Szerda délben elkezdődött a brexit: Theresa May kormányfő épp beszédhez készülődött a westminsteri parlamentben, amikor a szigetország EU-nagykövete, Sir Tim Barow átadta Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének a lisszaboni szerződés 50. cikkelyét aktiváló hivatalos levelet. A brit kormányfő a beszédében egyébként így fogalmazott: „A választópolgárok kívánságának megfelelően az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból.” A visszaszámlálás elkezdődött: 2019. március végére eggyel kevesebb tagja lesz az uniónak.
Sokan és sokszor leírták már, hogy ezzel egy új világ kezdődik. A legtöbben a skótokra figyelnek ebben a helyzetben – alig két és fél éve népszavazást tartottak náluk az Egyesült Királyságtól való függetlenedésről, és akkor (nagyon magas részvétel mellett) elutasították a függetlenedést. A brexitnépszavazáson viszont a skótok többsége az EU-ban való maradás mellett voksolt, így jogos a kérdés, hogy számukra valóban a független, egyben EU-tag Skócia volna-e a jó megoldás. Az edinburgh-i tartományi nemzetgyűlés néhány napja engedélyezte a skót nacionalisták vezette kormánynak az új népszavazási folyamat elindítását, de erre még Londonnak is rá kell bólintania.
Amiről jóval kevesebb szó esik a világsajtóban, az az északírek sorsa. Pedig ott is helyzet van, és nem is kicsi. A válság januárban kezdődött, amikor a függetlenségpárti Martin McGuinness miniszterelnök-helyettes váratlanul lemondott, hogy az egyensúly felborításával lemondásra kényszerítse az alig tíz hónapja regnáló unionista miniszterelnököt, aki korrupciógyanús ügybe keveredett. Ezzel a húzással Arlene Foster mandátuma automatikusan megszűnt, így előre hozott választásokat kellett kiírni.
Aki nem lenne tisztában a bonyolult északír belpolitikával: az elszakadáspárti, katolikus ír köztársasági nacionalisták és a britpárti protestáns unionisták harminc évig harcoltak egymással. A terrorcselekményektől sem mentes polgárháborúban több ezer ember vesztette életét, 1984-ben egy merényletben még magát a brit miniszterelnököt is majdnem sikerült meggyilkolniuk. (A brightoni szálloda robbantásában öt ember vesztette életét, Margaret Thatcher a csodával határos módon menekült meg.) A felek azonban elfáradtak, és 1998-ban aláírták az úgynevezett nagypénteki egyezményt, amely kimondja: a két vallás hívei és pártjaik egymásra vannak utalva, így az országban nem alakulhat kormány kizárólag katolikusokból vagy protestánsokból. A békekötés óta a miniszterelnök mindig unionista, helyettese pedig köztársasági volt, leszámítva azt az öt évet, amikor London felfüggesztette a nemzetgyűlés működését.
A március másodikán megtartott előre hozott választásokon eddig példátlanul magas, hatvanöt százalékos részvétel mellett az Írország újraegyesítéséért küzdő Sinn Féin és a britpárti Demokratikus Unionista Párt fej-fej mellett végzett, de az eddig erősebb és így a kormányfőt is adó unionisták meggyengültek – alig ezer szavazattal sikerült nyerniük. A republikánus párt, a Sinn Féin most úgy érzi, eljött az idejük, és nem elégszenek meg egy kormányfő-helyettesi pozícióval.
A két nagy pártnak március 27-ig meg kellett volna állapodnia a kormányfő, illetve helyettese személyéről és a kormánynévsorról, de a tárgyalások nem vezettek eredményre. Az elmaradt megállapodásért természetesen mindig a másik a hibás, de a patthelyzettel azt érték el, hogy London kezébe adták a sorsukat. A brit kormány északírügyi államtitkára úgy döntött, új választások kiírása helyett ad még néhány hét haladékot a pártoknak, hogy megegyezzenek.
Nagy Britannia kilépésével visszalépünk az időben: egy nemzet tagjai között újra fizikai akadály fog húzódni, hiszen Írország és Észak-Írország között lesz az Európai Unió külső határa. Ezt a határ mindkét oldalán élők ellenzik, ráadásul az északírek többsége is a brexit ellen szavazott. Arról nem is beszélve, hogy Írország és az Egyesült Királyság között nagyon szoros a kapcsolat. A brit lakosság tíz százalékának ír felmenői vannak, egymillió ír él és dolgozik Nagy-Britanniában, és akkor még nem is számoltuk a jelenleg belsőnek számító északír közösséget. A Sinn Féin abban reménykedik, hogy a brexittel bekövetkező káosz egy valódi Ír Köztársaság megteremtéséhez vezethet, újraegyesítve Európa harmadik legnagyobb szigetének két felét. A skótok függetlenségben gondolkodnak, és a brexitpánik már a walesiekre is átragadt, hiszen egyes politikusaik szerint az Angliából és Walesből álló maradék entitásnak nincs sok értelme.
A brit miniszterelnöknek, Theresa Maynek két éve van, hogy sikeresen levezényeljen egy olyan tárgyalássorozatot, amelyre még nem volt példa az Európai Unióban. Mindenesetre nagyon úgy tűnik, záros határidőn belül nem csak a fociban lesz külön csapata Angliának, Skóciának, Walesnek és Észak-Írországnak.
