Már a megszületése előtt utáltuk Szlovákiát. Északi szomszédunk alkotmánya 1992. október 1-jén lépett életbe, tizenhárom nappal azután, hogy a Slovan Bratislava – Ferencváros meccsen helyi kommandósok fekete álarcban, a magyar televízió élő közvetítése mellett, előre kitervelten összeverték a magyar szurkolókat. Dorongokkal ütötték őket, földön fekvő embereket rugdostak. 2006 októberéig azt hittük, ilyenre magyar rendőr nem lenne képes.
Az 1992-es nemzetközi kupameccs előtt a Fradi-drukkerek legnagyobb „bűne” az volt, hogy Nagy-Magyarországot éltették a Felvidéken. A Slovant és Szlovákiát szidalmazó rigmusok a hírhedt kommandós akció után terjedtek el, nemcsak a ferencvárosiak, hanem rengeteg magyar érzésű drukker énekelte őket. A lelkiállapot most is érthetővé válik, ha megnézzük a huszonöt évvel ezelőtt Pozsonyban készült felvételeket. Sokkolók a képsorok.
Néhány évvel később egy felvidéki sítáborban már nem kellett irredenta dalokat énekelnünk ahhoz, hogy belénk kössenek szlovák fiatalok. Elég volt kicsit hangosabban mulatoznunk Szviten, az Alacsony-Tátra északi lejtőin elhelyezkedő kis gyárvárosban, hogy körülvegyenek bennünket, belerúgjanak az egyik társunkba, majd amikor az fájdalmában szlovákozni kezdett, falkaszerűen rontsanak rá, hárman ütve a fejét.
A magyar–szlovák kapcsolatok újabb gyászos napja lett 2008. november 1-je. A Dunaszerdahely és a Slovan Bratislava meccsén megint ott voltak a ferencvárosiak (meg az újpestiek is), volt Nagy-Magyarország-molinó, ezer budapesti hallatta hangját a felvidéki magyarságot szimbolizáló szerdahelyiek mellett – és a szlovák nacionalizmussal összekapcsolt pozsonyiak ellen. A szlovák rohamrendőrség megint lecsapott, ötven embert kellett ellátniuk a mentőknek. A tizenéves Lengyel Krisztiánt megrepedt nyakcsigolyával helikopter vitte kórházba, maradandó sérüléseket szenvedett. Dunaszerdahelyen azt mondják a vezérszurkolók, 2008. november 1-je óta a Slovan nem ellenfél, hanem ellenség.
Hosszú éveken át nem jártunk a Felvidéken, nem félelemből vagy gyűlöletből. Egyszerűen nem vitt arra az utunk. Fél évtizede viszont törzsvendégek vagyunk, már-már hazajárunk az Alacsony- és a Magas-Tátrába, távol a nagyvárosoktól. A nyomát sem találjuk – bár nem is keressük – annak a gyűlöletnek, amely valaha itt körülvett minket. Alig fordulunk meg olyan helyen, ahol a szlovák emberek ne akarnának figyelmességből magyarul beszélni, legyen az gyógyszertár, családi panzió a falu közepén vagy nagyszálló a Csorba-tónál. A mosoly itt nem gyenge píárfogás, mint néhány kínai boltosnál, hanem egy gyökeret eresztett, egészségessé váló nemzet vendégszeretete. Mi pedig egy szép napon azon vettük észre magunkat, hogy már nem utáljuk a szlovákokat.
2015 nyara óta a pozsonyi Slovannak van már magyar válogatott labdarúgója, Priskin Tamás, aki így Saláta Kornél csapattársa lett. Közben Dunaszerdahelyen a Felvidék himnuszává vált az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című száma, a magyarság összetartozásának dala. Néhány napja trombitakísérettel énekelték ismét a megtelt lelátókon a helyi, budapesti és kolozsvári drukkerek egy sporttörténeti közvetítés során, hiszen magyar televízióban először lehetett élőben látni szlovák bajnoki meccset.
A rendőrség megint akcióba lépett, de most a Slovan-szurkolók szektorában: a petárdázás után benyomult a drukkerek közé, kiszorította őket az utcára, foghíjasak maradtak a sorok. Nem nézők hiányoztak, hanem székek – a magyarellenes rigmusokkal beköszönő vendégdrukkerek távozás előtt széttörték és bedobálták őket. Mindez a mérkőzés első negyedórája alatt történt, a pályán a támadásokat előtte is, utána is a dunaszerdahelyiek vezették, végül egy perccel a lefújás előtt megszerezte a győztes gólt a hazai csapat. A mi csapatunk.
Megérdemelné egy ilyen nap, hogy felhőtlenül tiszta ünneppé váljon. A meccs előtt naivan azt hittük, mivel a pozsonyiaknál is játszanak honfitársaink, ezúttal nem fordulhat elő, hogy Szlovákiát gyalázzák a lelátóról. De a meccs elején ettől is visszhangzott az aréna, talán válaszként a Slovan-tábornak.
A Szlovákia utálatát kifejező rigmus Magyarországon született, nem a Felvidéken, s azt is tudjuk, ezrével érkeztek drukkerek Budapestről. Többségüket a magyarság szeretete vitte oda, másokat Szlovákia utálata, ami csak erősödött a meccs felvezetéseként készített helyi videó révén, amely a Slovant ellenségként állította be. Priskin Tamás meccs utáni elmondásából kiderült, őt is szidták magyarok a lelátóról, de már nem annyira, mint régen. Milyen jó lehet neki!
Ugyanezek a szurkolók tomboltak a lelátón a 92. percben esett győztes gól után. Ezt egyébként egy huszonkét éves szlovák fiatalember, Pavol Safranko fejelte, aki történetesen a Dunaszerdahely labdarúgója.
