A fürdővízzel a gyereket is

Épp az előremutató elemeit nem vesszük át az ázsiai gazdasági modellnek.

A távol-keleti ország papíron ugyan parlamentáris köztársaság, de valójában egyetlen párt feuduma. Kísérteties a hasonlóság a 2010 utáni magyar helyzettel, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ott is a kormánypártok számára kedvezően alakították át a választási rendszert, illetve korlátozták a véleménynyilvánítás szabadságát. A kemény politikai jogkorlátozással Szingapúrban valóban hihetetlen gazdasági eredményeket értek el, amelyek korábban csak néhány kiválasztott kezében összpontosultak. Óriási különbség azonban, hogy míg ott e kiválasztottak a legtehetségesebbek és legképzettebbek közül kerültek ki – így képességeiknél fogva alkalmasak voltak a vagyon kezelésére –, addig nálunk szinte kizárólag a politikai-baráti kapcsolatok döntenek a pénzek elosztásánál. Ott kitiltották a külföldi tőkét és az importot, s eközben az állam kezében lévő vállalkozások hatalmas tőkét fektettek azokba az ágazatokba, amelyekkel az ország megjelenhetett a nemzetközi piacon. Ezzel lendületet adtak a gazdaságnak. Ma már az állami konglomerátumok csak a GDP ötödét állítják elő, s a szingapúri cégek kétharmada az országon kívül termeli a profitot. Az egy főre jutó bruttó hazai termék pedig 85 ezer dollár, szemben a magyar 25 ezerrel.

Mi a rendszerváltás óta olcsó bérmunkával csábítjuk a külföldi tőkét, így esély sincs a fölemelkedés legfontosabb tényezőjének, a magas hozzáadott értékű munkafolyamatoknak a kialakulására. Szingapúrban ezzel szemben hatalmas összegeket öltek az oktatásba, az egészségügybe és az innovációba, tudták, csak jól képzett, egészséges munkaerővel és kizárólag magas technikai színvonalú gyártással tudnak sikert elérni a harmadik évezredben. Kifejezetten üldözték a korrupciót, csökkentették a bürokráciát. Mi eközben egyre rosszabb helyre csúszunk a korrupciós listán, az ígéretek ellenére növekszik a bürokrácia, elhibázott az oktatáspolitika, romlik az egészségügy finanszírozása, és csak nyomokban látni az innovációt.

Szingapúrban az erőltetett iparosítás hibáit még az elmúlt évezredben korrigálták, mi viszont – ötven évvel ezelőtti logikát követve – most költünk vagyonokat olyan iparágakra, amelyek képtelenek magas hozzáadott értéket termelni akkor, amikor már egyre inkább képzett emberfőkkel és a szolgáltatásokból termelhető ki a profit. Ezzel viszont beleesünk a közepesen fejlett országok csapdájába, s így álom marad az igazi kitörés.