A férfiak összezárnak, és kirekesztik a nőket, ötvenszázalékos népességarányukat meghaladó számban vannak döntéshozói szerepben – erre válaszul villantja meg a női kvóta gondolatát számos jogvédő. Kíváncsi lennék, belegondoltak-e valaha, hogy hasonló logika alapján milyen törvények születtek egy szűk évszázaddal ezelőtt Magyarországon. 1920-ban például az akkori társadalommérnökök azt gondolták, a zsidó származású hallgatók vannak a népességarányukhoz mérten túl sokan az egyetemi karokon, ezért indokolt a visszaszorításuk. Hasonló eljárást Rákosiék is alkalmaztak, hogy a proletariátus és a megbízható káderek karrierútját egyengessék. A zsidók és a reakciós burzsoázia visszaszorítása után ezek szerint most a férfiakon van a sor. Csak előtte érdemes belegondolni, hogy mennyibe került az országnak, amikor valaki belekontárkodott az érdemek és ambíciók szabad versenyébe – instant Finnország egyszer sem lettünk tőle.
Cikke végén Antoni Rita kíméletlenül lerántja a leplet a Nagy Férfi-összeesküvésről, deklarálva, hogy a parlamentben dolgozó férfiaknak „a nők kiszorítása és a politikai elit kocsmai haveri körré züllesztése volt a fő törekvésük”. Sok mindent el lehet képzelni a magyar kormányzó elitről, de hogy ez lenne az elsődleges missziójuk, az mindenesetre merész gondolat. „Még nem késő próbálkozni” – böki oda zárszavát erkölcsi magaslata tudatában a szerző a férfiaknak. Womansplaining! – vágná rá egy gyakorlott fórummozgalmár.
