjük.)
Nap mint nap érkeznek olyan hírek, amelyek arra engednek következtetni, hogy ezek a kifejezések is az elhasznált politikai termékek sorsára jutottak. Ami nagy kár. Ez a kormány legalább mert szakítani elődei frázisaival, és nem szajkózott folyamatosan a piac láthatatlan kezéről. Legkésőbb 2008-ban kiderült ugyanis, hogy az a kéz bizony a bilibe lóg. Máskor meg tollat ragad, hogy levelet írjon: emlékezzünk csak Nicolas Sarkozy akkori francia elnök üzenetére, amit Orbán Viktornak küldött a magyar piacon ellehetetlenített, francia érdekeltségű étkezési csekkek védelmében. Ugye, hogy nem is volt annyira láthatatlan az a biliszagú kéz?
Virág elvtárssal szólva: kemény idők voltak, de álltuk. Harcoltunk a rossz multikkal, és szövetséget kötöttünk a jó multikkal, legalábbis a miniszterelnök nagyon sokszor elmondta ezt. Beszéde előtt persze lehet, hogy kormánya nemcsak szövetséget, hanem valamiféle üzletet is kötött ezekkel a cégekkel, de úgy fest, ebbe sokakat nem avattak be. Mert azt látjuk, hogy a politika fehérgallérosai élik a maguk pezsgős, szolgálati autós, cintányéros cudar világát, de a kékgallérosoknak, a melósoknak másfajta cudar világ jutott: igazi és nyomorúságos, kiszolgáltatottsággal és mindennapos megaláztatással teli.
Itt van tehát legalább két nagyvállalat, ahol a kétkezi munkások élete finoman szólva nem fenékig tejfel. És mennyi lehet még, ahol a munkaszerződésnek csúfolt omertától való félelmükben, a kirúgástól tartva inkább hallgatnak és tűrnek a szalag mellett állók? Hol van ilyenkor a multiknak különadók formájában sallerokat és kokikat osztó kormány? Hol van az a jól megfogott tárgyalási pozíció? Ahogy nem változott a helyzet könyörgésre és kéregetésre, úgy nem fog változni az államtitkár félrenézésére és a miniszter cinikus vállvonogatására sem. Azért érthetetlen ez a hozzáállás, mert ha ennek a kormánynak a képviselői népmesei szegénylegényként mennek neki az euroatlanti világrend sárkányának Magyarország védelmében, akkor miért olyan bonyolult betartatni pár céggel a saját szabályait és vállalt kötelezettségeit? S ami külön pikantériája a helyzetnek: a választók rezdüléseire oly érzékeny kormány miért hagyja cserben az övéit? Hiszen mindeközben az állami megrendelésekkel kitömött politikai agytrösztök hazai szerzői arról blogolnak, hogy a brexit és Donald Trump győzelme a kétkezi melósok semmibevételének is tulajdonítható. Ez így is van. De idehaza olykor ezeknek a trumpista politikai gondolkodóknak és állami bloggereknek a kedvenc pártja veszi semmibe a kétkezi melósokat.
Szép dolog, ha megmentjük a komplett keresztény Európát a dzsihadista ingyenélőktől, de ideje észrevenni, hogy itthon falvak néptelenedek el és komplett lépcsőházak ürülnek ki. Aki helikopterrel száll fölébe, annak térkép e táj, de segítünk neki: ezek az emberek is oda mennek, ahová az a sok dzsihadista ingyenélő igyekszik. Mégpedig dolgozni, mert ott azért még nem annyira cudar a kékgallérosok világa, mint idehaza.
