A szociális érzékenység királynéja

Harminc éve, 1989. március 14-én halt meg Zita királyné. Jóllehet alig két évig volt magyar királyné, IV. Károly uralkodása idején meghatározó szerepet töltött be a magyar közéletben.

Budapest, 1916. december 30. IV. Károly, az új magyar király, felesége: Zita királyné, valamint fiuk, Habsburg Ottó a koronázás után a Királyi palotában. A reprodukció készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó: - Fotó: -

Harminc éve, 1989. március 14-én halt meg Zita királyné. Jóllehet alig két évig volt magyar királyné, IV. Károly uralkodása idején meghatározó szerepet töltött be a magyar közéletben; hasonlóan 1921 októberéhez, amikor férje oldalán részt vett annak második visszatérési kísérletében.

A Bourbon–Pármai-dinasztia tagjaként született Zita tizenkilenc évesen, 1911. október 21-én ment férjhez Károly főherceghez. Igen szerencsés módon a pár úgy tudott „királyi” házasságot kötni, hogy emellett szerelmi kapcsolat is kialakult közöttük.

Ekkor nagyon valószínűtlen eseménynek tűnt, hogy alig öt évvel később Ferenc Ferdinánd trónörökös, majd I. Ferenc József halála után Károly császár és király lesz. Mindennek következtében Zita 24 évesen vált az ötvenkétmillió fős lakosságú Osztrák–Magyar Monarchia uralkodónéjává. 1916. december 30-án Zitát magyar királynévá koronázták. Már főhercegnőként intenzív magyartanulásba kezdett, de tény, hogy a szertartás előtt német nyelvű gyóntatót kért magának. A királyi pár még a szertartás napján visszautazott Bécsbe.

Mindennek ellenére a világháború soron következő huszonkét hónapja alatt mind Károly, mind Zita egyre nagyobb szimpátiával viszonyult népünkhöz. Szociális érzékenység terén az ifjú királyné szinte visszaidézte a szent királyok nemzetségének (ismertebb elnevezéssel: az Árpád-ház) legjobb asszonyait: a Károly által megtett intézkedések hátterében jelentős részben Zita kezdeményezése állt. Ilyen volt a Károly Király Üdültetési Program, amelynek keretében szegény sorsú gyermekek nyaralhattak Abbáziában (amint József Attila is tehette 1918-ban). Az ötlet sikerességét mi sem bizonyítja jobban, hogy 1919-ben a magyar kommün folytatta azt, igaz, akkor a gyerekeknek már a Balatonnal kellett beérniük. A Károly Király Hadsegélyező Alap a hadirokkantak megsegítésére létrehozott karitatív intézmény volt.

Zita lándzsát tört a lakbérkérdés rendezése mellett, valamint amellett is, hogy Károly elsőként állítson fel szociális minisztériumot Ausztriában. Jelentős szerepe volt abban, hogy a birodalomban maximálták a lakbéreket, továbbá minimálbért írtak elő a dolgozók számára. Mindent egybevetve: ezeket az intézkedéseket mind az osztrák, mind a magyar baloldal csak átvette, nem pedig létrehozta.

Zita karitatív érzékenysége és lelkülete több alkalommal konkrét esetekben is megnyilvánult, és az messze meghaladta az államfőfeleségektől elvárt protokolláris szintet. Ide sorolhatjuk Gyöngyös város megsegítését, amely 1917-ben súlyos tűzkárt szenvedett.

A királynénak meghatározó szerepe volt a Sixtus-misszió előkészítésében (bátyjai a belga hadseregben szolgáltak, és általuk volt lehetséges kapcsolatfelvétel az antanttal). Bár a békekötés kudarcba fulladt, az mégis az első világháború legkomolyabb effajta törekvése volt. Mindeközben a német–osztrák nacionalista körök Zitát csak „az olasz nőként” emlegették, bizalmatlanul tekintve rá.

