Történelmi hagyománynak mondható, hogy a magyarok szeretik a mutyit. Sokan nem is értik, mi a rossz például abban, hogy Tállai András fideszes politikus (másodállásban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke) lakossági kérésre elintézte az olcsóbb benzint a választókerületéhez tartozó mezőkövesdi Mol-kúton. Nem szúr szemet ez a párttitkáros húzás, sőt Orbán Viktor miniszterelnök egyenesen gratulált a cselekedethez. Mintegy azt sugallva, hogy büszkék is lehetünk a magyaros lelemény eme újabb megnyilvánulására. Hogy ilyenért néhány száz kilométerrel arrébb lemondás, sőt börtön járhat, meg sem fordul a helyiek fejében. Egyikük az ATV-nek nyilatkozva némi freudi elszólással egyenesen Tállai elvtársnak hálálkodott. Isten hozott a kádárizmusban!
Ezen persze csak a figyelmetlen ember csodálkozik. Hiszen maga Orbán Viktor jelentette ki 2004 áprilisában, a Fidesz-frakció egyik tanácskozásán, hogy megbukott a polgári Magyarország eszméje, győzött a kádárizmus, és a pártnak ehhez kell igazodnia, ha hatalomra akar kerülni, majd ott akar maradni. Ebben sajnos van igazság: a rendszerváltás óta eltelt közel három évtized alatt sem sikerült igazán meghonosítani és megszerettetni a kapitalizmust. Működik tovább a kapcsolat- és klientúraalapú államszocializmus, csak a szocialista jelszavak nélkül. Bár azok is kezdenek visszatérni: a Fidesz múlt hét végi tisztújító kongresszusán a kommunista termelési beszámolókat megszégyenítő beszédeket tartottak a prominensek.
A mindennapi életben is azt látják az emberek, hogy a sikerért fölösleges megdolgozni. Elég, ha van egy jó haver, elég hozzádörgölőzni a megfelelő politikushoz, s máris biztosak lehetünk benne, hogy megkapjuk a hőn áhított megrendelést, bezsebelhetjük az uniós pénzt. Mi baj lehetne a mutyizással? Mindenki ezt csinálja Magyarországon.
Alig van példa idehaza innováció- és teljesítményalapú vállalkozói sikerekre. Az olyan vállalkozások, mint a Prezi, a LogMeIn, a Ustream sem itthon, hanem a tengerentúlon lettek sikeresek, mert ott legalább számít a teljesítmény is, nem csak a politikai támogatás. A hazai kisvállalkozások viszont sorra összedőlnek vagy tengődnek, mert minden ígérgetés ellenére nem ők, hanem a multik és a hazai nagyvállalkozások kapják az állami támogatások döntő többségét. Sok minden mástól is szenvednek az alkalmazottak zömét foglalkoztató kis- és közepes vállalkozások. Összenyomja őket többek közt a bérek csaknem 50 százalékos adóterhelése (amelyet csak lassan csökkent a kormány). A magyar rendszerváltás egyik öröksége, hogy a szabadpiac mellett a skandináv jóléti államokban szokásos szociális hálót is akartuk, amelynek fenntartásához magas adók kellenek. Ekkora mértékű újraelosztást – csaknem 60 adófajtát, amelyek közül az áfa 27 százalékra van belőve – nehezen visel el a gazdaság, és ekkora teher alatt nem tudnak fejlődni a politikai hátszél nélküli magyar vállalkozások. Nem halmozódik fel kellő mennyiségű tőke, nem tud kialakulni nemzetközileg is versenyképes, innovatív vállalkozói szféra – amely a vevők kiszolgálására és a minél jobb termék létrehozására helyezné a hangsúlyt.
A kedvezőtlen üzleti környezet kikényszerítette a szocializmusból örökölt ügyeskedő és kiskapukereső mentalitás továbbélését is. Ezek után nem lehet azon csodálkozni, hogy az emberek többsége – fejben és egyre inkább a valóságban is – még mindig a szocializmusban él. Nincs valódi tapasztalat arról, hogyan is működik a kapitalizmus, mit csinál a vállalkozó. A Fidesz-kormányzás egyik legnagyobb rákfenéje, hogy erre rá is erősített, hiszen a késő kádári rendszert idézően tényleg szinte csak haveri cégek kapják az uniós és állami támogatásokat. A nagy karrierek is – lásd Mészáros Lőrinc üstökösszerű emelkedését – a politikai, netán rokoni-baráti kapcsolatokon alapulnak, és a valódi piaci kereslet helyett az állami megrendelés adja a lendületet.
Így érthetőbb az a riasztó szám is, hogy a magyar fiatalok kevesebb mint hat százaléka merne vállalkozást indítani. Kínában ez az arány közel 70 százalék! Pedig ott bevallottan színtiszta kommunizmus van, csak kellő pragmatizmussal nyakon öntve, így nem nyomják el a vállalkozó szellemet. Ami idehaza folyik, nemcsak azért gond, mert igazságtalan, hanem azért is, mert korlátozza a versenyt, s közben megakadályozza, hogy a valóban életképes cégek kitörhessenek, és egészséges gazdaság alakulhasson ki, amely képes a megújulásra, a korszerűsödésre.
Mindezek következménye, hogy a magyar társadalom meggyűlölt egy olyan rendszert – a kapitalizmust –, amelyben tulajdonképpen egy percet sem élt. S hogy az emberek még véletlenül se gondolkodjanak a kelleténél többet a miérteken, annak érdekében Orbán Viktor rendszeresen megmutatja: kit is kell éppen gyűlölni.
