Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet idő előtti visszahívása és Orbán Viktor miniszterelnöknek ezzel kapcsolatos megdöbbentően pallérozatlan, szexista kiszólása („nőügyekkel nem foglalkozom”) fölkavarta a kedélyeket Budapesten, de itt Washingtonban is. Magyar állampolgárként negyed évszázada követem a magyar–amerikai politikai kapcsolatok hullámvasútra emlékeztető mozgását, szoros kapcsolatot tartva az itteni magyar nagykövetséggel, amelynek nem volt könnyű dolga az elmúlt hét évben.
Washington nem sokkal az Orbán-kormány hivatalba kerülése után döntött a magas szintű államközi diplomácia mosolyszünetéről, a politikai kapcsolatoknak a szövetséges országok között a megszokottnál jelentősen alacsonyabb szintre való lefokozásáról. Washington és a budapesti amerikai nagykövetség folyamatosan nyomás alatt tartotta az Orbán-kormányt, időnként nyilvánosan megleckéztetve a demokrácia hiánya, a jogállami fogyatékosságok és a korrupció miatt.
Magánbeszélgetések alapján a hivatalos amerikai aggodalmakat két szóban lehet összefoglalni: „orbáni túlzások” – populizmus, gyöngülő atlantista elkötelezettség, keleti különutasság és az illiberálisnak tartott kormányzás regionális kisugárzása (lásd Lengyelország). A Potomac partján sokan felelőssé teszik Orbán Viktort azért is, hogy kormányzása elején nem határolódott el határozottabban és külső nyomás nélkül a szélsőjobbtól, hozzájárulva ezáltal ahhoz, hogy a Jobbik az ország második legerősebb parlamenti pártjává váljon, amely már kormányzati szerepről álmodozik. Washington az „orbáni túlzásokat” büntette azzal, hogy a kétoldalú államközi kapcsolatok szintjén a magyar miniszterelnököt de facto nemkívánatos vendégnek tekintette. (Orbán pontosan erre utalt Donald Trumppal folytatott rövid novemberi telefonbeszélgetésében: „Washingtonban fekete bárányként kezeltek”.)
Orbán – személyes hatalmi ambícióit követve – országa önsúlyát fölülmúló tényező lett az európai politikában, élére állva a Brüsszel- és Merkel-ellenes erőknek. A washingtoni elismerés azonban hiányzott a nagypályás külpolitikai státushoz; a moszkvai elismerés megvolt. Orbán jó lóra tett az amerikai elnökválasztásban („Trump migrációs és külpolitikája Magyarországnak az életet jelenti” – mondta még tavaly nyáron). Biztosnak tűnt, hogy Trump győzelmével a miniszterelnök számára rövid időn belül véget érhet a hétéves rossz washingtoni álom. A fő trófea egy Trump–Orbán washingtoni találkozó mielőbbi megszervezése volt, mindenki erre összpontosított Budapesten és Washingtonban, köztük a magyar kormány olyan fizetett amerikai lobbistái, mint Connie Mack („dolgozom rajta” – mondta nekem korábban). Amikor a találkozó mégsem jött össze – de kilátás sincs rá a közeljövőben –, Szemerkényi Réka lett az ügyeletes bűnbak, aki a kedvezőnek tűnő politikai háttér ellenére sem tudott tető alá hozni egy találkozót, holott ő maga háromszor is összefutott az új elnökkel. Természetesen a kormány mindezt cáfolja, de a hivatalos magyarázatok – cserehullám a diplomáciai karban, kormányváltás az Egyesült Államokban – erősen sántítanak.
