Ha jobban belegondolunk, 2016 gyakorlatilag arról szólt, hogy a kormány – divatos kifejezéssel élve – meghackelte a politikai diskurzust a kvótareferendum kiírásával. Hogy mi lett volna egy érvényes népszavazás hozadéka, már soha nem fog kiderülni, de vélhetően nem sokkal több, mint az érvénytelené. Leszámítva persze, hogy a kormányoldal hónapokon át kedvére beszélhetett legfontosabb témájáról, a bevándorlásról, a szokottnál is intenzívebb keresztes, illetve reklámhadjáratot folytatva minden elképzelhető felületen. Vajon kell-e ezek után nagyobb ajándék a Fidesznek, mint egy újabb népszavazás, amely megint csak egy meghatározott témakörre fókuszálja a közbeszédet, és segít további hónapokat kibekkelni a választási kampány kezdetéig?
Maga a téma persze látszólag kényelmetlen a kormánypártoknak, hiszen az olimpiaellenes kampány várhatóan a korrupcióról fog szólni, továbbá arról, mely területekre kellene inkább fordítani az erre előirányzott milliárdokat (oktatás, egészségügy). De nem erről beszél az ellenzék évek óta? És mégis mire ment vele? A Fidesz ellenben bizonyára nem csupán az olimpia mellett fog kampányolni, hanem általános eredménykampányt folytat majd annak bizonyítására, hogy a „jobban teljesítő” ország akár egy olimpiát is elbír. Beszélhet továbbá sikerről, összefogásról, nemzeti büszkeségről – mindarról, amiről a kormánypárti szavazók hallani szeretnek. Azok, akiknek az olimpia pozitív hívószó, és nem lelkesednének azért, ha valaki ezt elvenné tőlük. Ha a Fidesz járulékos veszteséget szenvedne is egy esetleges budapesti népszavazási kudarccal, valamit nyerne is rajta: sok harci lázban égő szavazót, akiket könnyű mozgósítani azok ellen, akik még az olimpiát is képesek voltak megfúrni. Orbán Viktornak nem az a célja, hogy mindenki szeresse, hanem hogy bő kétmilliós táborát el tudja vinni az urnákhoz 2018-ban. Ehhez pedig nem jön rosszul egy jól körvonalazott, kézzelfogható ellenfél.
