Könyv az őshonos kisebbségekért

A kontinens politikai elitje képtelen volt választ adni azokra a nemzeti kisebbségi kérdésekre, amelyek legtöbbször a politikai feszültségek, emberi jogok megszegésének fő okait képezték.

Fotó: MTI/Nemes János

c) A nemzeti kisebbségvédelem alapja az identitáshoz való jog.

Az identitáshoz való jog az emberi méltóság védelméből származik, és a nemzeti kisebbségek védelmének alapját képezi. Ugyanis az identitás az, amely megkülönbözteti a közösségeket és azokat az értékeket, amelyekkel egy adott közösség gazdagította az emberiséget. A csoportidentitás védelme nem csupán azt jelenti, hogy a többségi társadalom és az állam toleranciát tanúsít a nemzeti kisebbségekkel szemben, hanem megbecsüli őket, segíti az identitás megőrzését, és védelmet biztosít az asszimiláció hatásaival szemben.

A szabályozás értelmében az egyes nemzeti jogszabályoknak s a hozzájuk kapcsolódó intézkedéseknek meg kell felelniük a megfogalmazott céloknak. Az identitás védelmének szükségszerűségét a Kisebbségvédelmi keretegyezmény 5.1. cikke is megerősíti, amikor megfogalmazza, hogy a kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van szabadon, megkülönböztetés nélkül élvezni saját kultúrájukat, használni saját nyelvüket.

Az identitásnak a szabályozásban használt fogalma úgy személyekre, mint közösségekre is vonatkozik, kiterjed. Az identitás védelmének megvalósításához szükségesek az egyéni és a kollektív jogok.

Egy kisebbség nem csupán személyek összességéből áll. E fogalom feltételezi a közösségen belüli kapcsolatok létét is.

A Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya univerzális szerződés, amely kifejezetten a kisebbségi jogokra vonatkozó szabályt tartalmaz, amikor a 27. cikkében rögzíti, hogy „Olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját kultúrájuk legyen, hogy saját vallásukat vallják, vagy hogy saját nyelvüket használják”.

Ez a rendelkezés ugyan világosan rögzíti, hogy a kisebbséghez tartozó személyekre vonatkozik, de annyiban a kollektív jelleg is megjelenik, amennyiben a csoport tagjainak együttes joggyakorlására utal.

Meg kell említenünk a mostanában sokat hangoztatott őshonos kisebbségek többségi társadalomba történő integrációjának kérdését. Ez a fajta integrációs igény kollektív jogok biztosítása nélkül biztos utat jelent az asszimiláció felé. Ez viszont feszültséget és biztonsági kockázatot jelenthet.

A megfelelő, demokratikus egyeztető fórumok létrehozásával ez a kérdés kezelhető. Az őshonos kisebbségek közösségei Európába akarnak integrálódni, de nem egy másik nemzet – még ha többséginek tekinthető is – hátsó udvarán keresztül. A nyelvi jogok, valamint az anyanyelven való oktatás joga kulcseleme a nemzeti kisebbségvédelemnek, és fontos részét képezi a kollektív jogoknak.

Az egyik legfontosabb intézkedés, amelyet az állam egy kisebbségi nyelv védelmében tehet, az, hogy hivatalos nyelvvé (regio­nális nyelvvé) nyilvánítja azon a területen, ahol azt beszélik. Számos helyen van erre példa Európa országaiban. Ez magától értetődő gyakorlattá kellene hogy váljon, amihez viszont egységes szabályozásra lenne szükség.

d) Egy tagállam területén élő nemzeti kisebbségek alkotóelemei az adott államnak.

A történelem során az államhatárok gyakran változtak. Ezért számos nemzeti közösség kisebbségi státusba került. Ezeket hívjuk őshonos nemzeti kisebbségeknek, mivel századokon át ugyanazon a területen laktak, ahol kultúrájuk, hagyományaik, vallásuk nyomai megtalálhatók. Ily módon hozzájárultak szülőföldjük fejlődéséhez, gazdagítva az egyetemes európai értékeket, kultúrát, függetlenül attól, hogy mely hatalom uralta a történelem során azokat a területeket. Értékteremtésük egyáltalán nem tekinthető másodrendűnek. Sőt, egyes területek esetében a kisebbségek kulturális hagyatéka túlsúlyban van a többségi nemzetéhez képest.

A fentieket figyelembe véve e közösségeket nem kisebbségeknek vagy együtt élő kisebbségeknek kellene nevezni, hanem „nemzetiségeknek”, amelyek alkotórészei az adott államnak. Európában sok, de nem minden nemzetiségnek van anyaországa. A nemzetiség fogalmának használata egyrészt segítséget jelentene az őshonos közösségek megkülönböztetésében, másrészt könnyebbé tenné annak felismertetését, hogy a nemzeti alkotmányokban államalkotó tényezőként szerepeljenek, mint ahogy ezt a magyar alaptörvény rögzíti.

Ezzel az unió tiszta helyzetet teremtene akkor, amikor a frissen bevándorlók előtt kitárta a kapukat, s nagyobb gesztusokat tesz számukra, mint őshonos közösségei részére. Sőt, amíg a szülőföldjükön boldogulni kívánók esetén nem védi meg őket az asszimilációtól, szemet huny a jogszűkítések, jogkorlátozások felett, illetve a bevándorlók számára vallásuk, nyelvük, kultúrájuk gyakorlásához minden erkölcsi és anyagi támogatást megad.

Egy, az őshonos kisebbségek helyzetére vonatkozó zöld könyv elkészítését javasoljuk, amelyet az általunk megfogalmazott alapelvek elfogadása követhetne. Erre kell aztán építeni a Gross-jelentésben megfogalmazott alapelveket, amelyek 15 év távlatában is következmények, folytatás, visszhang és főleg széles körű alkalmazás nélkül maradtak. Érdemes tehát idézni ezeket.

Az autonóm státus elismerésénél a jelentés a következő alapelvek betartására kéri fel a kormányokat: tárgyalásos megegyezés, kölcsönösség elve, koordináció és kooperáció elve, alkotmányos szabályozás elve, a döntéshozatalban való részvétel, választott hatóságok, a pénzalapok biztosításának elve, egyeztetési mechanizmus kialakításának, megegyezés támogatásának elve, kisebbségi jogok biztosításának elve. A fentiekkel összefüggésben a nemzetállam fogalmát is újra meg lehetne határozni, tekintettel arra, hogy az őshonos közösségeiket kirekesztő országok ideje lejárt.

A fenti alapelvek elfogadtatása egy új Pax Európa megteremtésének az alapfeltétele, amely lehetőséget biztosítana arra, hogy a kontinens újradefiniálja magát a globális világban, alapértékei megőrzése mellett. Az erre a megállapodásra épülő, kötelező erővel rendelkező jogi szabályozás hozhatja meg a nemzetek, nemzetrészek, nemzetiségek közti valódi egyenlőséget Európában.

A szerzők: Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke; Kalmár Ferenc miniszteri biztos, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének korábbi kisebbségi jelentéstevője