Mit üzen nekünk Havas Henrik feje?

Kiderült, hogy senki sem sérthetetlen, és senki sem érezheti magát biztonságban

Ami történt, megtörténhet még számtalanszor. A Me too ugyanis népítélet, annak majd minden jellemzőjével. A népítéletek hangulatát mindig fel lehet használni akár személyes bosszúra, akár politikai vagy üzleti leszámolásra. A Me too-ra azért van szükség, jegyezte meg egy liberális barátom – aki egyébként mindig aggódik a jogállamiságért –, mert az áldozatok nem merik bíróság elé vinni sérelmeiket. Így marad a nyilvánosság. Hát jó. Van is benne valami. Csakhogy a szexuális zaklatáson kívül van egy halom további társadalmi probléma, ahol ez az elv alkalmazható lenne. Számos más területen is történik hatalommal való visszaélés – és az áldozatok ugyanígy nem merik bíróság elé vinni az ügyeket. Akkor legyünk következetesek, terjesszük ki a népítéletet. Mondjuk azt, amit a régi forradalmárok: a jog a kizsákmányolók és az elnyomók eszköze a kizsákmányoltakkal és az elnyomottakkal szemben. Felesleges csűrés-csavarás, amiből csak az elkövető jön ki jól. Ítéljen a nép. Vagyis a forradalmárok – hiszen ők a nép, ki más?

A Me too minden alapvetést felrúg, megtagad, ignorál, amit a jogállamról mondani és írni szokás. Így többek között nem ismeri az enyhítő körülmény fogalmát. Nincs különbség a megcsúszott, szétesett, válságban lévő, nyomorult zaklató és a hatalmával rendszeresen visszaélő, cinikus gazember között, aki sportot űz a neki alárendelt nők levadászásából.

A Me too nem ismeri a bocsánatos bűn és a halálos bűn közti különbséget, és ugyanígy nem veszi figyelembe az egyszeri botlás és a sorozatos visszaesés közötti differenciát. Tök mindegy, hogy a fickó egy alkalommal ittasan felbátorodva molesztálta-e a kolléganőjét egy vállalati bulin, amit utána talán szégyellt is, vagy hogy rendszeresen tette évekig, mindennemű bűntudat nélkül, élve minden lehetséges alkalommal.

A Me too nem ismeri az elévülést. Mindegy, hogy valaki negyven évvel ezelőtt tett-e valami helytelent, vagy tegnap. Az elévülés lényege, hogy sok évvel a tett elkövetése után az esemény rekonstruálhatatlan. De van egy morális vetülete is: az illető talán megváltozott, akár már nem is ugyanaz az ember. Itt ilyen nincs. A szexuális zaklatás elévülhetetlen. Mint a háborús bűn.

Visszamenőleges hatály viszont van. Ami egykor a kultúránk szerves része volt, bevett viselkedés vagy gyakorlat, és mindenki ebben szocializálódott, az most bűn. Ily módon utólag tettessé lehet bárki. Gyerekkoromban például teljesen természetes volt a nők után fütyülni. Az a nő, aki után nem fütyültek, nem számított jó csajnak. Ma ez büntetési tétel Franciaországban és Amszterdamban – és persze Me too téma.

A Me too nem ismeri a bűncselekmény és a bunkóság közötti különbséget. Mindegy, hogy valaki megerőszakolt-e valakit, vagy egy buliban megfogta a fenekét, esetleg csak beszólt. Mind ugyanolyan férfierőszak, és nincs rá mentség. A Me too teoretikusai szerint az erőszak azzal kezdődik, amikor a pasi megbámulja egy nő idomait, ezzel tárgyiasítja őt, és mivel a tárgynak nincsenek jogai, így alkalmas az erőszakra.

A Me too nem ismeri a bizonyítás és a védelem fogalmát. Elég valakire rámutatni, és máris megvan az ítélet, amit azonnali végrehajtás követ, továbbá médiaszenzáció is. Mint a jakobinus terror idején. Akire rámutattak, hogy az arisztokraták barátja, vagy éltette a királyt, annak nagy eséllyel hullott a feje a kosárba napokon belül, a csőcselék pedig jól szórakozott.

A Me too nem ismeri az ártatlanság vélelmét. Mivel nincs bizonyítási eljárás és védelem, mivel elég a rámutatás, bárki lehet vádlott és elítélt. Olyasvalaki is, aki soha a büdös életben nem csinált semmit. Elég hozzá egy vádló, aztán még egy vagy két másik. Akiket talán nem is ismer. Vagy akik a haragosai. Ha már a nyilvánosság elé kikerült, hogyan védekezhet? Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. A vizsgálat megindul, felfüggesztik, kirúgják, és innentől egyértelmű, hogy a karriernek és a jó hírnévnek vége.

Olvassuk, hogy Havas Henrik ügyét kivizsgálta a tévé. A tévét ugyebár azért találtuk ki, hogy ilyen ügyeket kivizsgáljon. A tévé átvette a bíróság szerepét.

De a Me too mögötti genderideológia nagy álma – a leszámolás a több ezer éves macsókultúrával – mellett van egy igen praktikus haszna is annak, hogy erőszakot, zaklatást, molesztálást és szimpla bunkóságot vagy akár helytelen pillantást és gondolatot egy kalap alá vegyenek. Az, hogy bárki lehet bűnös. Minél jobban tágítjuk a nők elleni erőszak fogalmi keretét, annál több mindenki kerülhet a levadászhatók körébe. A nagy genderista örömtüzeknél pedig meg lehet sütni a saját pecsenyét.

De nem kell félni. Nem mindenki lesz áldozat. Csak aki médiahír, vagy aki szálka valakik szemében. Kit érdekel a vidéki csirkegyár művezetője, aki rendszeresen molesztálja a munkásnőket? Érdekesebb a színházigazgató, akit egyszer a büfés meglátott, hogy megfogta egy hallgató combját, és keze a lány blúzára is felkúszott. Vagy Havas Henrik.

A balliberális közeg, amely szörnyülködik azon, hogy Orbán Viktor semmibe veszi a jogállamiság alapelveit, és hogy a sorosozással meg a migránsozással tömeghisztériát kelt, simán elnézte, sőt örömködött is azon, hogy a Me too semmibe veszi a jogállamiság alapelveit, és tömeghisztériát kelt. Ez a balliberális közeg most, a Havas Henrik-sztori fejleményei láttán értetlenkedve tátja a száját. Csodálkozva, hogy még ezt is a habonyista propagandagépezet használta fel. Nahát!

A szerző bölcsész