A russzofóbia ragályos

Vegyük komolyan EU-tagságunkat, s ápoljunk normális partnerséget Oroszországgal!

A tartalmi kérdéseket tekintve érdemes különválasztani a paksi bővítést és az úgynevezett „orosz fenyegetést”. A nukleáris energia jövője világszerte nyitott kérdés, amelyben józan érvek és ellenérvek csapnak össze. Ami a környezetet illeti, a nukleáris hulladék biztonságos és hosszú távú kezelése nincs megoldva, és ez az atomerőművek ellen szól. A klímavédelem szempontjából viszont Paks még mindig „zöldebb”, mint a fosszilis tüzelőanyagot használó erőművek. A bővítést ellenzők hosszú éveken át azzal kampányoltak, hogy „Brüsszel” úgysem fogja engedélyezni a beruházást. Ez szakmailag korlátolt, lélektanilag pedig kifejezetten ellenszenves érvelés volt, hiszen ebben a kérdésben mégiscsak itthon kellene döntenünk.

Az ellenzők megpróbálkoztak az orosz technológia ócsárlásával is, amely már valóban a russzofóbia jele. A jelenlegi négy orosz reaktor nemzetközi viszonylatban is jól működik. És ha meggondoljuk, hogy az amerikai asztronautákat is orosz rakéták szállítják fel az orosz űrállomásra, akkor ez az érv elég nevetséges. Jogos kérdés viszont a rendkívül drága beruházás gazdaságossága és a pénzköltés átláthatósága. Egyforma felelőtlenség azt állítani, hogy az elektromos áram harminc év múlva biztosan olcsóbb vagy garantáltan drágább lesz, mint jelenleg. Sajnos a Fidesz-kormány diktatórikus döntésével lehetetlenné tette, hogy legalább erről legyen szakmai vita.

Az egyre vadabbul sulykolt orosz fenyegetés viszont nyilvánvaló abszurditás. Orosz propaganda természetesen van, ahogy létezik amerikai, brit, uniós és mindenféle más propaganda is. Katonailag azonban a NATO sokszorosan erősebb, hatalmasabb, mint az orosz hadigépezet. Nem véletlen, hogy az 1945 óta eltelt hét évtizedben Moszkva soha, egy puskalövés erejéig sem mert a nyugati védelmi szövetség tagjaira támadni. Lenin óta ráadásul Putyin az első orosz vezető, akinek valós ismeretei vannak Európáról. Külpolitikája sokáig a NATO-val és az EU-val való partneri viszonyra épült, amely gazdaságilag és biztonságpolitikailag mindkét fél számára hasznos volt. Amikor az USA erőltetni kezdte Grúzia és Ukrajna NATO-tagságát, akkor kezdte fenyegetve érezni magát. A Nyugat-barát kijevi fordulat tovább növelte benne a bekerítettség érzését. Erre kétségkívül orosz módon, nyers erővel és terjeszkedéssel válaszolt. Ezzel nem kell egyetérteni. De a mögötte levő geopolitikai logikát nehéz lenne kétségbe vonni.

Trump elnök ingadozása az oroszbarát és az oroszellenes irány között jól mutatja, hogy a Nyugat vezető hatalmának sincs letisztult Oroszország-politikája. A francia, olasz, német politikai életben is erős azok hangja, akik elhibázottnak tartják az új hidegháborút. Náluk jóval kisebb országként mit nyerhet Magyarország azzal, ha igyekszik túlteljesíteni még a washingtoni héjákat is russzofóbiában? Nyilván semmit. Teljesítsük védelmi kötelezettségeinket a NATO-ban, vegyük komolyan uniós tagságunkat, és ezzel a biztos hátországgal igyekezzünk normális partnerséget ápolni Oroszországgal is. A magyar baloldal külpolitikáját már a nyolcvanas évek óta a józanság, a mindenirányú nyitottság jellemezte. Még Horn Gyula népszerűsége is részben erre épült. Nagy ostobaság lenne ezt feladni egy kívülről diktált oroszellenes hisztéria kedvéért.

A magyar médiában visszatérő állítás, hogy a Krím átcsatolása után Magyarország volt az első nyugati ország, amely fogadta Putyin elnököt. Valójában a 2014. márciusi annexió (népszavazás) után, még abban az évben az orosz elnök Ausztriába is ellátogatott. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert pontosan mutatja az osztrák és a magyar pártok eltérő viszonyát a külpolitikához. Az ausztriai vizit senkit sem zavart, mert az osztrákok egyetértenek abban, hogy kis országként Ausztriának minden nagyhatalommal jóban kell lennie, és a külpolitika célja a lakosság jólétének, biztonságának a szolgálata. Nálunk a külpolitika egyre inkább bunkósbot lett, amellyel a kormány és az ellenzék egymást ütlegeli, függetlenül az ország érdekeitől.

Ez önmagában is káros. De érdemes lenne belátni, hogy e játszmában ráadásul a kormány helyzeti előnyben is van.