Nincs fasiszta, nincs náci

A politikában sokat számít az ellenfelek megnevezése és démonizálása.

Történészeknél is előfordul ez, Ernst Nolte hatalmas, átfogó munkája, amelyben a francia Action Francaise, az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus bemutatására törekedett, A fasizmus korszaka címet viselte. Az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus éppúgy különbözött egymástól, mint az említett népek és két világháború közti vezetőik. Ugyan van sok közös vonásuk, de az államhoz való viszonyban nagyon eltérően gondolkodott Mussolini (akinél az állam az olasz individualizmust letörő, nemzetteremtő erő) és Hitler (akinél az állam csak eszköz). A kétféle mozgalom más országokba való átterjedése is eltérő volt, a lényeges különbségek miatt más-más népek csatlakoztak a fasisztákhoz és a nácikhoz. Utóbbi nézetrendszer azonban a legtöbb helyen bekebelezte a nem olaszországi fasisztákat. „1938 után nem csak Olaszország hódolt be Németországnak és Mussolini Hitlernek: a fasizmust is szinte mindenütt fölszívta, eszközévé tette a nemzetiszocializmus” – írta Lukacs. Hozzátéve: 1938 előtt „sok fasiszta vált nemzetiszocialistává, de egyetlen nemzetiszocialista sem fasisztává”. Ez azért különösen érdekes, mert maga Mussolini mintegy húsz évvel előbb volt nemzeti szocialista, mint fasiszta. Ahogy Lukacs írta, a második világháború utáni fejlemény is elgondolkodtató: nem a fasiszta eszméket, hanem a náci gondolatokat követték sokan – akár máig. Mindenesetre a „fasiszta” és a „nemzetiszocialista” olyan történelmi fogalmak, amelyek csak és kizárólag az adott korban az adott eszmerendszer követőire alkalmazhatók és alkalmazandók.

Újságírói körökben is vita tárgya, hogy némely külföldi pártokra rá lehet-e aggatni bizonyos jelzőket. Efféle skatulyák alkalmazása révén az olvasó kétségtelenül jobban megérti, hogy az egyes politikai alakulatok milyen nézetrendszert képviselnek, emellett a napilapokban azok természeténél fogva nincs is lehetőség a különböző politikusi kijelentések hosszabb, filozofikus elemzésére. De van ok rá, hogy a „náci” és „fasiszta” szavakat ne alkalmazzuk nyakló nélkül, inkább a „populista”, „nacionalista”, „radikális” (vagy ha már minden kötél szakad, a „neonáci”) jelzők közül válasszunk. Ezáltal nemcsak pontosabbak vagyunk, hanem be sem szálltunk a nyelv uralásáért folytatott harcba, amelyet a baloldali és liberális elit a jobboldallal és a radikálisokkal vív.