Mostanában a baloldal térfeléről egyre többet hallunk az előválasztás adta lehetőségekről. Kevesebb szó esik róla, hogy az előválasztással olyan elképzelésbe tenyerel bele a baloldali ellenzék, amelyből pusztán újabb hátrányai származnak majd a kormányváltásra törekvő erőknek. Néhány gondolatban össze is gyűjtöttem ezeket, talán még nem késő észbe kapni, és egyelőre határozottan elnapolni ezt a megoldást.
Kezdjük mindjárt ott, hogy Magyarországon az előválasztásnak semmilyen hagyománya nincs; az általános választói aktvitás egyébként is igencsak halovány, és a legfontosabbnak számító országgyűlési választáson is általában 60 százaléknál megáll a mutató.
A franciaországi előválasztásokon a választókorú polgárok 6-8 százaléka szavazott, ami döbbenetesen magas szám, hazai adatokra átültetve ez azt jelenti, hogy körülbelül 0,5 millió embernek kellene az urnákhoz járulni egy ilyen elővoksoláson itthon. Összesen jelenleg 1,2-1,3 millió szavazója lehet a baloldalnak, tehát jóindulattal is 30-40 százalékát már ilyenkor véleményre kellene bírni, ami azért igencsak irreálisnak tűnik mindenféle kampány és komoly mozgósítás nélkül. Márpedig a jelenlegi ellenzéknek mindenre van pénze, csak mozgósítani nincs, különösen egy évvel a választások előtt. A technikai részletek pedig csak most következnek.
Ugyanis ez a megálmodott 30-40 százalék még tovább csökkenhetne, ha például egy Győr, Nyíregyháza, Debrecen méretű városban mindössze 1-2 helyen (általános választáson 40-50 helyen is lehetséges voksolni) tudnának szavazni a polgárok, hiszen a választás tisztaságának garantálásához alighanem pártdelegáltak és a szavazást felügyelő személyek szükségeltetnek. Továbbá milyen biztosítékot tudna beletenni a rendszerbe az ellenzék, hogy a választást mondjuk 10-15 ezer Fidesz- és/vagy Jobbik-szavazó ne hekkelje meg? (Nem beszélve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt akcióba lendüléséről, amire bármikor lehet esély.) Különösen igaz lehet ez olyan körzetekre, ahol a Fidesz célja egy végső soron rossz vagy rosszabb ellenzéki jelölt indítása, de egy előzetes regisztráció is magas kerítést cövekelne le az amúgy sem széles bázis elé.
Számomra az is érthetetlen, hogy miért a Párbeszéd nevű párt a legnagyobb támogatója az előválasztásnak, hiszen Karácsony Gergelyé kivételével nem igazán tudnék mondani akárcsak egy olyan körzetet, ahol eséllyel indulhatnának jelöltjeik. Az előválasztás pedig alighanem végképp a DK–MSZP kettős harcává fajulna, ahol egyébként az is megtörténhetne, hogy a két párt baráti alapon jó előre lezsírozza a helyek többségét, ezért pedig igazán fölösleges ennyi időt és energiát beleölni valamibe, ami egyáltalán nem is fog működni. Arról nem is beszélve: biztosak lehetünk benne, hogy nem egy helyen követik majd el azt a hibát a választók, hogy nem az egyébként legalkalmasabb jelöltet választják meg. Igaz, erre a pártok is képesek, de talán az esély mégis kisebb.
Az pedig külön poén volna, hogy akik az országos listához nem képesek elég embert elindítani egyéni körzetben, azok az előválasztás után mégis rákényszerülnének jelölteket benevezni a körzetekbe. Ugyanis arra semmi garancia nincs, hogy a pártok majd egységesen beleegyeznek mondjuk 95-100 DK–MSZP-jelölt elindításába az előválasztás után, és ezzel egy közös listába is az országgyűlési választásokra.
Összegezve elmondhatjuk, hogy akár a pénz, akár az emberi erőforrás hiánya, akár a szervezésbeli nehézségek, vagy éppen a teljesen ismeretlen hagyományra épülő rendszer, egyszóval a felsoroltak mind olyan szegmensei ennek az ötletnek, amelyek már a kezdet kezdetén halálra ítélik az elképzelést. Ráadásul az ellenzék bölcsességében sem bízhatunk, miszerint egy esetlegesen kirobbanó botrány után nem kezdődne el az éppen aktuális gyurcsányozás, juhászozás vagy molnárgyulázás. Mert lenne vita az előválasztás során bőven, de jelenleg nem egymás haját kellene tépni, annak ugyanis még az ellenzéki választók szemében is negatív hatása lehetne.
A magyar választók véleményét eléggé ismerve arra kérem az ellenzéki pártokat, hogy az elkövetkező egy-másfél évben a kormány, és ne Orbán Viktor kritikájával legyenek elfoglalva. A hétköznapi botrányoktól pedig tekintsenek el, és összpontosítsanak olyan kérdésekre, amelyeknek – megoldás híján – a következményeit mindannyian a bőrünkön érzünk. Ilyen például az egészségügy, az oktatás, a 3-as metró vagy az általános korrupció helyzete hazánkban.
Akik pedig meg tudnak egyezni, állítsanak közös listát közös jelöltekkel, és minden erőforrásukat fordítsák a 2018-as választásokra. Az esélyek ugyanis, sajnos, így sem jók.
A szerző szociológus
