A nyilvánosság ellenzői elsősorban arra hivatkoznak, hogy pusztán az ügynöklista megtévesztő lenne. Lévén hogy voltak számosan, akiket beszerveztek, de nem jelentettek, hősiesen ellenálltak, netán megvezették a szolgálatokat, tehát nem megvetést, inkább tiszteletet érdemelnek, és alapos előzetes vizsgálatok és elemzések nélkül nem szabad kiadni a listákat. Valóban vizsgálni kell, meg elemezni, de a tapasztalat azt mutatja, ezek a feladatok elvégezhetők a nyilvánosságra hozatal után is. Csurka vagy Torgyán elég hatásosan védekezett a besúgói minősítés ellen. A közvélemény mindkettőjük esetében megértette a körülményeket, s értékelte a jelentések hiányát. Kétségtelen, ártatlanok is belekeveredhetnek, de ez nem ok arra, hogy a bűnösök eleve megússzák.
Az ellenzők másik érve volt, hogy a szegény ügynökökön vérgőzös bosszút áll a jobboldal. Az ügynökügyet összemosták a kommunista gaztettek megbüntetésének szándékával. Jóllehet, a kommunista bűnelkövetőket is törvényesen akarták felelősségre vonni, könnyű volt boszorkányüldözéstől meg lincseléstől óvni a „jóérzésű” állampolgárokat. Az ügynöki múlt feltárása és a kommunista bűnök számonkérése szerves része volt az igazságtételnek és a rendszerváltás helyetti rendszerváltozásnak. Látszólag függetlenek egymástól, de az egyik nem valósulhatott meg a másik nélkül. Nem is valósultak meg, ahogy az igazságtétel, úgy a rendszerváltozás sem. Gyakorta hangoztatott kifogás, hogy sok dokumentum elveszett, a listák hiányosak így cégéres besúgók megúszhatnák a lebukást. Inkább ússza meg az összes? Sajátos logika.
