Az Oxfam nevű szervezetet oxfordi egyetemi oktatók és a szegénység ellen küzdő civilek hozták létre 1942-ben. Azóta szinte minden országban jelen van, és rendszeresen készít tanulmányokat a társadalmi problémákról; kiemelten foglalkozik az adórendszerekkel és azok társadalmi hatásaival. Legfrissebb tanulmánya december 12-én jelent meg Adócsaták, avagy a veszélyes globális roham az egyre alacsonyabb cégadók felé címmel. A 46 oldalas dokumentum bemutatja az Európai Unióban működő adóparadicsomokat, és felhívja a figyelmet arra, hogy az egyre alacsonyabb cégadók miatt az országok ráfordításcsökkentésre kényszerülhetnek olyan, a jövő szempontjából kulcsfontosságú területeken, mint az oktatás és az egészségügy. Továbbá túlzottan alacsony cégadók esetén – hogy a szükséges költségvetési bevétel rendelkezésre állhasson – magasan tarthatják a fogyasztási adókat, ami az alacsonyabb keresetűeket érinti érzékenyebben.
Az efféle adócsökkentést a kormányok általában azzal indokolják, hogy így több működő tőkét tudnak vonzani a gazdaságba. A nemzetközi versenyképességi elemzések azonban azt bizonyítják, hogy az alacsony adó nem elég ahhoz, hogy komoly termelő- és szolgáltatócégek települjenek egy országba. Sokkal inkább a rövid távon nagy nyereséget elérni próbáló, termelést gyakran nem is folytató vállalatok figyelmét keltik fel a túlzottan alacsony adók. A komolyabb, hosszabb távon gondolkodó cégeket sokkal inkább érdekli az, milyen egy országban a tágabb értelemben vett infrastruktúra: az út- és vasúthálózat minősége, az elektromosenergia-szolgáltatás megbízhatósága, a légi forgalom kiterjedtsége, továbbá a munkaerő tudása, motiváltsága és egészségi állapota.
Az Oxfam elemzése szerint a tizenöt legnagyobb adócsökkentési lehetőséget kínáló országból öt – Hollandia, Svájc, Írország, Luxemburg és Ciprus – európai, de a továbbiak közül Bermuda, a Kajmán-szigetek, Jersey és a Brit Virgin-szigetek Nagy-Britanniához tartoznak. A lista annak alapján készült, hogy mekkora a cégadó az említett helyeken, illetve hogy milyen egyéb különböző adócsökkentési, adóelengedési lehetőségek kínálkoznak. Magyarországot még úgy említi a tanulmány, hogy a cégadó nagyon alacsonyra csökkentését tervezi.
Egy másik tanulmány, amelyet az Európai Unió adott ki 2016-ban, részletesen elemzi az egyes uniós országok adóhelyzetét. A 2014. évi adatok alapján az állam összes adóbevételéből a fogyasztáshoz kötődő közvetlen adók – áfa, jövedéki adók – aránya tekintetében Magyarország a negyedik helyen van (48,7 százalékkal), vagyis ez az arány csak három országban magasabb, mint nálunk: Bulgáriában, Horvátországban és Romániában. Viszont az állam teljes adóbevételén belül az úgynevezett közvetlen adók – amelyek a társasági adót is magukban foglalják – aránya nálunk alacsony: 17,4 százalék. Csupán egy európai országban, Horvátországban teszik ki ennél kisebb részét a teljes adóbevételnek a közvetlen adók (16,7). A fogyasztáshoz kötött közvetett adók az EU-ban átlagosan a teljes adóbevétel 35,1 százalékát, a közvetlen adók pedig 33,8 százalékát teszik ki. További érdekes adat a tőkehozamokra kivetett adók aránya az összes adóból. Ez nálunk nagyon alacsony. Csak Litvániában, Szlovéniában, Horvátországban és Észtországban kisebb ez az érték. Dániában ez az arány körülbelül a magyar érték kétszerese. Ha pedig az egyes adótípusokból származó bevételt a GDP-hez viszonyítjuk, akkor a visegrádi országok esetében azt látjuk, hogy a GDP-n belül nálunk a legmagasabb a fogyasztási, és a legalacsonyabb a tőkehozam adója.
Nem véletlen, hogy a nemzetközi versenyképesség-kutató cégek eddig is dicsértek bennünket az alacsony – eddig 19 százalékos – cégadó miatt, és felhívták a figyelmet a túlzottan magas fogyasztási adókra. De mi változik 2017-től? Tudjuk, hogy már 2015-ben is volt egyes termékek esetében áfacsökkentés, és ha óvatosan is, de ez várhatóan 2017-ben is folytatódik. A társasági adó jelentős, kilenc százalékra csökkentésével azonban a nemzetközi elemzők mércéjével bekerülünk az „adóparadicsomok” közé. Ráadásul azt is tudjuk, hogy nálunk a cégek egy része – elsősorban a multik, közülük is főleg azok, amelyekkel a kormány stratégiai szövetséget köt – már ma is jelentős adó- és egyéb kedvezményeket kapnak, hol munkahelyi képzés, hol innovációs tevékenység ürügyén. Ezen túl betelepüléskor, illetve a már itt működő egységeik bővítésekor állami támogatásra is számíthatnak.
