Az utóbbi időben sokan megszólaltak az ELTE-n indult társadalmi nemek szak kapcsán. Több támadás érte a szak indítását a Magyar Nemzet hasábjain is, például Puzsér Róbert tollából. De politikusok és önjelölt „genderszakértők” is megjelentek a vitában támogatólag. Én – mint a szak egyik oktatója – inkább azoknak a sorába állnék be, akik szakmai érvek mentén szeretnének tisztázni néhány félreértést. Puzsér Róbert gondolatrendőrséget és politikai korrektséget emlegető gondolatai azért is érintettek fájdalmasan, mert én magam kifejezetten harcos elutasítója vagyok a politikai korrektség (akár nemekhez köthető) aktuális tendenciáinak, erről cikkem is megjelent. Kezdjük az egyik legfontosabb leegyszerűsítéssel. Először is nincs olyan, hogy „genderelmélet”, sem „genderizmus” vagy „gendermozgalom”. A gender, vagyis a társadalmi nem kérdésében számtalan, sokszor egymással is vitatkozó megközelítés és elmélet létezik. A szak nem arról szól, hogy ki hova mehet vécére, ahogy arról sem, hogy a gyerek maga válassza meg a nemét. Egy ilyen tudományág tevékenysége azt jelenti, hogy tudományos eszközökkel tanulmányozunk társadalmi jelenségeket, amelyek a nemhez kötődnek. Például azt, hogy maga a nem tanulmányozásának kérdése milyen hisztérikus reakciókat vált ki, és milyen hívószavakat, félelmeket hív elő.
E kutatások valóban nem teljesen értéksemlegesek (mint semmi, amit emberként csinálunk), de a tudományosság épp azt jelenti, hogy ezekre az értékekre is reflektálunk, és teret adunk sokféle megközelítésnek. Vagyis nem azt jelenti, hogy egyetlen ideológiát erőltetünk. Akik viszont be akarnák tiltani egy ilyen szak működését, ironikus módon legtöbbször épp egy ideológia nevében teszik. A tudomány jelenségként kutatja a családot, a migrációt, a kisebbségeket vagy a magyar nyelvet, irodalmat is. Ezek mellett alapvető jelenség a társadalomban, hogy vannak férfiak és nők, s létezik köztük valamilyen viszonyrendszer. Nem csoda, ha ennek vizsgálatára szintén létrejött egy kutatási terület, amely jelen van például a Leuveni Katolikus Egyetemen is.
Társadalmi nemek pedig bizony vannak. Akkor is, ha ezt nem szeretnénk, vagy azt mondjuk, hogy nem tudunk róluk. Amikor például arról gondolkodunk, hogy egy gyermeket vállaló nő milyen hátrányokat szenvedhet el a munkaerőpiacon, akkor nem a biológiai nemről van szó, nem a hormonokról, a kromoszómákról, testi jellemzőkről, hanem társadalmi kérdésekről. Ezeket pedig lehet és kell is tanulmányozni. Egyre inkább van relevanciája annak, hogy erre is specializálódjunk, ahogy általában a tudományok teszik sok más összetett terület esetében.
Én a férfikutatások oktatója vagyok. Azzal a közkeletű állítással szemben, hogy a társadalmi nemek szak valamiféle szélsőséges feminizmust közvetít, épp ez a kutatási irány mutatja meg, mennyire sokat mondhat a férfiakról is. Például amikor azt az idealizált férfiképet vizsgáljuk, amely minden férfitól azt várná el, hogy legyen erős, szilárd, jó testfelépítésű, rendíthetetlen stb., s ezzel nagyon nagy súlyt rak a vállukra, vagy amikor az iskolában a fiúk nemi sztereotípiák miatti alulteljesítésének, magatartás-problémáinak jelenségét kutatjuk.
A hazai társadalmi nemek szak nem nyugati mintákat fog átvenni, hanem épp az az egyik célja, hogy feltárja a kelet-közép-európai régió sajátos jellemzőit a nőkhöz és férfiakhoz köthető társadalmi folyamatokban. A szak akkor fog fennmaradni, ha eltartja magát, és lesznek hallgatói. Senki ne féljen attól, hogy az adófizetők súlyos pénzébe kerülne. Az pedig mindenkinek a javára válhat, hogy lesz egy ilyen tudományközi fóruma életünk egyik alapvető jelentőségű területének, ahol a magyar társadalom is érzékeli a problémás pontokat a kutatások szerint. Épp az ELTE-n, a hírhedt gólyatábori eset után vetődött fel például annak a fontossága, hogy a nőkkel szembeni erőszakot kutassuk. Illúzió azt gondolni, hogy az erőszak kizárólag személyes, és nincs társadalmi, rendszerszintű oldala, mint Puzsér Róbert állítja. Mindenféle erőszak nagyon is beágyazott társadalmilag, és ilyen szempontból is kutatható.
Valóban az lenne ártalmas a családokra, ha kutatjuk és tanítjuk ezeket a kérdéseket? Nem sokkal inkább az, hogy olyan médiaanyagok látnak napvilágot, mint nemrégiben a TV2-n (Ezért imádják a nők a focistákat), amelyben tudományos igazságokként jelennek meg szexista állítások, megerősítve egy idealizált férfiképet? Az ilyen dilettáns, a családokra, kapcsolatokra ártalmas tartalmakkal szemben van szükség felkészült szakemberekre.
Igen, a szakon előkerül a feminizmus is. A feminizmus azonban, szemben a szokásos leegyszerűsítésekkel, nem ideológiai irányzat, amely a nemi hormonokat állítja szembe, és a férfielnyomást jelöli meg minden baj okozójaként, vagy gondolatrendőrségként várja el a politikai korrektséget, hanem egy rendkívül sokszínű eszmei és mozgalmi világ, amelynek tanulmányozása kihagyhatatlan, ha az utolsó évszázad nőkre és férfiakra vonatkozó történelmét nézzük (lásd női választójog).
S végül, de nem utolsósorban: az egyetem független, tudományos intézmény. A nem diktatórikus társadalmakban alapvető, hogy pártok és politikusok nem szólnak bele ideológiai alapon abba, sajnos tudatlanságukat is elárulva, hogy egy hároméves kemény akkreditációs folyamaton átment szak és az ehhez kapcsolódó tudományág, kutatási irány létezhet-e, vagy sem egy egyetemen.
