Hiába kerestem, nem találtam kormányzati embertől, felelős politikustól reakciót arra, ami a múlt szombaton történt a Rácskertben egy népzenei koncert után. Néhány, tesztoszterontól duzzadó férfi komolyan vette Orbán Viktor húsvétvasárnap reggeli rádióinterjúját, és viszkető tenyerét CEU-kitűzős emberek fején akarta lenyugtatni. Így megy ez: ahol emlegetik a farkast, ott megjelenik. Akik ütöttek, azt kiabálták, amit a politika adott a szájukba: nem tűrik meg maguk között az ellenségeket, a provokátorokat, a liberálisokat. Még a biztonsági őr sem avatkozott közbe (igaz, ezért utóbb kirúgta őt a szórakozóhely), amikor a háromfős baráti társaságot megtámadták, és – micsoda hőstett! – letépték a dühös reakciót kiváltó kitűzőt is. Mindezt egy népzenei koncert után. Felszállott a páva a polgári pofonfára – szólhatna az új népdal, ha volna kedvünk viccelni. Ráadásul ez nem is elszigetelt eset: egy héttel korábban, a Nem maradunk csendben! tüntetés után a Szabadság térről hazatérő egyik demonstrálót, Arkadiusz Karskit is alaposan helybenhagyta egy agresszív csoport.
Szerdán került nyilvánosságra a Times Higher Education’s legújabb listája, most éppen arról, hogy a világ melyik egyetemén a legmagasabb a külföldi hallgatók aránya. A CEU ezen a listán a második (az első az Egyesült Arab Emírségek Sardzsa városában működő Amerikai Egyetem, a dobogó harmadik fokán pedig a London School of Economics, vagyis a világ vezető társadalomtudományi és közgazdasági oktatási és kutatási intézete található). A listaállítók indoklása szerint a Budapesten működő CEU-n 117 országból érkezett a jelenleg itt tanuló ezerötszáz diák, és a náluk végzett csaknem 14 ezer diák a világ 133 országába vitte el Budapest hírét. És persze ennyi helyen szerzünk ellenséget, ha elüldözzük az intézményt Magyarországról.
A CEU diákjainak hetvenhét százaléka külföldi. A maradék huszonhárom százalék „agymosott” magyarért érdemes volt ekkora cirkuszt bevállalni? Maradva az agymosás gondolatánál: mivel a CEU posztgraduális képzést nyújt, legalább 22-23 éves fiatal felnőttek, kész személyiségek mennek oda tanulni. Ha nekik is átmosható az agyuk a CEU-n töltött egy-két év alatt, az nem a magyar oktatási rendszer kritikája, ahol sokkal több időt töltöttek? Érdemes volna azt is kiszámolni, hogy az a 77 százaléknyi diák évente hány forintot hagy Budapesten. Itt bérel lakást, étkezik, szórakozik – ha volt pénze kifizetni a borsos tandíjat, gyaníthatóan maradt neki másra is. Itt látogatják meg őt szülei és barátai, akik szintén alszanak valahol, esznek és vásárolnak. Vajon annak a szállodásnak, vendéglősnek, árusnak nem fog viszketni a tenyere, ha a kormány döntésének következményeképpen elesik ettől?
A Facebookon pár hete létrejött egy oldal Humans of CEU, vagyis emberek a CEU-ról címmel. „Azért hoztuk létre ezt az oldalt, hogy egy helyre gyűjthessük a CEU-hoz kötődő embereket és történeteiket, illetve megmutassuk a világnak, mivel is foglalkozunk nap mint nap. Kérlek, arról írjatok, hogy a CEU hogyan hat/hatott az életetekre és kerüljük el a pártpolitikát!” – fogalmazták meg induláskor az elveket. Napok óta olvasom az oda felposztolt történeteket, és azt kell mondanom: a CEU sokkal sikeresebb volt fiatal magyar kutatók és szakemberek nyugatról való hazacsábításában, mint a hangzatos kormányprogramok bármelyike!
Amikor e sorokat írom, a legfrissebb élettörténet épp a London School of Economicstől hazatérő Szemeredi Kataliné, aki húsz év amerikai és angliai távollét után jött vissza Budapestre. Elgondolkodtató Zawadowski Ádám története is, aki másfél éve, családjával együtt költözött haza Amerikából. Azt írja: „a Princetonon szerzett doktori és további öt év Boston Universityn szerzett oktatói-kutatói tapasztalattal a hátam mögött szerettem volna itthon kamatoztatni tudásomat. Világnézeti beállítottságomtól függetlenül nyugodtan azt oktathattam és kutathattam a CEU-n, amit fontosnak és igaznak gondolok. Ehhez megkaptam ugyanazt az anyagi és erkölcsi támogatást, amit kint megszoktam. Olyat, amiről a legtöbb magyar egyetemen csak álmodni lehet: elegendő kutatási források, magas szintű szemináriumok, konferenciák stb. Ezért jöttem haza, ezért jöttem vissza a CEU-ra.”
Az egyetem nemcsak hazahoz jó szakembereket, de abban is segít, hogy a fiatalok el se menjenek Magyarországról. Ranschburg Zoltán azt írja: „Második éve vagyok a CEU hallgatója a School of Public Policyn. Ez alatt az idő alatt rengeteget tanultam, és sok nagyszerű embert ismertem meg a világ minden tájáról, Chilétől Finnországig, Kanadától Pakisztánig. A leghálásabb mégis azért vagyok, hogy mindezt itthon, Budapesten élhettem át.”
Lehet, hogy ebben a kampányhangulatban – belpolitikai értelemben – sokat hoz a kormánynak egy látványos győzelem a Soros által alapított egyetem ellen, de hosszú távon alighanem nagyon sokat fogunk veszíteni.
