A Szegedi Tudományegyetemen az oktatók aktuálpolitikai vitába kezdtek. Eddig is megvoltak az ellentétek, de azokat valahogy mindig a szőnyeg alá söpörték.
A casus belli egy rektorhelyettesi nyilatkozat volt, amelyből a balliberális kollégák csak a „nemzeti” és a „keresztény” jelzőt hallották meg. Ezért egy természettudós professzor kezdeményezésére aláírásgyűjtést szerveztek, és a sajtón keresztül a rektorhoz folyamodtak, kérve a szenátus döntését az egyetemi szabályzatban rögzített világnézeti semlegesség számukra nyilvánvaló megsértése miatt. A rektor a helyettesét megvédő válaszában arra is hivatkozott, hogy az 1800 oktatóból mindössze hatvanheten írták alá a tiltakozást, ami ugye felfelé kerekítve négy százalék. Ez nem túl meggyőző szám. Ezért a gyűjtésre szabott időpontot többek között a bölcsészkari szakszervezet szervezésében január 26-ig meghosszabbították (mire jó az Európai Parlament példája!), hátha addig – rábeszélésre – több gyűlik össze, ami sikerült is: az aláírók száma száznyolcvanötre emelkedett. Az ügyet a kormányellenes utcai megmozdulásokat korábban szervező Oktatói Hálózat is kézbe vette.
Érdemes egy pillantást vetni a hatvanhét első körös aláíró listájára! Egyharmaduk, legalább huszonegyen nyugdíjas egyetemi tanárok (négy emerita, tizenhét professor emeritus), tehát csak érzelmileg, nem pedig egzisztenciálisan érintettek. A lista a meghosszabbított időszak alatt újabb nevekkel, többek között szocialista párti tanárokkal bővült. Meglepő, hogy ennyire kényesen ügyelnek a világnézeti semlegesség elvére, hiszen a lista jelentős részét kitevő nyugdíjas oktatók mindannyian a Kádár-rendszerben kezdték és folytatták évtizedeken keresztül (sokszor elismerésre méltó) oktatói-kutatói pályájukat, amikor még szó sem volt világnézeti semlegességről.
Magas párt- és állami funkcióban tevékenykedtek, többük rektor, egyetemi vagy kari MSZMP-titkár is volt, amit nem a világnézeti semlegességnek köszönhettek. A marxizmus és a proletár internacionalizmus volt az egyetemen belül a szellemi terror kulcsszava. A rendszerváltás az előbbit „liberalizmusra”, az utóbbit „európaiságra”, „multikulturalizmusra”, „globalizmusra” változtatta, de a korábbiak kizárólagossága, dogmatizmusa a későbbiekben is töretlenül fennmaradt: mindent szabad, ami az én céljaimat szolgálja, mert én tudom, mi a jó. A rektorhelyettes némileg félre is magyarázott szavai ezeket a szent elveket látszanak megkérdőjelezni, tehát hajlott derékkal ismét csatasorba kell állni. Ebből is eléggé világosan kitetszik, hogy nem az ideológia egyetemi jelenléte ellen van kifogásuk, hanem az ellen az ideológia ellen, amelyet a „másik” oldalon hangoztatnak.
