Francois Hollande hosszú árnyéka

A franciaországi baloldali előválasztás Francois Fillon malmára hatja a vizet.

Valamit valamiért. Hollande kénytelen-kelletlen elállt a megmérettetéstől, attól, hogy a baloldal kampánya is az ő eltékozolt éveinek a beárazásáról szóljon. Cserébe viszont – ez kiderült a tévéviták során – az államfő rákmenetét nem minősítették hajdani pályatársai. Ez ártott a szavahihetőségüknek. Noha Hamon jelölt Hollandra hajazó demagógiája – az általános alapjövedelem bevezetése – ráirányította a figyelmet, de a reméltnél kevésbé hatotta meg a választókat. Csak a fiatal gazdáik némelyike hisz az újabb ígéretekben. A konzervatív és keresztény értékeket valló polgárok pedig számon tartják a képmutató elnök legellenszenvesebb művét: a demokratikus egalitarizmus utópiájának törvényi kierőszakolását. Az elnök abban valóban megfelelt – a megrendelőinek.

Lehet remény nélkül is kitartóan küzdeni, de hol vannak a De Gaulle-i idők? Hol vannak a katonák, akiknek keze nem remeg a pénzeszsákok láttán? Az örökség, amelyet görgetni kellene felfele a lejtő aljáról: megnövekedett államadósság, tömeges munkanélküliség, kifulladó iskolarendszer, kellően nem ellenőrzött bevándorlás – hogy csak a legfontosabbakat említsük.

A jelképekbe kapaszkodó elnök az első tévévita idején Michel Drucker Egyedül, veletek című színművét nézte. Még szállóige lehet Mélenchon gyilkos bon-mot-jából: „ A szocialisták jobban tették volna, ha bocsánatot kérnek, és nem jelöltek állítanak.”

A szerző politológus