Börtönbe az állatkínzókkal!

Hiába szigorú a hazai szabályozás, ha valódi büntetéstől nem kell tartaniuk az elkövetőknek.

Szinte minden napra jut már egy vagy több olyan hír, amely állatok brutális bántalmazásáról, kínzásáról szól. Agyonvert, megcsonkított, halálra éheztetett, lelőtt, vízbe fojtott, megmérgezett, zsákba kötött kutyák vagy macskák az áldozatok. Az elkövetők pedig mindig emberek – vagy legalábbis magukat annak nevező szörnyetegek. Az elmúlt években sajnos szinte heti rendszerességgel ragadhattam volna klaviatúrát, hogy leírjam: itthon is eljött az ideje az elrettentő büntetéseknek! Persze annak is megvan az oka, hogy miért éppen most teszem ezt. Az AP adta hírül a hét végén, hogy egy amerikai férfit ötéves börtönbüntetésre ítéltek, mert leragasztotta ugató kutyája száját (nem mellesleg fegyverrel való visszaélés miatt 15 évet is kapott), míg a CBS arról számolt be, hogy egy másik amerikait (nem mellesleg rendőrt) állatkínzás vádjával tartóztattak le, mert egy szemeteszsákban dobta ki életveszélyesen lesoványodott kutyáját.

Ezek juttatták eszembe azt a két héttel ezelőtti hazai hírt, amely szerint 400 ezer forint pénzbüntetésre ítéltek egy zalaegerszegi férfit, aki számszeríjjal lelőtte szomszédja kutyáját, amely átkóborolt a kertjébe. A „bátor vadász” ezután a kutya tetemét zsákba tette, és egy erdős területen kihajította a kocsijából. Büntetőeljárás indult ellene, és a szekszárdi járásbíróság – nem jogerős ítéletében – állatkínzás vétségében bűnösnek mondta ki a férfit. Ez eddig akár egy is lehetne a letöltendő börtönbüntetés nélkül záruló hazai állatkínzásos esetek közül. Ám kiderült, a férfinak a számszeríjon kívül volt egy átalakított légpuskája is, amely abban a formájában már lőfegyvernek minősült. A bíróság szerint azonban nem lehetett bizonyítani, hogy a vádlott tudott az átalakításról, vagy közreműködött volna benne, ezért a lőfegyverrel visszaélés vádja alól bizonyítottság hiányában felmentették.

Tehát adva van egy férfi, aki 40 centiméteres nyílvesszővel leterít egy kutyát, és később kiderül, hogy kisebb fegyverarzenált birtokol. (Ugye emlékeznek még, Amerikában ennél kevesebbért is öt év járt ) A férfiról történetesen azt is tudjuk, hogy hivatásos rendőrként szolgál. Hogy ezek a tények miért nem érték el a hazai hatóságok ingerküszöbét, rejtély. Miként az volt abban a néhány évvel ezelőtti esetben is, amikor egy budapesti óvodában dajkaként dolgozó nő az ötödik emeletről dobta a mélybe kutyáját. Biztos vagyok abban, hogy nincs olyan jóérzésű ember, aki ne gondolkodna el azon, hogyan tudná rábízni a maga vagy gyermeke biztonságát olyanra, aki képes egy másik, ráadásul nála sokkal kiszolgáltatottabb élőlény életének kioltására.

Természetesen a bíróságoktól nem várható el, hogy akár a foglalkozás – és az ahhoz kapcsolódó társadalmi elvárások – alapján szigorúbb büntetést rójanak ki az állatkínzókra, az viszont elvárható volna, hogy minden érintettre lesújtson végre a törvény valódi szigora. Mert a lehetőség most is adott: akár két évre is börtönbe lehetne küldeni ezeket az ember mivoltukról megfeledkező lényeket. Ehelyett futószalagon születnek a pénzbüntetések, némileg szigorúbb esetekben a felfüggesztett börtönbüntetések. Letöltendő szinte sehol. És amíg ez nem lesz a bírói gyakorlat része, addig az állatok elleni brutalitás nemcsak mindennapjaink része marad, hanem még fokozódni is fog.

A parlamenti pártok – oldalaktól függetlenül – már évekkel ezelőtt felismerték, hogy eredményes kampánytéma lehet az állatvédelem felkarolása. Bal- és jobboldali politikusok, közszereplők állandó támogatói és résztvevői az állatkínzás elleni tüntetéseknek. Amikor azonban valódi tettekre lenne szükség – például a kormánypárti többség támogatására –, akkor hirtelen elillan a nagy egyetértés. Legutóbb egyébként ősszel kezdődött egyeztetés az Igazságügyi Minisztérium és az állatvédők között az állatkínzás szigorúbb szankcionálásáról: az eddigi kétéves börtönről háromra, különös kegyetlenséggel elkövetett állatkínzás esetén öt évre emelhetnék a büntetést. Azóta sem lehet tudni, lesz-e törvénymódosítás mindebből, és ha igen, mikor. A szigorítás egyébként fontos, de korántsem a leghatékonyabb eszköz.

A valódi megoldás – ahogy korábban írtam – elsősorban a példás büntetésre jelenleg is alkalmas törvény szigorú alkalmazása volna. Ma is börtönbe lehetne, sőt kellene küldeni a különös kegyetlenséggel állatokat kínzókat és gyilkolókat. Mégsem teszik. Pedig fontos lenne, hogy a precedensértékű ítéletek megszülessenek, mielőtt az állatkínzók ezt a gyilkos indulatot nemcsak a legvédtelenebbekkel, hanem családtagjaikkal, majd más emberekkel szemben is kiélnék. A népszerűséget hajhászó politikusoknak vagy a tehetetlen jogalkalmazóknak emlékezetükbe kellene idézniük azt a kriminalisztikában régóta ismert tételt, mely szerint „aki állatot kínoz és gyilkol, az embert is képes lehet megölni”. Nekünk, a társadalom jóérzésű tagjainak azonban kötelességünk folyamatosan emlékeztetni őket erre.