Megújulni, de hogyan?

Az értelmiség rossz közérzete egy ország szellemi-morális állapotának indikátora.

Nem lát komoly riválist a magát antikapitalistának definiáló Tamás Gáspár Miklós sem az ellenzék soraiban (Aggodalmaink, HVG, január 31.), ezért a Fidesz megújítását belülről képzeli el, ahol a párt az ország érdekében az egyfajta visszalépési-megtisztulási program jármát veszi a nyakába. Az elgondolás egyetlen apró hibája: a magas támogatottságú kormánypárt nincs kényszerhelyzetben, ami miatt ezt a felülről való megtisztulást megindíthatná. Ebből következően a jobboldal minden bizonnyal marad „az övéi közt”, s ha túl sok a disszonáns hang, legföljebb ritkítja sorait. A polgári eszményhez való hűségnél továbbra is többre becsüli a lojalitást, elfogadja a hirtelen meggazdagodottak stílusát, azt sugallva, hogy ők az új elit, választások előtt pedig kicsit leporolja a semmibe elengedett, de négyévenként mégis fontosnak bizonyuló polgári köröket. Impozáns rendezvényein a polgári eszmét polgári termékként átélő politikusai hajdani idealizmusukat a kalapjukkal együtt leadják a ruhatárban. A helyzetből következhetne más is, olyasmi, amire igen óvatos kísérletet láttunk a Professzorok Batthyány Köréből. Ez esetben a hatalom az értelmiség kritikai szerepét evidenciának tartaná, ami liberális és konzervatív oldalon is jobb közérzetet teremthetne.

Az értelmiség rossz közérzete egy ország szellemi-morális állapotának indikátora. Ha ez egy polgári berendezkedésű ország, akkor nem érezheti a fiatalok 60 százaléka, hogy nincs értelme vállalkoznia, mert úgyis kudarcot vall. És nem mehetünk afelé, hogy előre megcsócsált véleményt tukmáljanak ránk, mert nemcsak a baloldal megmondóemberei unalmasak, hanem a jobboldaléi is. Nem mehetünk afelé, hogy ebben az országban a megbélyegzés iránti vágy erősebb legyen a megtisztulás igényénél. A Fidesz a győzelmeit nem pusztán hatalomtechnikusainak, hanem egy többre vágyó országnak – és az ügyetlen baloldalnak – köszönheti. Sem a hatalomtechnikus, sem a hivatalnok-értelmiségi soha nem fogja betölteni az alkotó, kritikai értelmiség szerepét. És legfőképpen afelé nem mehetünk, hogy a fél ország komfortérzetét egyesek hazaárulózása teremtse meg.