Vissza-visszatérő kérdése a hazai közbeszédnek, hogy a baloldal pártjai a Fidesz zsebében vannak-e, vagy egyszerűen maguktól ennyire tehetetlenek. A magam részéről hajlamos vagyok az egyszerűbb magyarázatot választani: valószínűleg az utóbbiról van szó. Azóta, hogy a magyar baloldal – avagy, nem pejoratíve használva a kifejezést: a balliberális oldal – a 2010-es választási vereséget követően darabjaira hullott, helyzetükbe szinte kódolva van a kudarc. Mert elgondolhatja ugyan bármely szalonértelmiségi, mi is a megfelelő politika általában a baloldal számára, ha közben az egyes, leginkább egymással versengő formációknak gyökeresen mások az érdekeik. A volt SZDSZ-es holdudvarnak például igaza lehetett abban, hogy 2014-ben Bajnai Gordon lett volna a legjobb (vagy a legkevésbé rossz) miniszterelnök-jelölt – akkora vereséget talán nem szenvedtek volna vele, mint Mesterházy Attilával –, de a másik oldalról nézve érthető, miért nem sietett az MSZP pajzsra emelni az immár más színekben induló politikust. Ahogy érthető a kis pártok, az Együtt vagy a Párbeszéd ódzkodása is az összbaloldali akolmelegtől, hiszen míg a mérleg egyik serpenyőjében a parlamentből kiesés található, addig a másikban a teljes önfeladás.
A baloldal töredezettségéből fakadó – fogalmazzunk finoman – hatékonyságdeficitet persze nemcsak az elemzők és a publicisták vették észre. Hanem minden bizonnyal a Fidesz is. És ezzel el is jutunk a feltételezések vagy akár az összeesküvés-elméletek újabb hullámáig, amelyek arra keresik a választ, mit hajlandó megtenni a kormánypárt e töredezettség fenntartásáért. Erről a Momentum Mozgalom tagjai tudnának mesélni, akikről már a népszavazási aláírásgyűjtés alatt terjedni kezdtek olyan mendemondák, hogy valójában – ki más – a Fidesz áll mögöttük. Logikus: így tudott szépen kifarolni a kormány az olimpiai pályázat mögül, ezért nem is támadták a Momentumot (sőt, az igazán jól értesültek szerint még az aláírások egy részét is ők szállították). Aztán úgy tűnt, ez a konteó egy csapásra összeomlott attól, hogy ha némi spéttel is, de beindult a kormányközeli média kartácstüze az „álomgyilkosok” ellen, akik dúsgazdagok, utálják a vidékieket, és amúgy is ők az új SZDSZ. Mi moshatná le róluk nyilvánvalóbban a fideszes bélyeget?
Csakhogy a mai baloldali valóságban semmi sem az, aminek látszik. A héten már arról olvashattunk, a Fidesz azért támadja ilyen hevesen a Momentumot, hogy megemelje őket. Jól jön ugyanis egy új, viszonylag potens baloldali-liberális szereplő, amely esélyes néhány százalékra, és alkalmas arra, hogy tovább ossza az ellenzéki térfelet. Amiből leginkább az derül ki, hogy a kormánypárt olyan, mint a mesebeli szegény ember, aki ugyanabból a szájából fúj hol hideget, hol meleget: akár agyonhallgatni igyekszik a Momentumot, akár földbe döngölni, csak az ő szekerüket tolja. Hogy aztán azok meg az ő szekerét tolják. Felmerül a kérdés, miért nem Botka Lászlót érte az a vád, hogy Orbán Viktor meg akarja emelni – hiszen voltaképpen ez történt, amikor a miniszterelnök január végén a Modern Városok program keretében vele rázott kezet Szegeden, és nem a helyi Fidesszel. Talán mert az MSZP enélkül is házhoz megy a pofonért, mint legutóbb a hatvani Grassalkovich-kastély esetében, amelyet a Fidesszel közösen jegyzett törvényjavaslatban ruháztak volna át a vadászkamarára, hogy aztán másnapra rájöjjenek: „ami szakmailag indokolt volt, az politikailag tarthatatlanná vált”. Még szerencse, hogy Gréczy Zsolt volt szíves jelezni.
Tény, hogy a Fidesznél senki sem szemlélheti nagyobb elégedettséggel, ami a baloldalon zajlik. Az is szembetűnő azonban – mint azt az utóbbi „vadászbaleset” is mutatja –, hogy nem kell sokat invesztálnia a baloldali erők megosztásába. Megy az nekik maguktól is, a kormánypártnak pedig marad az uralkodás. Továbbá az örömteli tudat, hogy az ellenzéket nem lehet leváltani.
