A közvetett női hatalom mítosza

Változatos a first ladyk sorsa, miképpen alkatuk, vágyaik és konfliktusaik is.

Mrs. Trump a férj által megalázott feleségek sorában sem az első: Grace Coollidge-nek, az 1923-ban beiktatott elnök feleségének az esküvő után férje 52 darab lyukas zoknit adott át. A szorgos stoppolást máig fennmaradt fotókon örökítették meg, és Calvin Coolidge elnök a későbbiekben is elvárta az asszonytól a konzervatív feleség szerepében való példamutatást. Pat Nixonnak sem jutott jobb sors: férje a beszédeiben többször nyilvánosan megalázta, és végül olyannyira elfonnyadt a Fehér Házban, hogy még hivatalos portréján is feltűnően szomorú az arca. Előfordult ugyanakkor, hogy a konzervatív first ladyk is meghaladták a rájuk kényszerített szerepet: például az egyébként tradicionális háziasszony Mamie Eisenhower meggyőzte férjét, határolódjon el a vélt vagy valós kommunisták ellen boszorkányüldözést folytató McCarthy szenátortól.

Akadtak azonban olyan first ladyk is, akik örömmel várták a szerepet és a vele járó társadalmi felemelkedést. Sarah Polk 1845-ben kijelentette: „Ha bejutok a Fehér Házba, soha többé nem fogok háztartással bajlódni vagy vajat köpülni”. Mary Lincolnt már-már kezdték annyira meggyűlölni a költekezései miatt, mint annak idején Mária Antóniát. Megözvegyülve viszont koldusbotra jutott, a fényűző bútorokat, műtárgyakat, porcelánokat kénytelen volt eladni – ezeket aztán Jackie Kennedy vásárolta vissza, aki saját tévéműsorában a nemzet háziasszonyaként vezette körbe az érdeklődőket az általa felújított patinás épületben.

Néhányan náluk is tovább mentek, és mivel akkoriban nőként saját jogon aligha építhettek volna karriert, jobb híján vonakodó férjüket hajszolták az elnöki posztra. Közülük kiemelkedik Helen Taft, aki egyenesen felkereste Rooseveltet, és megkérte, hogy ne nevezze ki a férjét a Legfelsőbb Bíróságra. Ő volt az első first lady, aki ott ült az elnök mellett a beiktatási hintóban. Szegény Howard Taft azonban egyáltalán nem érezte jól magát a Fehér Házban, bánatában egyre többet evett, és ő lett minden idők legkövérebb amerikai elnöke. Vele ellentétben Edith Wilson az ambíciójával inkább használt, mintsem ártott férjének: amikor Woodrow Wilson 1919-ben agyvérzést kapott, az asszony, hogy eltitkolja férje állapotának súlyosságát, több mint egy éven keresztül kapuőrként tartotta tőle távol a nyilvánosságot, és, noha emlékirataiban ezt szerényen tagadja, politikai döntéseket is hozott helyette. Vele lojálisak voltak a politikusok és az orvosok, nem mond(at)ták ki Wilson alkalmatlanságát, de nem minden elnökfeleség úszta meg ilyen könnyedén (nem definiált) hatásköre túllépését. Rosalynn Carter, a magát máig feministának valló Jimmy Carter felesége az első first lady volt, aki önállóan képviselte az Egyesült Államokat: Dél-Amerikába tett útja során államfőkkel találkozott, és – nem szorítkozva Jackie szerepére, aki művelt háziasszonyként De Gaulle-lal a francia kultúráról társalgott – politikai kérdéseket vitatott meg velük. Visszatértekor dühödt kritikaáradat várta: a felháborodók amiatt zúgolódtak, hogy Rosalynnt senki sem választotta meg.

Ez ellen tett Hillary Clinton, aki nem érte be az elnökre tett akár nyílt, akár titkolt befolyással, vagy a nők számára történelmileg kijelölt egyedüli nyilvános szereplési lehetőséggel, a kétségtelenül nemes, ám a politikai rendszert biztonságosan érintetlenül hagyó jótékonykodással (Martha Washington nagy összegeket adományozott veteránoknak, Betty Ford segítőintézményt alapított alkoholisták számára, Lady Bird Johnson városokat szépített, Nancy Reagan a drogfogyasztás ellen kampányolt). Nem dőlt be a közvetett női hatalom mítoszának, nem egy sikeres férfi mögött akart állni, hanem ő maga akart sikeres lenni. A first ladyk közül elsőként a férfiakkal egy mezőnyben szállt versenybe: saját jogán önálló politikai karriert épített, szenátornak választatta meg magát, külügyminiszter volt, majd kis híján ő lett az USA első női elnöke.

Utóbbi lécet viszont már nem sikerült megugrania, de ez még nem ok arra, hogy elfelejtsük, hogyan fogalmazott Barbara Bush egy 1990-es beszédében: „Lehet, hogy itt ül valaki a közönség soraiban, aki egyszer a nyomdokaimba lép, és az elnök oldalán bekerül a Fehér Házba. Minden jót kívánok az úrnak.” Láthatjuk, hogy a történelem során az elnöki házastársak sokszor és sokat alakítottak a szerepen és annak közmegítélésén – de az igazi újdonság mégiscsak az, ha a first lady helyett egy first gentlemant üdvözölhetünk egy női elnök oldalán.