Ahogy ahhoz is megértéssel viszonyul mindenki, hogy a hazánkban működő távol-keleti teázókban, indiai éttermekben nem tűnik fel a szvasztika, úgy a vörös csillag száműzése sem ördögtől való gondolat. A probléma tehát nem Lázár János és Semjén Zsolt szándékával, hanem a módszerrel, az időzítéssel van.
Egy efféle törvényjavaslatot minden bizonnyal egyetértés fogadott volna a rendszerváltozás idején, de akkor sok mindenre nem jutott figyelem, energia. Valószínűleg az sem okozott volna nagy felzúdulást, ha az önkényuralmi jelképekről szóló jogszabály megalkotásakor a kereskedelmi célú megjelenítésre is kitértek volna. Lett volna lehetőség a lépésre 2010-ben is, amikor a nemzetiszocialista bűnök tagadása mellett a kommunista rendszerek által elkövetett népirtások tagadását is büntetendővé tették. Most viszont a közvélemény nehezen tud másra gondolni, mint hogy célzottan a Heineken ellen hoznak törvényt, bosszúként a cégcsoportnak az Igazi Csíki Sörrel szembeni eljárása miatt. Pláne úgy, hogy a törvénytervezet megalkotói maguk építettek be egy kiskaput, ugyanis a kormány egyedi határozattal felmentést adhat a tilalom alól.
Egy erőfitogtatásként értelmezett lépés épp a kívánttal ellentétes hatást válthatja ki, hiszen a tapintatlansága miatt „büntetendő” gyártót áldozati szerepbe tolja. És a legkevésbé sem segíti elő, hogy ciki viseletté váljon mondjuk a Che Guevara-póló.
Jól emlékszünk, milyen az, amikor a politikai bunkósbotot antifasiszta jelszavak kíséretében forgatták. Kinek lenne jó, ha az antikommunizmus is ilyen eszközzé silányulna?
