Boldog ország, amelynek legfőbb vitatémája, hogy rendezzen-e olimpiát. Lehet, hogy egy-két héten belül mi is feliratkozunk ezeknek a nemzeteknek a sorába: minden jel arra mutat, hogy a kérdésben népszavazást kezdeményező Momentum Mozgalom – és a hozzá csatlakozó pártok, szervezetek – határidőre összegyűjtik a szükséges 138 ezer aláírást. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének fajsúlyosabb problémáink, mint az olimpiarendezés; az ellenzők éppen arra hivatkozva utasítják el Budapest 2024-es kandidálását, hogy az efféle „luxus” messze túlmutat Magyarország mai gazdasági teljesítőképességén. Ettől még tény, hogy amennyiben a referendumot kiírják, az elkövetkező hónapokban az ötkarikás-problematika fogja uralni a hazai közbeszédet. Ez pedig szintén óriási luxusnak tűnik, politikai szempontból legalábbis mindenképpen.
Nem mintha az olimpiarendezéssel kapcsolatban hazaárulás volna népszavazást kezdeményezni. Épp ellenkezőleg: egy felelős kormány csak akkor vághatja ekkora fába a fejszéjét, ha egyértelműen maga mellett tudja a rendező város lakosságának támogatását. Nem is beszélve arról, hogy a 3000 milliárd forintos vállalkozás az ország költségvetésének egészére kihatással lehet, s ennek esetleges negatív következményei nem csak – sőt, elsősorban nem – a fővárosban fognak érződni. Úgyhogy olimpiai kandidálás esetén mi sem lenne indokoltabb, mint egy helyi vagy akár országos népszavazás. Tegyük hozzá: normális esetben. Magyarországon viszont ezen a téren sem a papírforma érvényesül, hiszen a népszavazások nálunk általában nem a feltett kérdésről szólnak, hanem valami egészen másról. Jelen esetben az Orbán-kormányhoz való viszonyról.
Nem tudom, akadt-e bárki is az ívek eddigi aláírói között, akit egy pillanatig is igazán foglalkoztatott volna a 2024-es nyári játékok sorsa. Mindenesetre nem valószínű. Aki most az olimpiáról szóló referendum kiírásában reménykedik, az leginkább a kormányzó elitről szeretne ítéletet mondani. S ezzel bizonyítványt állít ki az ellenzékről is: akik rendszert akarnak bontani, vagy csak egy kis borsot törnének Orbán Viktor orra alá, megint nem a pártokhoz fordulnak, hanem egy, a semmiből támadt civil mozgalomhoz és a mindig bevethető csodafegyverhez, a népszavazáshoz. Úgy tűnik, jó érzékkel, hiszen ez a meccs Budapesten látszólag megnyerhető. Korántsem magától értetődő azonban, hogy a Fidesz olyan rosszul járna egy újabb – akár elbukott – népszavazással.
Ha jobban belegondolunk, 2016 gyakorlatilag arról szólt, hogy a kormány – divatos kifejezéssel élve – meghackelte a politikai diskurzust a kvótareferendum kiírásával. Hogy mi lett volna egy érvényes népszavazás hozadéka, már soha nem fog kiderülni, de vélhetően nem sokkal több, mint az érvénytelené. Leszámítva persze, hogy a kormányoldal hónapokon át kedvére beszélhetett legfontosabb témájáról, a bevándorlásról, a szokottnál is intenzívebb keresztes, illetve reklámhadjáratot folytatva minden elképzelhető felületen. Vajon kell-e ezek után nagyobb ajándék a Fidesznek, mint egy újabb népszavazás, amely megint csak egy meghatározott témakörre fókuszálja a közbeszédet, és segít további hónapokat kibekkelni a választási kampány kezdetéig?
Maga a téma persze látszólag kényelmetlen a kormánypártoknak, hiszen az olimpiaellenes kampány várhatóan a korrupcióról fog szólni, továbbá arról, mely területekre kellene inkább fordítani az erre előirányzott milliárdokat (oktatás, egészségügy). De nem erről beszél az ellenzék évek óta? És mégis mire ment vele? A Fidesz ellenben bizonyára nem csupán az olimpia mellett fog kampányolni, hanem általános eredménykampányt folytat majd annak bizonyítására, hogy a „jobban teljesítő” ország akár egy olimpiát is elbír. Beszélhet továbbá sikerről, összefogásról, nemzeti büszkeségről – mindarról, amiről a kormánypárti szavazók hallani szeretnek. Azok, akiknek az olimpia pozitív hívószó, és nem lelkesednének azért, ha valaki ezt elvenné tőlük. Ha a Fidesz járulékos veszteséget szenvedne is egy esetleges budapesti népszavazási kudarccal, valamit nyerne is rajta: sok harci lázban égő szavazót, akiket könnyű mozgósítani azok ellen, akik még az olimpiát is képesek voltak megfúrni. Orbán Viktornak nem az a célja, hogy mindenki szeresse, hanem hogy bő kétmilliós táborát el tudja vinni az urnákhoz 2018-ban. Ehhez pedig nem jön rosszul egy jól körvonalazott, kézzelfogható ellenfél.
S végül az ellenzék, különösen a baloldal még veszíthet is a népszavazási győzelmen. Ennek hatására könnyen abba az illúzióba ringathatja magát, hogy itt az áttörés, eséllyel léphet pályára egy országos megméretésen is – miközben a szükséges politikai munkát még nem végezte el. Ahhoz jóval több kell, mint egy referendum, amelynek a sikere legfeljebb arról árulkodna, hogy Budapesten sokan nem rajonganak a Fideszért. Ezt ugyanis népszavazás nélkül is tudjuk.
