Honvédők és tolvajok

Szabó Zoltánék nem a hatalom katonáiként képzelték el a szellemi honvédelmet.

A lapalapító Pethő Sándor és Szabó Zoltán viharos ellenszélben, bátran hirdette nézeteit. Nem a hatalom katonáiként képzelték el a bármiféle szellemi honvédelmet, hanem autonóm, gondolkodó magyarokként. Nem hergelni akartak, hanem csitítani. Nem uszítani, hanem eszméltetni. „Azt is tudjuk – írta Pethő Sándor –, hogy a gondolkodásból kifejtett politikai meggyőződés, különösen rendhagyó időkben, ritkán tud sikerrel versenyezni a tömegek nyers indulataira spekuláló bujtogatással.” Hogy Pethő ideája mennyire idegen a mai idők „szellemi honvédőitől”, arra garmadával találhatnánk idézeteket a kormányzat védőpajzsa mögül vitézkedőktől. Tárgyunknál maradva citáljuk Csizmadia László minapi, a Szellemi Honvédelemért díj átadóján elmondott beszédét: „Az ellenzékből ellenséggé vált országrablók ismét szövetkeznek, szeretnék kiénekelni a nehezen elkészített sajtot a szánkból. Segítségükre siet a Soros-félék pénzhatalmi gépezete, akik legszívesebben meg sem állnának a világuralom megszerzéséig. A hatalomért nyálcsorgató falánk ordasok saját honfitársaikat küldenék rabszolgasorsba.” A stílus, „a tömegek nyers indulataira spekuláló bujtogatás”, tán mondani sem kell, sokkal inkább emlékeztet más eszmék frázisaira, mint Pethő Sándor vagy Szabó Zoltán életművére.

Hogy minderre éppen most hívom fel a figyelmet, arra komoly személyes okom is van. Néhány napja felhívott telefonon az unokatestvérem, Pethő Sándor egyik dédunokája. Egy budapesti iskolában angolt tanít; több mint tíz éve – jóformán minden követ megmozgatva, egyedül dolgozva az ügyért – a jobboldali, polgári újságírók elismerése érdekében hívta életre a Szellemi Honvédelem díjat, amelyet Körmendy Zsuzsanna, Osztovits Ágnes, Bódis András mellett megkapott horribile dictu (az ismert közéleti emberekből álló kuratórium döntése alapján) Bayer Zsolt és Stefka István is. Az évente átadott kitüntetést finanszírozó Szellemi Honvédelem Alapítvány idővel kifogyott a pénzből. Pethő Sándor leszármazottja hiába fordult segítségért a nem sokkal korábban kistafírozott Bayer Zsolthoz vagy Stefka Istvánhoz (utóbb Csizmadia Lászlóhoz). Elutasították, olykor megalázó módon visszautasították, lerázták. Aztán szombaton meglepve értesült róla, hogy Stefka, Csizmadia és Bayer bábáskodása mellett ismét átadták a díjat. (Mint megtudta, nem is először.)

Az események üzenete világos. A mögötte megbújó gátlástalan, pragmatikus szemérmetlenség, a szellemi értelemben végrehajtott lopás sem kíván különösebb magyarázatot. Ahogy az sem, hogy a tolvajok a hagyományos értelemben vett „úri becsületet” illetően is fényévnyi távolságban vannak Szabó Zoltánéktól.