Tekintettel arra, hogy Olaszország 1915-ös pálfordulása és hadüzenete után közhellyé vált az „áruló Itália” szókapcsolat, érzékelhető, hogy milyen közhangulat vette körül az ifjú királynét. Különösen a közös haderő tábornoki és tisztikara viseltetett antipátiával irányában.

A fiatal uralkodónét azzal is megvádolták, hogy elárulta a Monarchia haditerveit az ellenségnek. Tény ugyanakkor: Zita valóban kieszközölte, hogy például ne bombázzák Velencét. Befolyásának is köszönhető, hogy Károly uralkodása és hadvezéri működése során jóval kevesebb osztrák–magyar katona halt meg két év alatt, mint az azt megelőző időszakban.

Zita támogatta Károlyt abban a törekvésében, hogy személyesen keresse fel a Monarchia különböző részeit új uralkodóként. A becslések alapján a császár és király megközelítően 80 ezer kilométert utazott uralkodása során – Zita pedig igen gyakran kísérte el ezekre az utakra.

Zita ragaszkodott ahhoz, hogy a királyi család osztozzon a nép balsorsában az élelmezés terén: hetente két hústalan napot tartottak, továbbá az igen nehezen elérhető gyarmatáruk helyett ők is pótkészítményeket, pótkávét fogyasztottak.

1918 folyamán az antant propagandája sikerrel hajtott végre karaktergyilkosságot az uralkodópár esetében. Az egyik hamis állítás az volt, hogy Károly lényegében papucsférjként viselkedett, és valójában Zita irányította a birodalmat. Mint minden jól sikerült hazugság, ez az állítás is tartalmazott igazságmagvakat. A Sixtus-misszió előkészítése során például Károly utasította Ottokar Czernin külügyminisztert, hogy feleségét minden lényeges körülményről értesítse.

Amikor 1918 tavaszán a birodalmi elitben felmerült a gondolat, hogy Károlyt a Habsburg–Lotharingiai-dinasztia egy más tagjára cseréljék le, mindenki tisztában volt azzal, hogy ehhez elsőként Zitát kell eltávolítani a hatalom közeléből.

Zita a legutolsó pillanatig ellenezte, hogy Károly lemondjon uralkodói címeiről, így a bekövetkező svájci száműzetés során nem adta fel a restauráció lehetőségét. Éppen a királyné családi kapcsolatai tették lehetővé, hogy a francia diplomácia nem vetette el ezt a lehetőséget, és így Károlyt felbátorította magyarországi visszatérési kísérleteire.

1921 októberében Zita nem kis bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor Károllyal együtt egy több mint 600 kilométeres repülőútra vállalkozott Magyarországra. A következő évtizedek Zita egyre csökkenő politikai befolyását eredményezték. Legidősebb fia, Ottó férfikorba lépésekor visszalépett a kényszerű, „családfői” szerepből. Ausztriába 1919 után első alkalommal 1982-ben látogathatott el, de 1989-ben bekövetkezett haláláig a kelet-svájci Ziziers-ben élt.

Zita halála korábban valószínűtlennek tűnő visszhangot váltott ki a Magyar Népköztársaságban, miután a gorbacsovi glasznoszty hatása alól az MSZMP sem tudta kivonni magát, tehát beszélni, írni lehetett a királyné személyéről és történelmi szerepéről. Ottó főherceg először Zita királyné halála előtt mintegy két héttel, 1989. február 28-án tehetett hivatalos látogatást hazánkban, és néhány hónappal később meghatározó szerepe volt a vasfüggöny lebontásában, mindenekelőtt a Páneurópai piknik megszervezésével.

Jelképes értelemben tehát az 1918 előtti történelmi Magyarország múltja is hozzájárult ahhoz, hogy rövid idő alatt összeomoljon a totális diktatúra hazánkban.

A szerző tudományos munkatárs, Veritas Történetkutató Intézet