Az újabb adócsökkentéssel az állam jelentős összegektől esik el, amelyeket vagy újabb bevételi források keresésével, vagy kiadáscsökkentéssel tud ellensúlyozni. Az állami bevételek növekedéséhez hozzájárulhat a béremelések miatti további fogyasztásbővülés és az ennek következtében megugró fogyasztásiadó-bevétel. Ettől azonban nem várható automatikusan a célként meghirdetett versenyképesség-javulás. Ha ugyanis az alacsony társasági adó egymagában javítaná a versenyképességet, akkor Montenegró, ahol ez kilenc-, vagy Bulgária, ahol tízszázalékos, nem kullognának hátul a versenyképességi listákon. Versenyképesség-javulás csak akkor várható az adócsökkentéstől, ha az itt működő cégek a megmaradt adót nem hazaviszik, hanem nálunk használják fel technológiai korszerűsítésre, a munkavállalók továbbképzésére vagy újabb beruházásokra. Az újonnan betelepülő cégek esetében pedig az lesz majd a döntő kérdés, hogy hoznak-e értelmes, nagy tudást igénylő és jelentős hozzáadott értéket előállító tevékenységet hozzánk, vagy csak rövid távú profitmaximalizálási céllal jönnek. Ez utóbbi esetben kizárólag „adóparadicsommá” válásunkhoz járulnának hozzá, és mindössze annyi történne, hogy az olcsó bérrel való versenyzést felváltaná az olcsó adóval való versenyzés, amelynek hátrányaira az Oxfam figyelmeztet.
Ezzel szemben valódi versenyképesség-javulást lehetne várni a hazai kis- és közepes vállalkozások (kkv) helyzetbe hozásától. Ennek első lépése a kettős mérce megszüntetése kell legyen. Kettős mérce alatt azt értjük, hogy míg a nálunk működő külföldi cégek a kormány teljes figyelmét és jóindulatát élvezik, addig a magyar kkv-szektorral kapcsolatban többnyire csak a „szürkegazdaság”, az „adóelkerülés” jut a politikusok eszébe. Vagyis ebben a szektorban nem annyira a lehetőséget, mint inkább a problémát látják. Az adó-, munkaügyi és egyéb ellenőrzések is ezeknél a vállalatoknál a leggyakoribbak. Pedig a munkavállalók körülbelül háromnegyedét ezek a cégek foglalkoztatják. A kkv-k fejlődése, termék- és piaci innovációja, valamint az általuk megtermelt nyereség itthoni hasznosítása által biztonságosan és tartósan lehetne javítani a magyar gazdaság versenyképességét.
Ehhez azonban az említett kettős mérce megszüntetésén túl vállalkozó- és innovációbarátabbá kellene tenni a környezetüket. Példa lehet erre, hogy amikor jelentős adó- és járulékváltozások vagy bármilyen egyéb irányítási változások következnek be, akkor ne csak fizetős tanfolyamokon és konferenciákon juthassanak hozzá a szükséges információkhoz, hanem azokat időben és ingyen megkapják. Továbbá a kkv-szektorban nem visszatérítéses hitelekkel kellene ösztönözni az energiaellátási rendszerek korszerűsítését, a digitalizációt vagy a szakmai továbbképzést, hanem jelentős adóelengedéssel és közvetlen állami támogatással – éppen úgy, ahogy a multiknál történik. A digitalizálást például a kormány 2017-ben jelentős pályázati pénzekkel kívánja ösztönözni, de a pályázati folyamat a kis cégek számára még mindig bonyolult és költséges. Pedig a digitalizációra nemcsak a pályázatokhoz hozzáférő cégeknek, hanem az egész kisvállalati szektornak szüksége lenne. Érthetetlen ezért Pest megye – mint a Közép-Magyarország régió része – kizárása a pályázási lehetőségből, hiszen ebben a megyében is számos hátrányos helyzetű falu és város található.
Fontos lenne tehát, hogy a kisvállalatok a jelenleginél kedvezőbb feltételekkel juthassanak hozzá a fejlesztési és innovációs lehetőségekhez, valamint a különböző állami támogatásokhoz. Legalább annyira kedvező feltételekkel, mint a nagy cégek, vagy még annál is kedvezőbbekkel. Így a hazai cégek végre a saját bőrükön is érzékelnék, hogy a kormány nemcsak hangoztatja, de gyakorolja is a „patrióta gazdaságpolitikát”. Egy ilyen szemléletváltozás jelentős vállalkozói energiákat szabadítana fel, ami dinamizálhatná a gazdaságot, és növelhetné az ország versenyképességét.
Végül az üzleti környezet vállalkozás- és innovációbarátabbá tételéhez további jelentős bürokráciacsökkentésre is szükség lenne. Ugyanis a cégek egyelőre azt érzékelik, hogy ha valamely területen enyhül is a bürokrácia, máshol újabb „papírozási feladatok” jelennek meg. Ez a nagyvállalatoknak sem kellemes, de a kicsiknek különösen sokba kerül, és rengeteg energiájukat köti le feleslegesen. Az említett változások jót tennének az összes versenyképesség-kutató által igen gyengének ítélt társadalmi tőkének, azaz a bizalmi szintnek is, hiszen nem éreznék úgy a magyar vállalkozók, hogy másodrendű állampolgárok a saját hazájukban. Az erős társadalmi tőke és a bizalomra épülő együttműködés pedig maga is versenyképesség-javító tényező.
