Még egyszer a társadalmi nemek szakról

Valóban az lenne ártalmas a családokra, ha kutatjuk és tanítjuk ezeket a kérdéseket?

Társadalmi nemek pedig bizony vannak. Akkor is, ha ezt nem szeretnénk, vagy azt mondjuk, hogy nem tudunk róluk. Amikor például arról gondolkodunk, hogy egy gyermeket vállaló nő milyen hátrányokat szenvedhet el a munkaerőpiacon, akkor nem a biológiai nemről van szó, nem a hormonokról, a kromoszómákról, testi jellemzőkről, hanem társadalmi kérdésekről. Ezeket pedig lehet és kell is tanulmányozni. Egyre inkább van relevanciája annak, hogy erre is specializálódjunk, ahogy általában a tudományok teszik sok más összetett terület esetében.

Én a férfikutatások oktatója vagyok. Azzal a közkeletű állítással szemben, hogy a társadalmi nemek szak valamiféle szélsőséges feminizmust közvetít, épp ez a kutatási irány mutatja meg, mennyire sokat mondhat a férfiakról is. Például amikor azt az idealizált férfiképet vizsgáljuk, amely minden férfitól azt várná el, hogy legyen erős, szilárd, jó testfelépítésű, rendíthetetlen stb., s ezzel nagyon nagy súlyt rak a vállukra, vagy amikor az iskolában a fiúk nemi sztereotípiák miatti alulteljesítésének, magatartás-problémáinak jelenségét kutatjuk.

A hazai társadalmi nemek szak nem nyugati mintákat fog átvenni, hanem épp az az egyik célja, hogy feltárja a kelet-közép-európai régió sajátos jellemzőit a nőkhöz és férfiakhoz köthető társadalmi folyamatokban. A szak akkor fog fennmaradni, ha eltartja magát, és lesznek hallgatói. Senki ne féljen attól, hogy az adófizetők súlyos pénzébe kerülne. Az pedig mindenkinek a javára válhat, hogy lesz egy ilyen tudományközi fóruma életünk egyik alapvető jelentőségű területének, ahol a magyar társadalom is érzékeli a problémás pontokat a kutatások szerint. Épp az ELTE-n, a hírhedt gólyatábori eset után vetődött fel például annak a fontossága, hogy a nőkkel szembeni erőszakot kutassuk. Illúzió azt gondolni, hogy az erőszak kizárólag személyes, és nincs társadalmi, rendszerszintű oldala, mint Puzsér Róbert állítja. Mindenféle erőszak nagyon is beágyazott társadalmilag, és ilyen szempontból is kutatható.

Valóban az lenne ártalmas a családokra, ha kutatjuk és tanítjuk ezeket a kérdéseket? Nem sokkal inkább az, hogy olyan médiaanyagok látnak napvilágot, mint nemrégiben a TV2-n (Ezért imádják a nők a focistákat), amelyben tudományos igazságokként jelennek meg szexista állítások, megerősítve egy idealizált férfiképet? Az ilyen dilettáns, a családokra, kapcsolatokra ártalmas tartalmakkal szemben van szükség felkészült szakemberekre.

Igen, a szakon előkerül a feminizmus is. A feminizmus azonban, szemben a szokásos leegyszerűsítésekkel, nem ideológiai irányzat, amely a nemi hormonokat állítja szembe, és a férfielnyomást jelöli meg minden baj okozójaként, vagy gondolatrendőrségként várja el a politikai korrektséget, hanem egy rendkívül sokszínű eszmei és mozgalmi világ, amelynek tanulmányozása kihagyhatatlan, ha az utolsó évszázad nőkre és férfiakra vonatkozó történelmét nézzük (lásd női választójog).

S végül, de nem utolsósorban: az egyetem független, tudományos intézmény. A nem diktatórikus társadalmakban alapvető, hogy pártok és politikusok nem szólnak bele ideológiai alapon abba, sajnos tudatlanságukat is elárulva, hogy egy hároméves kemény akkreditációs folyamaton átment szak és az ehhez kapcsolódó tudományág, kutatási irány létezhet-e, vagy sem egy egyetemen.