Szigetként éljük meg a körülöttünk Trianon után képződött utódállamokban megtűrtté vagy üldözötté vált létünket, agglutináló (toldalékoló) nyelvünkkel egyetemben. Ráadásul nemcsak tudományos, hanem hétköznapi nyelvhasználatunkat is minél alkalmasabbá kell tenni az élettudományok, különösen a sikert sikerre halmozó, nagy hozzáadott értéket közvetítő molekuláris biológia és genomika új eredményeinek magyar nyelvű közvetítésére, népszerűsítésére. Hiszen világunk (nano)szerkezetének jobb megismerése eddigi tudásunk újragondolását és az általános ismeretanyagba ágyazását, didaktikus átadását követeli meg – méghozzá anélkül, hogy tovább duzzadjon a tananyag egésze.
Utóbbit már csak azért is el kell kerülni, mert reális kívánalom, hogy a tizenhatodik életévre, amely ma a tankötelezettség felső határa, valóban záruljon le a tudásátadás jelentős része. Nem lehetetlen ez, ha Klebelsberg Kunó idejében négy elemi és négy polgári elég volt az akkori tanároknak a tanyától a városig egyaránt boldoguló felnőttek kinevelésére az egységes nemzeti hálózatként működő oktatási rendszer gyors kiépítésének köszönhetően. Nem mellesleg ez a rendszer hívta vissza a felsőoktatásba Szent-Györgyi Albertet is, hogy itthon teremtsen élettani iskolát és neveljen tanítványokat.
E tanítványok egyike volt Straub F. Brunó, a biokémia tudományát meghonosító akadémikus, aki a molekuláris biológia hazai fellegvárának, az MTA Szegedi Biológiai Központjának alapítójaként annak első igazgatója lett. Ma már ugyan nincs közöttünk, de életművének, szellemi örökségének folytatói molekuláris biológusként, genetikusként és újabban a bioinformatika meghonosítóiként köztünk járnak. Folytatják a tudásátadást, ahogy elődeiktől ők is átvették a mesterfogásokat – „nem középiskolás fokon”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!